Túlélős, összeomlós, rögeszmés.

Robert Laing a nővére unszolására, a válása után vesz meg egy lakást a toronyházba, és költözik be. Valamilyen feszültségek mindig is lappangtak a lakók között, de az épület nyújtotta luxus sokáig ellensúlyozta ezeket. Volt saját éttermük, bevásárlóközpontjuk, uszodájuk is. Ám amikor az épület megtelik, az utolsó szabad lakás is elkel, valami megváltozik. Eleinte csak apró meghibásodások nehezítik az életet: az áramkimaradások, lift elakadások. De ez pont elég, hogy a lent lakók kikeljenek magukból, és lassan az épület kettészakad. Lent és fent háborúzik egymással, és Laing pont középtájon lakik. Az épület tervezője, Royal legfelül igyekszik megtartani hatalmát. A dokumentumfilmes Wilder pedig a káoszban azt veszi a fejébe, hogy a csúcsra mászik.

Már fejtegettem, hogy egy-egy író igyekszik a könnyedebb műfajt is szépirodalmi szintre emelni. A Metropolis ezt igyekszik megmutatni egyik nem rég indult sorozatában, és mivel a Sokszavú poszáta tetszett, más kötetet is beszereztem a sorozatból.

A Toronyház jól illik a koncepcióba: miközben van egy sci-fi alap is benne, tulajdonképpen a modern társadalmak bukásának parabolájaként is fel lehet fogni. Így egyszerre lehet szórakoztató irodalomként kezelni, de akár mélyebb tartalmakra is vadászni benne.

A szórakoztató ágat az egyszerűbb megtalálni benni, hiszen csak hagyni kell, hogy az események sodorjanak magukkal. A felvezetés után gyorsan jönnek a figyelmeztető jelek, majd az egyre nagyobb káosz. Zavargás, gyilkosság, nemi erőszak, nagyon széles a paletta.

A szerkezet is kedvez a szórakoztató ágnak. Három férfi történetét lehet nyomon követni, akik mind máshol állnak a hierarchiában. Mind másként élik meg a kialakuló helyzetet, és ennek megfelelően a sorsuk is más lesz. Ezzel, és a regény végével kapcsolatban vannak ugyan fenntartásaim – én nem díjaztam a történet végét, de őszintén, nem is tudom, milyen befejezéssel lettem volna elégedett. A torony felgyújtásával és a teljes pusztulással? De ha ezt leviszem parabola szintre, ez azt jelentené, hogy a társadalmi berendezkedésünk felett is kimondom a halálos ítéletet. Azért ennyire nem vagyok borúlátó.

És ezzel rá is térhetünk arra, amiért igazán érdekes volt a könyv. Mert lehet úgy is olvasni, hogy a toronyház a társadalmi hierarchia. A tetején vannak a gazdagok, akik észre sem veszik, mi mindent megkapnak, hogyan taposnak a lentebb élőkön. Valahol természetesnek is éreztem, hogy eljön a töréspont, ahogy valami zavar támad az épületben. Ahogy a lent levők pohara betelik, és elkezdenek visszacsapni. Ahogy az elfojtott düh kitör.

Nekem tulajdonképpen arról szólt a regény, hogy mennyire kényes a társadalmi rendszerünk. Nincs benne igazság, és ha az alul levők megindulnak, az egész szerkezetnek annyi. Van mindenki kezében hatalom, bár lehet, hogy minél lejjebb állunk, annál többen kellünk, hogy az igazunknak erőt adjunk.

Sajnos a szerző stílusa nem igazán tetszett, hiányoltam a szerethető karaktereket is.

Ha nem említettem volna, a kötet azért is érdekes lehet, mert Ballard egyéb regényeihez hasonlóan ez is filmre kerül. Egész jó szereposztással, ha igazak a pletykák. És ahogy írni szoktam: először a regény, utána lehet nézni a filmet is!

Toronyház - Mint sci-fi: 65% elgondolkoztató, erőteljes parabola. Világépítős regény, kevés szereplővel.

Szubjektíven: 40% nem szerettem a szereplőket, és a káosz se volt akkora, amit vártam.