Kamaszos, szerelmes, városjárós.

Serena nagy tervekkel érkezik meg Párizsba, szilveszterre, egyenesen New Yorkból. Eredetileg családi út lett volna, de az anyjának tárgyaláson kell lennie, a nővére meg lelép a barátjával Barcelonába. A lány így is meg akarja csinálni a párizsi útitervét, mely a szülei egykori nászútjának újrajátszása, hogy az anyjának emlékkötetet készíthessen, ami talán enyhíti a gyászát a férfi halálának időszakában. Útitársául Jean-Luc szegődik, a nővére barátjának lakótársa, aki megakadt egy házi feladattal, és reméli, a lány mellett ihletet kap. Eleinte egymás agyára mennek, de ahogy Párizs ünnepi hangulatban megnyílik előttük, ők is elkezdik megismerni és megkedvelni egymást, talán életük bánatainak feldolgozásában is pont a másikra van szükségük.

Korunk vezető törekvése a szórakoztató iparban, elsősorban a filmek esetében, de már regényeknél is egyre jobban, az univerzumépítés. Ha van egy sikertörténeted, annak kell folytatás, előzmény, a mellékszereplőknek külön történet, és sorolhatnám tovább. Vannak jó lehetőségek ebben, de az a veszélye is fennáll, hogy összekötnek olyan történeteket, amelyek önállóan is mennének, és csak bosszankodik az ember, miért kell valami másra rácsatolni.

Catherine Rider Csók New Yorkban kötete valahogy így van összekötve a Csók Párizsban-nal. Ha gonosz akarok lenni, akkor azt mondom, a címük az, ami a leginkább összecseng a kettőben. De kétségtelen, hogy egy univerzumban játszódnak, ennek a hőse barátnője a New York-i történet főszereplőnőjének. Ebben van egy nyúlfarknyi jelenete, és bumm, máris sorozattá lettek nyilvánítva, épül az univerzum. De ilyen esetben kérdem én, minek? Persze, business. Ha az egyik tetszett, valószínűleg a sorozat másik részét is megveszed. Engem akkor is bosszant, és ezt most ki is írtam magamból.

A történet különben romantikus ifjúsági regényhez képest nem megy át nyálasba, amit szoktam tudni értékelni. Itt úgy lesz a két főszereplő szerelmes, hogy nekem le se esett, erre mikor került sor. Ha a végén nem kezdenek el csókolózni, simán azt mondtam volna, szereztek egy jó barátot. Nekem fura, hogy egy együtt töltött nap elég arra, hogy komoly távkapcsolatot építsenek rá. De mindegy is, ez a mese része. Kellett a happy end a végére.

A cselekmény jól indul. Hozzáteszem, a kedvenc világvárosom Párizs, így egy olyan történet, aminek az alaphelyzete a város bebarangolása, nálam nyerő helyzetből indul. Az első úti cél a Louvre, és imádtam, hogy a saját emlékeim visszahozta a könyv. Ráismerni a múzeumra, a Mona Lisa élményem is hasonló, csak én azért jobban kiélveztem a múzeumot, mint Serena.

Majd a városnézés lelki úttá kezd válni, amiben a fiatalok beavatják egymást a lelki kínjukba – az egyikük apja halott, a másiké lelépett. Itt már nem a cselekmény a fontos, hanem a karakterek lelke és sebei, majd a gyógyulás. De annyira nem dráma, hogy igazán jó kamaszos fájdalmas regény lehessen. Hogy is lenne az, amikor egyetlen nap alatt mindent megoldanak? Nekem ez komolytalanná is teszi a drámát, a kalandjaik inkább olvastam volna.

Az üzenete is nagyon szájba lesz rágva a végére: éld meg a pillanatokat, nyisd meg a szíved az élményeknek és az embereknek! Carpe diem, baby!

Az elejét szerettem, aztán engem elvesztett. Műdrámának éreztem a teljes második felét.

Rider: Csók Párizsban - Mint ifjúsági: 55% a nyaralós szerelembe esős zsánert drámásítja, túltolt érzelmekkel.

Szubjektíven: 40% nekem a város olvastatta, a Louvre tetszett is, de a regény drámája nem.