Várost felfedezős, életet átértékelős, női.

Kat szerette az életét: folyton úton lenni, új helyeket felfedezni, jó tévéműsorokat készíteni. Ám, ahogy nőnek a születésnapi tortán a számok, felmerül benne, hogy nem hagy-e ki valami fontosat az életből. Volt ő már igazán szerelmes? Milyen lehet összeköltözni valakivel, szeretni és szeretve lenni? Amikor megismeri az olasz Massimót, készen áll valami tőle egészen szokatlanba vágni. Elköltözni a férfihoz Velencébe, letelepedni és felfedezni a várost, egy párkapcsolatot. Írna egy könyvet, és 1 év alatt megfejtené, erre van-e szüksége. Ahogy felfedezi Velence helyieknek feltáruló arcát, a helyi konyhát, szerez új barátokat is. Ám nem lehet nem észrevenni, hogy a szerelmi élete nem a tervek szerint alakul. Vajon benne van a hiba, helyre lehet hozni mindent?

Most nagyon csajos leszek, és kijelentem, itt bizony a borító fogott meg. Van pár város, amelyeknek a képe elegendő, hogy olvasni kezdjek. (Az első Musso kötetet azért vettem kézbe, mert párizsi utcarészlet volt az elején.) Nem Velence van a listám élén, de látjátok ezt a képet? Lehet ennek ellenállni? Velence, olasz ételek, nyár…

Bár a könyv tartalma negyed ennyire sem volt rám hatással. Abba a sorba illeszkedik, melyekben egy romantikus elemekkel is operáló, önfelfedezős, női világ tárul fel. Receptekkel. Lassan saját zsánert is kellene találni az olyan női, romantikus történeteknek, melyeket receptekkel is bővítenek. Meglepően sok ilyen van…

Az önfelfedezés és a romantika felállásból ebben a kötetben az önfelfedezés és változtatás lesz a domináns. Mégis, volt hiányérzetem. A zsáner legnagyobb sikere az Eat Pray Love, ami személyes volt, belülről szólt hozzánk – ez a szólt hozzánk lesz a fontos. Mert hozzám az Egy év Velencében egy szót sem szólt. Olyan szinten hidegen hagyott, hogy jobban szerettem kézbe venni és nézegetni a borítót, mint a regényt olvasni.

Nem éreztem a magaménak Kat dilemmáját és a döntéseit sem. Olyan agyament, ahogy belekezd egy kapcsolatba és azonnal összeköltözéssel, miközben a saját érzelmeiben sem biztos. Nem hittem el, hogy ők egy szerelmes pár és ilyen villám tempóban azok. A nő kitalálja, hogy ideje lenne már kapcsolatban élnie, erre jön Massimo, szinte rendelésre? Mintha a nőnek nem is az lenne a lényeg kivel, hanem hogy összeköltözzenek.

Az is tudott irritálni, ahogy éli a kényelmes kis életét, és helyenként megakad, hogy mi a baj. Bár, az is lehet, hogy az nem fér a fejembe, ha valaki egy áloméletet él, akkor miért nem tud boldog lenni benne.

A cselekmény minimális, ez lelkizős könyv. Mivel Kat gyakran irritált, nehezemre esett együttérezni vele és beleélni magam az életébe. A mellékszereplők között találtam színesebb, szimpatikusabb karaktereket.

A kötet miliője az, ami még tetszett. Az olasz konyha, életérzések. Az a velencei dilemma, hogy a turistákból élnek, de lassan már csak egy kísértetváros lesznek így, igazi, helyi emberek nélkül. (A receptekről meg annyit, hogy díjaznám, ha egyszer olyan könyvet írnának hasonlót, amiben olyan receptek vannak, amiket otthon és könnyen meg lehet csinálni.)

Nem az én világom ez a regény, félre is teszem hamar.

Pellegrino: Egy év Velencében - Mint női: 65% önfelfedezés, színes karakterek, receptek és Velence. Cselekmény kevesebb.

Szubjektíven: 30% a legnagyobb baj, hogy hidegen hagy. A helyszín, az olasz miliő bejött.