Fülszöveg: 

A KÉTLÁBÚAK GUBANCOS PROBLÉMÁIT EGY OKOS NÉGYLÁBÚNÁL SENKI SE KÉPES JOBBAN MEGOLDANI. Alfie új történetéből ismét kiderül, mennyivel bölcsebb gyakran egy állat az embernél.
A szürke szőrgombolyag továbbra is a londoni Edgar Roadon éldegél, és az utca lakói már el sem tudnák képzelni az életüket nélküle. De vajon tudja-e ezt az a család is, amelyik nemrégen költözött a környékre? Mert nagy szükségük lenne rá, hogy Alfie kigubancolja a gondjaikat.

Szerintem: 

Ha a kedvenc háziállatom a macska lenne,

imádnám ezt a könyvet. Mert szeretném hinni, hogy tényleg ilyen a macska. Ennyire tudja szeretni a gazdikat. Csak éppen én a kutyákért rajongok, és nem kevés szkepticizmussal olvastam, ahogy Alfie mesterkedik, és baráti kapcsolatokat ápol.

Nagyon nehezen engedem el, hogy jobban meg van személyesítve a történetben a macska közösség, mint ami nekem komfortos lenne. Wells beteszi őket egy hihető kertvárosi környezetbe, aztán teljesen elszáll azzal, hogy az állatok nagyon emberszerűek lesznek. Azért az emberekkel nem beszélgetnek, de egymás közt igen és az érzelmi életük teljesen emberi. Van ebben a regényben olyan szál, hogy Alfie kezd beleszeretni az új szomszédék macskájába, Hógolyóba. Erre meg megsértődik Tigris, a környékbeli cica és egyben jóbarát, akinek szintén tetszett a kandúr. Most komolyan, romantikus regény macskákkal? Megfordult a fejemben, hogy az írónőnek van-e macskája vagy csak állatmesét akarhatott írni? Amikor a végére azon merengenek, hogy már járnak-e vagy még barát státuszban vannak – igen, a két macska - közel álltam az őrült nevetés és idegrángás határához. Ismétlem, a környezet teljesen napjainkról mintázott kertváros, teljesen elképzelhető emberekkel és gondokkal.

A másik gondom Alfie hős szerepének felfújása. Innen és emberként annyira nem tudom átérezni, hogy nagyon magasra felmászott egy fára, hogy a tűzoltóknak kellett leszedni. Nem is érthető környezet nélkül, miért hőstett ez, nem igaz? Azért csinálta, hogy a megmentése összehozza az új szomszédokat a gazdikkal. A barátság alapja: közös macskamentés. Ennél nagyobb húzása nincs, és az egész macskaközösség úgy ünnepeli, mint az emberek manipulálásának és boldoggá tételének mesterét. Ismét csak egy olyan mesejelleg, amivel nekem nem kényelmes a valós kertvárosi környezet.

Pedig közben meg valós és hihető történeteket mesél el. Ahogy Claire és Jonathan küzdenek azért, hogy szülők legyenek. Claire lassan már kifut az időből, közeledik a 40 felé és nem kevés stressz, félelem kísérti, miért nem akar összejönni a baba. Az iskolai zaklatásnak kitett kisgyerek traumája, aki nem is meri elmesélni otthon, mi történik vele az iskolában és miért lett komor újabban. De az új szomszédok története is, akiket tulajdonképpen kiraboltak és tönkretettek, és hátra kellett hagyniuk mindent: menő házat, magániskolát, a sok vagyontárgyat. Az is olyan hihető, és vicces is, ahogy a környékbeli pletykafészkek, a Goodwin házaspár a bokrok között bujkálnak és leselkednek utánuk.

Aranyos, ahogy a macska segíteni akar, és el is indít folyamatokat, amelyek majd eredményt hoznak, de olyan nagy a szakadék a kettő között, hogy az nekem fáj. Az új család nem azért illeszkedik majd be, mert leszedték Alfie-t a fáról. Azért tudnak majd nyitni új emberek felé, mert meglesz az árulójuk és kirablójuk, ha a vagyont nem is, a becsületüket visszakapják. Ahhoz meg Alfie-nak semmi köze. Kb. úgy voltam vele, hogy az agyam és a szívem végig küzdött egymással. Tudtam szeretni, aranyos és nagyon pozitív, de a fejem meg folyamatosan azt ismételte, hogy ez akkora idiótaság és mese, hogy az már túlzás.

A szöveg is helyes, bájos és nincs túlírva sem. Más sortávval és betűtípussal valószínűleg sokkal kisebb is lenne. A hangulata, a pozitív légköre tud megragadni és húzni előre.

Mosolygós, lélekmelengető kötet, amiben a közösség összetart, az emberek szeretik egymást és segítenek egymásnak. A legnagyobb gonosz meg az a kotnyeles páros, akik a válaszokért leselkedni se restek. Jól esik olvasni, tényleg nagyon kedves és cuki, csak annyira le kell hozzá kapcsolni az agyam, amennyire csak tudom.

Marad a végére annyi, hogy kettős érzelmekkel köszönök el a kötettől és a macskáktól. Nagyon szerethető, aranyos – mosolyogtam vele. Közben meg morogtam, annyira mese nagyon sok eleme.

Idézet: 

Ne feledd, ez messze nem egy tökéletes világ. Van, akinek sikerül mégis úgy élnie, ahogy szeretne, de többen nem olyan szerencsések.