Misztikus, emlékeket újra felfedezős, sorozatgyilkosos, képességes.

Egy gyilkos csapott le rá, akinek szintén volt képessége. Mindent elkezdett elvenni tőle, és még többet akart. Mindenkit, aki fontos volt neki. Így a nő meghozta az áldozatot: mindent elvágott, hogy megvédje őket. De az ösztön megmaradt, menekülnie kell. Kivárta az alkalmat, a férfi üldözte. Zuhanás lett a vége, egy hídról. A nő a kórházban tért magához, még a nevére sem emlékezett, vagy arra, mi történt vele. A sérülései, a zuhanás miatt azt feltételezték, öngyilkos akart lenni. Silvernek nevezik jobb híján, és a rendőr fogadja be, aki megmentette. Theo egyre jobban beleszeret az érző lelkű, kedves teremtésbe, aki adni akar neki egy esélyt, de képtelen szabadulni az érzéstől, hogy valaki máshoz tartozik. Mikor az apja rátalál, Silver komoly harcot vív, hogy megtalálja magában Lenát. Ám ez újabb kérdéseket vet fel: Theo vagy Alex? A gyilkos is les rá, akinek kicsúszott a karmai közül.

Az Enigma nem tartozott a kedvenc regényeim közé, így a folytatásának is nehezen álltam neki. Szerencsére hamar rákaptam ennek a történetnek a menetére, sokkal kellemesebb olvasmánynak bizonyult, mint az előző kötet.

Ám mivel rég olvastam az első részt, minimális emlékeim voltak csak róla, azonnal tudom jelezni, hogy az Enigma nélkül is nagyon jól lehet érteni. Mindent, ami kell a cselekmény megértéséhez, megkapunk ebben a történetben. Legfeljebb pár utalás van a korábban történtekre, amelyek azoknak jó memóriakampók, akik hozzám hasonlóan kevésre emlékeztek, de semmi olyan nincs benne, ami érdemben hozzáadna ehhez a kötethez.

A cselekményben ötvöződnek egy thriller, egy misztikus romantikus történet elemei. Mondanom se kell, a thrillerre voltam a legfogékonyabb. A sorozatgyilkos ténykedése, az utána való nyomozás kötött le legjobban. A misztikus szál érthető volt, és végre helyre került a fejemben, ki mire képes, és micsoda Enigma pontosan. A romantika – ez sem nyálas lett, és izgalmas a szerelmi háromszög dinamikája. Ami igazán nem is háromszög, mert a hála nem szerelem. Ezért lehet is kicsit sajnálni Theót, mert eleve semmi esélye, pedig rendes srác.

Erről eszembe jutott, mi ment a regényben az agyamra. Lena/Silver nem egyszer megállapítja magáról, hogy mennyire átlagos. Nem érti, miért tetszene meg bármelyik férfinak is. Ez a folyamatos negatív visszacsatolás leszívta a türelmem, mert ennek ellenére Lena az, akibe minden férfi beleszeret a történetben. A pasik pedig mind átlagon felüliek. Jól néznek ki, jó helyük van a világban, ketten még gazdagok is. Nagyon aránytalan, ahogy álompasi sor alakul ki Lena előtt, róla mégis, végig azt olvasom, hogy mennyire átlagos, mi nem stimmel rajta, illetve mit nem szeret magában.

Így sikerült annak a faramuci helyzetnek kialakulnia, hogy mindenkit jobban kedveltem, mint a hősnőt. Pedig értelmileg, a vele történtekkel teljesen rendben van, kedveltem is. Csak ez a külsővel kapcsolatos, állandó szenvelgés… e nélkül jobb lett volna a közérzetem. Sokkal.

Stílusában a romantikus regényekhez van közelebb. Nagyon érzelemközpontú, belülről közelít a szereplőkhöz és a cselekményhez is. Vannak humorosabb részei is, és összességében jól olvasható, kellemes szöveg.

Mindent egybevetve szerettem ezt a regényt, szívesen olvastam.

Silence: Ezüsthíd – Mint női krimi: 75% jól vegyíti a zsánereket, szimpatikusak a szereplői. A krimi kevesebb.

Szubjektíven: 70% végre érteni kezdetem a világot, bírom a gyilkosos szálat. Csak Lena…