Minden napra egy könyv

Bauer: Kétszáz éves szerelem

2019. október 09. - BBerni86

Szerelmes, vidéki, gyászból feléledős, családregényes.

Róza kiskorától tudta, hogy más, mint a többiek. Anyja, nagyanyja is bába volt, neki is ez az út lett kijelölve. De ő többre rendeltetett a felmenőinél: már volt egy boszorkány a családban, és hiszik, Róza is annak született. A szakmában sikeres is lesz, de a magánéletében egy nagy titok és szenvedés rejtőzik. A helyi báró fia, Miklós 10_9ketszaz_eves_szerelem.jpgmindig is megdobogtatta a szívét, de mire egyenrangú félként szembenézhetnek egymással, a férfinak terhes felesége van, aki Rózánál szülne. A kitörő háború miatt Miklós sem maradhat otthon. Mire hazatér, a neje és fia halottak, ahogy az apja is. Róza pedig egy meg nem nevezett férfi szerelemgyerekét neveli. Miklós haragszik a világra, így Róza nem képes elmesélni neki, ki Janó, a fia igazából. Évek telnek el, míg Róza különös naplóra nem bukkan. A történelmen át egy felmenőjével levelezhet, a boszorkány férjével. Míg Róza legalább annak a történetnek a végére happy endet szerez, a sajátját is sikerül megtalálnia.

Bauer Barbara most sorban hozza ki a történelmi romantikus regényeit. Az előző kötet is az volt, ez is az, és már láttam a következő megjelenést, az is az lesz. Ami nem baj, mert jól áll neki a stílus. Csak éppen ez a kötet most annyira nem nyerte el a tetszésem.

Nem a szereplők, nem a stílus, nem is a cselekmény, ami miatt csalódott vagyok. Pontosabban, egy cselekményszál van, ami nagyon ellenemre volt. Kezdjük is ezzel!

Ebben a történetben tulajdonképpen van időutazás. Róza egy ponton vissza tud menni a múltba, és egyszer még Miklóst is magával tudja vinni. A jelenből levelezik a felmenőjével, és befolyásolja a múltbeli eseményeket. Ami eleve fura: ha nem úgy alakultak volna az események régen, ahogy, akkor az ő jelene is más lenne, hiszen a saját családjának történetét alakítja a jövőből. Ez nem ellentmondás?

Igaz, a múltbeli cselekmény eleve nem is nagyon tetszett nekem. Még akkor sem, ha „a történelem ismétli magát” címszó alapján vannak kapcsolódási pontok a jelennel. Annyira nem tudott lekötni, hogy az ottani, kisebbnek tűnő konfliktusnak mi lesz a megoldása. Pont azért, mert a jelenből nézünk vissza, és így pontosan lehet tudni, minek kell történnie.

A jelenben, Róza története sokkal jobban lekötött. A szerelmi szál nem tipikus. Egy finom szerelmi háromszög, majd a gyász. Ugyan egy ponton kifejezetten nyálregényes a cselekmény, de nem végig ilyen.

Tetszett, hogy egyik szereplő sem egy hibátlan álomalak. Róza szimpatikus hősnő, Bauer írt neki egy-egy kifejezetten frappáns monológot is, de nem tökéletes. Miklós jellemezhető sok jó tulajdonsággal, de vannak mellette gyengeségek is. Ő nagyon mélyről verekszi vissza magát, hogy értelmes és értékes életet élhessen még. A múltbeliek, Anna és Imre annyira nem fogtak meg, ők sokkal halványabb szereplők, mint a jelen párosa.

Bauer kellemesen ír, már szinte nosztalgikus, ahogy visszavisz egy másik korba. Érdekesnek is éltem meg, hogy használja a történelmi hátteret. Mert csak háttér, érezni, hogy nem a mában járunk, de ha nem lenne évszám, nem jönnék rá, melyik korszak történelme.

A család a fontos benne, annak folytonossága. Az tökéletesen megvan, és üzenetnek is jó.

Nem ez lesz a kedvenc romantikus történelmim a szerzőtől, de nem bánom, hogy olvastam.

 

Bauer: Kétszáz éves szerelem - Mint történelmi romantikus: 55% a romantika a vezető szál, misztikummal, olvasmányosan.

Szubjektíven: 60% a történelmen átívelés nagyon nem tetszett, de az alapja érdekes volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9615189278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.