Fülszöveg: 

Vannak, ​akik úgy gondolják, az Ige Istennél van, és a Terv elkészült.
    És vannak, akik úgy gondolják, jobb, ha a múltat homály fedi. Ők azok, akik kart karba öltve irányítják a világot. Az egyházi és a földi hatalom. Mindkettő fogságban tartja a szellemet, elnémítja a hangot, hogy saját képére formálhasson.
    A XV. század elején a Rajna mentén újra felüti a fejét a pestis. Agnes, az alig 12 éves kislány egyedül marad. Édesanyja utolsó kérése, hogy keresse meg a Mestert, az idegent, aki a műhelye mélyén valami titokzatos találmányon dolgozik.
    Agnes édesapja könyvmásoló volt. Az egyetlen, amit örökül hagyott a lányának, a betűk ismerete, és egy emlék egy könyvről az öröklét receptjével. Ez a tudás és egy levél hozzájárul ahhoz, hogy Agnes inasnak szegődhessen a Mester mellé. Itt ismeri meg Hansot, a fiatal novíciust, aki – akárcsak egykor Agnes édesapja – szkriptorként dolgozik. És itt ismeri meg a tudást, a gondolatot, az igazságot, ami ez idő tájt a kiváltságosok tulajdona.
    Agnes a Mester mellett marad, Hans végérvényesen Isten mellé szegődik, és egy időre elválnak útjaik.
    Azonban az évekig tartó munkát, a nyomtatott betűbe vetett hitet, amely letörhetné a sötétség láncait és szárnyára kaphatná a szellemet, veszély fenyegeti.

Szerintem: 

Az egyik kedvenc típusom a történelmi regényekben, amikor a főszereplő valamiképpen egy nagy történelmi személy mellett él. Így ő lehet kitalált is, de első kézből értesül és éli meg a nagy eseményeket. Az ő életével, szerelmével játszhat a szerző, míg a történelmi személlyel történő események kötöttek.

Bauer Barbara is ilyen technikát választott. A hősnője Agnes,

egy árva, egy kiugrott szerzetes és egy iniciálé készítő asszony egyetlen gyermeke. A betűk kezdettől a vérében vannak, az anyja tanítja is, így mikor kiskamaszként megárvul, apja egykori barátja mellett talál otthont és munkát.
A lány személyes életében ott van a hivatástudata, és egy gyengédebb érzelem a mester egy másik inasa felé. Jól meg is bonyolítja a dolgot, hogy a fiú a szerzeteseknél tanul. Mi több, elég nagy hivatástudata van Isten mellett. A történelmi részt meg az szolgáltatja, hogy az apa egykori barátja, Agnes mestere nem más, mint Guttenberg János.

Itt középkorú, küzdő emberként látjuk, akinek van egy álma. Egy új művészetet akar létrehozni, hogy a könyvek már ne csak a gazdagok és papok kiváltságai legyenek. Vagyis, Agnes mellett belecsöppenünk abba a történetbe, hogy miképpen született meg a könyvnyomtatás.
Bauer széles körképet fest: olyan technikai dolgokkal is foglalkozik, mint a betűk megformálása, vagy a megfelelő papír megtalálása. Mellette ott van a politikai – gazdasági kérdés is, ahogy Guttenberg párfogókat keres, és igyekszik eladni az ötletét. Természetesen lesz, aki mellé áll és a történetben ellenfél is jelenik meg.

Kifejezetten szerettem, ahogy egy kalandregényes forma és a szárazabb, gépépítő részek kiegészítik egymást. Kapunk őrült, vallási fanatikus gyilkost és több szép elméletet is a tudásról és a vallásról. Így egy regénnyel több olvasói igény is ki van elégítve: szórakoztat minket a történet, miközben van benne valami több is.

Ha a valami többet kifejtem, nem csak a történelemre és Guttenberg életrajzi adataira gondolok. Többen és többször beszélgetnek olyasmikről, mint hit, vallás, egyház, tudás, elnyomás. Talán kicsit szájbarágós is, ahogy kifejti, hogy a tudás miért hatalom. Miért hasznos az a javakat és hatalmat birtokló kisebbségnek, ha az alatta levők tudatlanok maradnak. Vannak benne kifejezetten jól elkapott, frappáns mondatok is a témáról, de néha már esszét idéz, ahogy ezt a témát boncolja.

Küzdök azzal is kissé, hogy a személyes történeteket nem éreztem igazán zártnak. Az egy dolog, hogy a szerelmes történetben nincs happy end, hiszen a fiú pap akar lenni. Agnes kénytelen elfogadni a döntését, és megtanulnak barátoknak lenni az egyéb érzelmeik ellenére is. Guttenberg esetében pont a valódi történelem súg, mi lett vele később, de a kitalált szereplőkkel nincs ilyen fogódzóm. Én szeretem, ha egy történet végén tényleg ott a pont, itt meg elképzelni nem tudom, mi lett pl. Agnes-zel később.

Volt ötlet a kötetben, érdekessé tette a könyvnyomtatás kitalálásának szárazabb témáját is. Sok gondolatát nagyon igaznak éreztem. És mégis, azért hiányérzet maradt bennem, annak ellenére, hogy a szerző jó könyvei közé sorolom.

Idézet: 

Apám azt mondta, a tudás szabadság, a vallás rabság.

Vergiliusnak nem kelllett hősi halált halnia ahhoz, hogy nagy emberként tiszteljék. Ugyanis odaadta a tudást a népének, megismertette velük a múltat, a történetüket. Szétosztotta a tömeg között a tudást, az igazságot. Összekötötte a múltjukkal azokat, akiket addig csak hétköznapi dolgok tartottak egyben. Összefűzte gondolkodásukat. Ezek az emberek ettől kezdve más szemmel néztek egymásra. Szabadon szárnyalt a gondolat, repült szájról szájra…. -Tudod, mi az egyetlen, ami képes volt letőrni a szárnyakat?- kérdezte… A vallás és a hatalom. Mindkettő fogságban tartja a szellemet, elnémítja a hangot, hogy saját képére formálhasson. Tilt, fenyeget, terel és kínál, de amit ő ad, az nem összefűz, hanem elválaszt. Észre sem veszed, hogy rab vagy. Az ígéret, legyen az kecsegtető vagy fenyegető, gúzsba köti a szellemet. Függő leszel. Ezzel szemben a tudás talaján, az ősök nyomán szerzett tapasztalat felszabadítja a gondolat erejét.