Elrendezett házasságos, birtokot vezetős, szerelmes.

Hannah három nővér közül a legidősebb, szép örökséggel. Férjet mégsem talál könnyen: egyrészt, meg van győződve róla, hogy csinos húgaihoz képest ő legfeljebb csak átlagos külsejű. Valamint, nem csak a vagyon miatt akar házasodni, szerelmes is szeretne lenni. Egy versenyen megragadja Dunnet bárójának erőteljes alakja, aki aztán megmenti egy erőszakos udvarlótól is. Alexander első látásra vonzódik a lányhoz, a kezét is megkéri az apjától. Hannah, attól tartva, hogy a férfinak a pénze kellene, nemet mondana, de az apja közli, mindenképpen férjhez kell mennie. Ha nem hozzá, máshoz a kérők közül. Így Hannah Dunnet bárónéja lesz, és fokozatosan rájön, férje csendessége mögött milyen szenvedélyes lélek rejtőzik. Miközben egyre szerelmesebbek, a birtokot fenyegető veszélyt is elhárítják.

Már egyetemista koromban is viccesnek találtam, a romantikus regények mennyire egy kaptafára készülnek. Volt olyan kurzusom, ahol viccelődtünk is azon, hogy már a végéről meg lehet ismerni egy nyálregényt. Mert mi van a zárlatban? Kötelezően, rendkívül szirupos stílusban: lánykérés, esküvő, az első közös baba valamelyike.

Ebből talán már kitaláltátok, hogy ez is egy ilyen regény. Igen, még a vége is stimmel. Hiába adok a történelmi romantikusoknak esélyt, hogy többek legyenek történelmi környezetben játszódó nyálregényeknél, a legtöbb esetben nem is akarnak tartalmasabbá válni, csak szépen kipipálják a zsáner jellemzőit és ennyi.

Bosszant, amikor a történelem ennyire csak díszlet. Játszódhatna akárhol és akármikor, éppen csak az öltözködésben és pár szokásban látszik meg a kor. Itt például azért kell a korszak, hogy Hannah és Alexander így házasodhasson. Egyszer találkoztak, az apától megkérte a lány kezét, és ennyi. Ugyan Hannah kapott némi vétójogot, de amikor az apja kimondta, hogy férjhez kell mennie, már nem ellenkezhetett.

A szerelmi szál különben is annyira mese, hogy szinte fáj is. Mindkét részről szerelem első látásra, és utálatosnak találom, hogy itt komolyan úgy van előadva a történet, hogy Alexander már végzetesen szerelmes akkor, amikor még nem is beszélt a lánnyal. A szokásos sérelmem: miért kell a vágyat és a szerelmet összemosni? Itt pl. a Hannah – Alexander páros már akkor szenvedélyes házaséletet él, amikor még alig beszéltek egymással két szót. Ok, utána York szépít azzal, ahogy tényleg elkezdenek ismerkedni és összecsiszolódni, de arra már térdig járunk a végzetes, nagy szerelem tavában.

Nincs is igazi konfliktus, csak mű. Hannah aggódik – ezzel nagyon az agyamra ment, hogy Alexander csak a pénzéért vette el. Alexander aggódik, hogy a nőt elijeszti a sebhelye. Röhej.

A történelmi konfliktus is ennyire mű. Ez az a korszak, amikor az angol nemesség elkezdett birkákat tartani a birtokán, a nagyobb nyereség érdekében. A Dunnet birtokon ez ellen harcolnak, mert a kidobott bérlőknek cudar sorsa lenne. A mese az, hogy pont olyan a hercegük, amilyen. Kétlem, hogy bárki ilyen rangban az emberek érdekét előbbre vette volna, mint a kincstára feltöltését.

A végére lett egy kis humora is. A mellékszereplőket is jobban bírtam, mint a hősöket.

Egyszer el lehetett olvasni, de főleg a rossz tapasztalataim erősítette meg.

York: Hannah és a felföldi - Mint történelmi romantikus: 55% a történelem csak díszlet, a párkapcsolat szenvedélyes.

Szubjektíven: 30% nagyon mesének éreztem, Hannah önbizalomhiánya az agyamra ment.