Fülszöveg:
Bár Lady Clare, a gyönyörű fiatal özvegy még sosem találkozott West Ravenellel, abban egészen biztos, hogy a férfi egy komisz, nyavalyás, erőszakos fráter, aki a bentlakásos iskolában pokollá tette Phoebe néhai férjének az életét, és ezt a nő sosem fogja megbocsátani neki. Phoebe egy családi esküvőn megismerkedik egy remek megjelenésű és képtelenül elbűvölő idegennel, aki mellett tüzes-jeges hullámokban tör rá a vágy. Amikor a férfi bemutatkozik, kiderül róla, hogy nem más, mint… West Ravenel.
West múltja nem mondható makulátlannak, de ezért sosem mentegetőzik, és nem keres kifogásokat. Azonban attól a perctől fogva, hogy megismeri Phoebe-t, ellenállhatatlan vágy emészti… emellett tudatában van annak a keserű igazságnak is, hogy egy Lady Clare-hez hasonló nő társadalmi szempontból is jóval felette áll. Arra azonban nem számít, hogy Phoebe korántsem holmi konzervatív arisztokrata hölgy, hanem annak az erős akaratú hajdani első bálozónak a lánya, aki annak idején megszökött Lord St. Vincenttel, Anglia leghírhedtebb és legvonzóbb aranyifjával.
Nem kell hozzá sok idő, és Phoebe hozzáfog ahhoz, hogy elcsábítsa a férfit, aki felszította benne a tüzet, és elképzelhetetlen örömökben részesítette. De elég lesz-e lángoló szenvedélyük ahhoz, hogy legyőzze a múlt árnyait?
Szerintem:
Ebből éppen csak a cselekmény hiányzott számomra. Ez egy szimpla
viszony története, aminek egyetlen plusz eleme van: a visszatérő szereplők. Különben azt nem számolnám extrának, hogy történelmi a kor.
Mert, sajnos, semmi extrát nem nyújt. Ugyanezt nagyon hasonlóan le lehetne zongorázni akár napjainkban is – a pár éve özvegy fiatalasszony és egy vonzó fiatalember egymásra kattannak. Mert kb. ennyi a cselekmény. Napjainkban talán csak annyiban lenne más, hogy jobb módszert is találnának a terhesség elkerülésére, mint az aktus megszakítása.
Pedig, Kleypas akart volna játszani velünk, mert a hősnő, Phoebe, látatlanban is utálja Westet, aki még iskolás korukban csínyeket követett el a nő korábbi férje, legjobb gyerekkori barátja ellen. De ezt az utálatot a vonzalom pillanatok alatt elsöpri: találkoznak és már feledve is a múlt, mennek szobára. Ráadásul Westnek igencsak jó indokai is vannak a mostoha gyerekkorával. Nem volt ő olyan rossz, amilyennek a nő hinni szeretné.
Ehhez hasonló, hogy egyik fél sem tud tartós kapcsolatban gondolkodni a másikkal. West nem akar családot, Phoebe meg egy kétgyerekes családanya, akinek mindent jelentenek a fiai. Phoebe pedig olyan férjet akar, aki stabil, megbízható és némileg unalmas. Vagyis, úgy indulnak neki, hogy csak szórakoznak, de magukat is meglepve elmélyülnek az érzelmeik. A regény feszültsége meg annyi, hogy ezt be merik-e ismerni és a viszonyból lesz-e házasság. A kérdés persze költői, már az alapfelállásból tudni, mi lesz a vége.
Van ugyan egy udvarló, aki inkább megfelel Phoebe elképzelésének, és róla kiderül egy mocskos titok, de ez a könyv legnagyobb meglepetése, és ez is inkább csak futottak még kategória. Röviden – messze nem olyan becsületes a férfi, mint aminek mutatta magát.
Amit írtam, plusz elemként a visszatérő szereplők. Kleypas szereti összekötni a regényvilágait, és itt a Ravenel család kerül rokoni kapcsolatba a Wallflowers-sorozat Sebastianjével. Phoebe ugyanis Eve és Sebastian lánya, akinek az apja aktívan segíteni, hogy másodszorra egy vadabb, merészebb, férfiasabb férfit szerezzen, mint elsőre. Hát igen, ez az egyetlen humorforrás és újító elem: itt nem a lányát féltő apa van, hanem éppen elevenebbé és szabadosabbá szeretné tenni a gyerekét.
Phoebe és West különben annyira tipikus hősök, hogy azzal unalmasak is. A nemes, erkölcsös nő és a szerelem miatt megjavuló rosszfiú, aki annyira rossz nem is volt.
A történelem szokás szerint csak háttér, és még a kor sem kitalálható. Azt már írtam is, hogy bármikor játszódhatna. Nincs is olyan eleme, ami miatt kötelezően viktoriánus regénynek kellene lennie.
A stílus is a szerzőre jellemző. Szenvedélyes, erotikus – romantikus, érzelmileg túlírt és női. A szokottnál erősebb erotika vonallal, mert itt aztán tényleg túl sok minden forog a szex körül, pláne történelmi romantikushoz képest.
Eddig talán ez volt számomra a sorozat leggyengébb része. Ez nagyon semmilyen, átlagos, langyos egy sztori volt. Nincs benne olyan extra, amiért megjegyezném.
Idézet:
Időnként mindannyian úgy táncolunk, ahogy valaki fütyül, és legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy a dallam a kedvünkre való.