Fülszöveg: 

A nő bosszúra szomjazott… és szerelmet talált.

Lady Sophia bármit megtenne, hogy az ágyába csalogassa a megközelíthetetlen Ross Cannont, London legkívánatosabb férfiját. Szeretné bemocskolni Sir Ross jó hírét, és olyan botrányt akar, amiről egész London beszél. Ezért behízelgi magát a rettegett rendőrbíró életébe, beköltözik a házába, és nap mint nap őrült vágyakat ébreszt a férfiban. Az érzéki csábító bosszúra szomjazik, csupán arra nem számít, hogy ő is beleszeret abba, aki egykor tönkretette öccse életét. Egy ismeretlen rosszakaró azonban mindkettőjük boldogságának útjába áll, és a londoni alvilág is mozgolódni kezd a közelgő esküvő hírére…

Szerintem: 

Még mindig meg vagyok elégedve ezzel a sorozattal. Igaz, már hajlik a

románc és az erotika felé a krimi ellenében, de még mindig van annyi bűnügyi háttér, hogy nekem is érdekes tudjon lenni.

A történet egy tervezett bosszú visszaütése, ha rövid akarok lenni. Lady Sophia a rendőrbíró nemest, sir Rosst okolja öccse korai haláláért. Azt találja ki, hogy a férfi szolgálatába áll – titkár, házvezető, csak minél közelebb kerüljön hozzá. Magába bolondítja, kiismeri és megtudja a titkait, és nem csak a szívét töri majd össze, de tönkre is teszi. Csak azzal nem számolt, hogy Ross egy vonzó férfi, lelkiismeretes közszolga és egyre tagadhatatlanabb, hogy nem csak vonzzák egymást, de igazán egymásba is szerethetnének. A fő téma a románc: ez a két ember hogyan ad esélyt a másiknak és igyekeznek boldogságot teremteni maguknak.

Viszont, mellette betekintést nyerünk Ross munkájába is. Van egy közkedvelt bűnöző, egyfajta nemes csibész, akit nagyon el akar kapni. Nick Gentry aztán más miatt is fordulatot hoz a történetbe – ki fog derülni, hogy Sophia öccse, John nem úgy végezte, ahogy a nővére tudja. Nick messze nem az, akinek mindenki ismeri. Nála vannak a válaszok és szerintem az irány is, miről fog szólni a trilógia befejezése. De az már egy más történet. A lényeg, hogy a rendőrségi munka okán, ha nem is konkrét nyomozást kapunk, de egy más szín is a történetbe került.

Az viszont nem tetszett, mennyire megnőtt az erotika jelenléte. Kezdettől erős a vonzalom a két főszereplő között, és itt gyorsan haladnak is az egyre több felé. Nem számoltam le oldalra, de lényegesen több a túlfűtött fejezet és aktus leírás vagy utalás rá, mint korábban. Mondanom se kell, hogy jobban szerettem az előző kötetben, amikor inkább nyomoztak, mint a családgyarapításon ügyködtek.

Lelkileg most sem mély jellemeket kapunk. Mindenkit egy vagy két múltbéli esemény formált: Sophia jelleme a volt szeretője árulásából és az öccse tragikus elvesztéséből fejlődött. Felemelt fejjel viseli el a sorsát, nem kesereg és ő gyorsan be tudja látni, ha hibázik. Rugalmas jellem. Az egyetlen idegesítő tulajdonsága, hogy nagyon alábecsüli magát. Tisztában van vele, hogy a társadalom több okból is bukott nőnek bélyegezné és akkor is eszerint kezeli magát, amikor már Rossban bízhatna és elhihetné, hogy valaki szereti és egyenlőnek tartja, nem dobja el első adandó alkalommal.
Ross a kötelességtudata és az első felesége miatti gyász embere. Tény, az elég borzalmas lehetett, hogy feláldozta a babát, hogy mentse a feleségét, de ő is odaveszett és kb. végignézhette a gyereke szétszabdalását és a neje kivérzését. Sajnos, itt is a szerelem az egyetemes gyógyszer a lelki sebekre, bár az eredeti gondolatra visszatérve nem olyan mély a regény, hogy nagyobb fejlődést képes legyen a személyiségekben bemutatni.
A történelem továbbra is csak keret, igazából nem lényeges. A szereplői ráadásul még modernek is abban a tekintetben, hogy Ross kitalálja a jellemfejlesztést a bírói gyakorlatban és rugalmasabb abban is, mit vár el egy embertől. Nem az erkölcsi, begyöpösödött normát, pl. ki sem akad azon, hogy Sophia már nem szűz, noha a rangja és az elvárások indokolnák.

Nem tanulság van benne, szórakoztató női regény. Így is van megírva, felfűtött szenvedélyekkel és nagy női érzelmi elemzésekkel. Ennek ellenére még van benne annyi plusz, hogy lekössön, de már elindult a románc felé.