Kamaszos, szerelmes, előítéleteket megváltoztatós.

Paige már nagyon unja, hogy ő az a lány, akinek a szerelme egy tragikus balesetben vízbe fulladt. Még mindig szánakozva néznek rá, pedig 15 évesen mindössze pár hetet járt a fiúval. Most úgy érzi, itt az ideje, hogy változtasson a róla kialakult képen. Ebben annak is szerepe van, hogy a srác, aki rég tetszik neki, Ryan, újra szingli. Vagyis, ha jól helyezkedik, lehetne az új barátnője. Ám nem Ryan, hanem az unokatestvére, Max lesz az, akivel a lány sok időt tölt. Eleinte csak Ryan miatt, de csapattársak is lesznek egy iskolai versenyben. Ez a fiú lesz, aki segít neki leküzdeni a félelmeit, és mindig mellette áll. Vajon Paige is felismeri, mi lehetne az övé, ha bele mer vágni?

Ez egy olyan ifjúsági regény, aminek már a fülszövege tartalmaz minden információt, amiből el tudjuk képzelni, mi lesz a cselekményben, és természetesen, melyik fiú mellett leli meg a rózsaszín happy endet a hősnő. Agy keresni kell benne valami pluszt – mert a szerelmi szál annyira kiszámítható, hogy azért nem éri meg elolvasni.

A cselekmény nem sok. Nincsenek emlékezetes események benne, amelyek megragadtak volna az agyamba. A kedvenceim még a kvíz versenyek voltak, mondjuk, kamaszként a Computer teniszcipőben volt az egyik kedvenc filmem, így nekem ez a versenyzős hangulat bejön. Különben nem jellemző, hogy történnének a dolgok.

Ez inkább egy beszélgetős, elemzős regény. Max nem azzal nyeri el Paige barátságát, majd talán többet is, hogy olyan jó programokat talál ki, vagy közös kalandjaik lennének. Ők beszélgetnek, és egymás lelki kínjait segítenek megoldani. Megnyílnak egymásnak, és közösen, egyedül is kielemzik magukat és az életüket.

Mivel ifjúsági, ahol elvárás, hogy mélyen elmerüljünk a két főszereplő lelki világában, ezzel nem is lett volna semmi bajom. De van Paige alakjában egy olyan vonás, ami komolyan kikezdte a tűrőképességem. Paige iszonyatosan sokat sír! Akármi éri, ő már könnyekben tör ki, és azt kell olvasnom hosszú szakaszokon, hogyan zokog. Nincs élő ember, aki ennyit sír! Szinte az a csók, hogy a végén nem sír boldogságában a lány…

Az sem vall nagy képzeletre, hogy a nagy filmes és regénybeli klisék köszönnek vissza a történetben. Az elvált szülők titokban újra járni kezdenek – hasonló felállásban jó pár komédia eleme. A helyes fiú helyett a legjobb barátról derül ki, hogy ő lenne az ideális barát. De mire erre a hősnő ráébred, már sikeresen összeveszett vele. Van-e visszaút, vagy elvesztett mindent? Válaszolnom sem érdemes – ahogy említettem, erre magában a zsánerben is ott a válasz. Nagyon kevés olyan szerelmes, ifjúsági kötet van, aminek nem a megszokott vég jut.

A stílusa sem jött be nekem. Mivel Paige az elbeszélő túlsúlyban van a túlzott érzelem kifejezés és megélés. Mivel a karakterrel is voltak gondjaim, a stílusával is akadtak problémáim. Jellemzően a kisebb gondokból sziklányi problémákat generál, helyenként sajnálja magát és az a sok sírás…

Tanulságok is csak közhelyek jutnak. Olyasmiket tudnék kiemelni, hogy megéri kockáztatni, és nyitottnak lenni az új kihívások felé. Hogy az előítéletek gyakran csalnak.

Nem az én regényem, de egyszer el lehetett olvasni.

Lord: Minden velünk kezdődött - Mint ifjúsági: 70% zsánerében korrekt, sok érzelemmel és kamaszokhoz illő konfliktusokkal.

Szubjektíven: 35% túl kiszámítható, és sokkal érzelgősebb, mint ami nekem most jól esett.