Fülszöveg: 

ARTHUR ​csak a nyarat tölti New Yorkban, de ha valamit megtanult a Broadwayen, az az, hogy az univerzum akkor is képes elsöprő románcot produkálni, amikor a legkevésbé számítunk rá.

BEN úgy gondolja, hogy az univerzum inkább törődjön magával. Ha az univerzum az ő pártját fogná, akkor most nem egy dobozt kellene cipelnie a postára tele a volt barátja holmijaival.

De amikor Arthur és Ben csomagfeladás közben egymásba botlanak, akkor vajon pontosan mit is tartogat számukra az univerzum…?

Talán semmit. Végtére is, szakítanak.
Talán mindent. Végtére is, újra összejönnek.

De mi van akkor, ha háromszori újrakezdés után sem sikerül összehozniuk az első randit?
Mi van, ha Arthur túlságosan igyekszik, hogy működjön, Ben pedig nem eléggé?
Mi van, ha az élet tényleg nem olyan, mint egy Broadway-darab?

De mi van, ha mégis?
Mi van, ha nekünk sikerül?

Szerintem: 

Ok, nem maga a regény nyert meg. Az nem sokkal több, mint

egy átlagos, kamaszok megismerkednek és egymásba szeretnek történet. Az már nem számít extrának, hogy LMBTQ páros, itt konkrétan két fiú történetét kapjuk. Pláne, ha Silvera a szerző.

Viszont, Arthurnak, az egyik főszereplőnek két nagy szenvedélye van. Az egyik a Harry Potter. Ez még annyira nem nyert volna meg, az a világ ennyire nem szippantott be. Amit értékelni tudtam ezzel kapcsolatban, ahogy a szerzőnek/fordítónak sikerült a hétköznapi beszéd és gondolatok világába betenni a HP-t. Pl. Arthur Ben szájáról nagyon hamar azt mondja magában, hogy olyan, mint Emma Watsoné. De van benne olyan helyzet is, amikor arra gondol, hasonló körülmények között mit tenne Ron. De a kedvencem az volt, ahogy a 'pont a Griffendélnek' szerkezetet használta. Vagyis, a nyelvi lelemény és a Potterverzum találkozása tetszett.

Nagy kitérő volt, a lényeg. Arthur másik nagy szenvedélye a Hamilton című musical. Kibeszélik a cselekményt, a dalokat, próbálnak jegyet nyerni a darabra. Ez annyira egybe esett a saját rajongásommal, hogy már azzal szimpatikus lett a két fiú, ahogy ezt majd meg tudják egymással osztani és hallgatják a darabot. Kis apróság, de az ilyenek miatt kerülhet hozzám közelebb egy szereplő.

A történet, ahogy már említettem, leginkább azzal próbál más lenni, hogy nincs benne plusz elem. Két fiú, akik megismerkednek és egy nyári románcba kezdenek. Ismerkednek, szerelmesek lesznek, és közben majd segítenek egymásnak ezt-azt leküzdeni. Még azt is megengedte magának a szerzőpáros, hogy nem egy sablonos happy endet adtak nekik. Talán a LOL könyveknek volt az a mottója egy időben, hogy csak sima kamasztörténet, lehet érdekes minden fantasy és csodás elem nélkül is. Ezt játssza meg a Mi van, ha…? első része is. (Megjegyzés: én sajnálom is, hogy lett folytatás, nekem ez így kellemesen kerek volt.)

Alapvetően a két fiúra van kihegyezve a történet, az ő érzelmeiket és kapcsolatukat elemzi a sztori. De mindkettőnek van nagyon jó barátja, ahol szintén van szerelmi szál. Arthur azzal kell szembenézzen, hogy a New York-i nyara alatt a két legjobb barátja, Ethan és Jessie összejöttek. Ben pedig Dylan és Samantha szerelmét nézi majd kívülről. Annyira nem hangsúlyosak, hogy igazán több szereplős legyen a történet, de oldja azt, hogy mindig csak Arthur és Ben legyen porondon.

Napsugaras történet különben, vígjátéki helyzetből indítva – a két fiú összefut, de el kell válniuk. A véletlenre bízzák, találkoznak-e még. De akarnak, a barátok is próbálnak segíteni és van egy kis játszma. De a kapcsolatukra is jellemző, hogy támogató, kiegyensúlyozott és a konfliktusokat is tudják kezelni. Jó a baráti kör, támogató a család és szépen meg is találják a maguk helyét a világukban. Jól is esik olvasni, a néhol komolyabb felé vitt témák – mint Ben tanulási gondjai és az önképével kapcsolatos dolgai – ellenére is végig könnyed és szórakoztató.

Kicsit ismétlem magam: az ingerküszöbömhöz képest nekem eléggé szimpla a sztori. De a hangulata, Dylanék és a Hamilton növelte a szememben az értékét. Nem hiszem, hogy újra elolvasnám, de egyszer pozitív élmény volt.