Fülszöveg: 

Több ezer évvel ezelőtt az istenek előálltak egy hazugsággal. Azt állították, hogy Perszephoné más istenek politikai játszmáinak áldozatává vált. Hogy Hádész elrabolta, és a feleségévé tette. Hogy Démétér annyira belebetegedett, hogy a Föld haldokolni kezdett miatta.

Ám a valódi történet ennél sokkal érdekesebb.

Perszephonét nem levitték a pokolba, hanem leugrott oda. Esze ágában sem volt hozzámenni valami önelégült istenséghez, aki sokkal jobban szerette saját magát, mint őt.

Most már csak annyit kell tennie, hogy meggyőzi az Alvilág idegesítően szexi, pimasz és igazán goromba urát, Hádészt, hogy segítsen megvalósítani a tervét. Egy olyan tervet, amely alapjaiban rengeti meg az Olümposzt.

Ám a következmények halálosak lehetnek, különösen, ha az ember a pokolban van…

Szerintem: 

Annyi Hádész – Perszephoné feldolgozást olvastam az utóbbi időszakban, hogy már kezdek érzékeny lenni az árnyalatokra. Mert végül is az alap egyezik, és a szerzők abban tudnak mások lenni, hogy milyen színezetet adnak a történetnek. Romantikus, erotikus, modern környezetű…

Bea Fitzgerald irányvonalát az alábbiakkal fognám meg:

feminista, ifjúsági és romantikus. Az ő története az eredeti idősíkon és a mítoszok istenei között maradt, viszont Perszephoné jellemén változtatott. Ő nem egy gyenge lányt ábrázol, aki sodródik az eseményekkel. Koré néven, virágistennőként is folyamatosan azzal küzdött, hogy megfeleljen a képnek, amilyennek a szülei látni akarták. Ő nagyon mást akart, és mielőtt Zeusz kiházasította volna, megtalálta a menekülést. A Pokolba vetette magát, és kierőszakolta Hádésztól a menedéket. Ebben a történetben a frigyük egy alku eredménye lesz. Az Alvilágban aztán Koré felfedezi a valódi erejét, Hádész nevezi át Perszephonénak és a két isten lassanként kénytelen beismerni, hogy nem csak egy alku tartja őket össze. Koré, majd Perszephoné a lázadó, aki kitör a normából és fellázad a nőkre erőltetett szerepek közül. Fitzgerald rajta keresztül a világra is kivetíti a képet.

Zeusz világa azon alapul, hogy a zsarnok uralkodik, aki mindent és mindenkit elnyom és fenyegetésben tart. Aki másként akar élni, menekülnie kell. (Pl. Hádész az Alvilágban, nem is lép a felszínre.) A nőket feleség, anya, szerető szerepben engedi csak létezni és maximális engedelmességet vár el. Perszephoné példáján van leginkább megmutatva, hogy minden kis ellenállás komoly megtorlást von maga után. De aztán többek története előkerül majd: Héra, Démétér, de még Athéné is. A nőnek ravasznak kell lennie, elrejtenie a saját erejét, hogy valahogy boldogulni tudjon. Perszephoné most tanul meg ezek szerint játszani, és felvállalja a változtató szerepét. A történet egy ponton már nem csak arról szól, hogy Perszephoné magáért harcol, hanem felvállalja, hogy ez a világ rossz és változtatni kell. Ő belekezd és megtalálja hozzá a társakat is szépen sorban.

De a feminista történeten túl van egy lány, aki most van a kamasz lázadásban. Aki most fedezi fel, ki ő, mit és kit akar az életében. Szembenéz a szüleivel, kitapossa a saját útját. Először életében szerelmes lesz. Perszephoné sok tekintetben egy kamaszlány, aki a történet végére felnőtté érik. Sok érzelemmel, belső küszködéssel jut el ide. Az ő útja a lényeg, aminek egy része a szerelem is, de nem az egyetlen és nem a legfontosabb. Vagyis, kipipálható a lányos ifjúsági regény is.

Végül, azért elég erős ahhoz a szerelmi szál, hogy a romantikus zsánernek is megfeleljen. Hádész és Perszephoné egymásba szeretnek a történet során, és sorra megvannak a románcok tipikus elemei. Pl. a boldogságuk küszöbén egy gagyi indokkal – Perszephonéban felmerül, hogy Hádész csak a hatalmáért vette el, amit el akar venni tőle – eltávolodnak, hogy a nagy gesztussal majd kibéküljenek. De itt is az ifjúsági kereteken belül mozgunk: az nagyon kamaszos, ahogy mindketten szerelmesek, de nem merik kimondani és azt hiszik, a másik legfeljebb csak kedveli és minden megjátszott. Amikor bevallják az érzelmeik? Az tiszta középiskola. Plusz, Fitzgerald lehúzta az erotikát a képletből. Azt jelzi, amikor elhálják a frigyet, de itt nincs hálószobai nyomonkövetés.

A szereplők jók – rosszak csoportba rakhatók, bár úgy is fel lehetne építeni, hogy a rendszer elemei és a lázadók. A jók azok lesznek, akik Perszephoné és egy igazságosabb világ mellé állnak. Zeusz és köre a másik oldal, a főistennel a gonoszak trónján. Azt talán eltúlzottnak érzem, hogy Fitzgerald mennyire kiemeli a hősnőjét, akiről kb. úgy néz ki a történetben, hogy a legnagyobb ereje van – ha ezt sokáig nem is tudja, de a célját így szolgálja legjobban. Girl power.

Stílusában is az ifjúsági regényeket hozza. Sok érzelem, sok beszélgetés, és nagyon belülről megfogott cselekmény. Túlérzett, túlgondolt is kissé, ami a csajos románcokból ismerős. Kissé túlírtnak is éreztem, magyaráz és sok a húzható jelenet/beszélgetés benne.

Nem rossz, ifjúságiként viszonylag kerek, csak ezt a történetet olvastam nekem jobban tetsző feldolgozásban is már.

Idézet: 

Talán nem ezt jelenti a valódi hatalom? Másokkal elvégeztetni a piszkos munkát?