Új világot felfedezős, sárkányos, küldetéses.

Eragon elindította a képzőt, ahol reméli, hogy sárkánylovasok és sárkányok új nemzedékét nevelheti ki Alagaesiából. Ám a projekt gyakorlatban sokkal inkább logisztika, mint kaland. Tárgyalnia kell a környező népekkel, ellátmányt szerezni és szövetségeket kovácsolni. A fáradtságát Saphira és Angela, a füvesasszony is észreveszi. Mindketten igyekeznek segíteni a fiatalembernek: Saphira megmutatja neki, mivel tölti az idejét a féltestvére, Murtagh. A sokat szenvedett sárkánylovas kezd békére lelni, a világot járja és egy boszorkány után kutat. Angela az életéről mesél neki. Eragon egy helyi történetet is megismer, melyben egy fiatal lány bosszút akart állni a sárkányon, de a végén harcostársak lettek.

Emlékszem, mekkorát robbant az Eragon első kötete. Ahogy egy időben mindenki Harry Potter kötetet olvasott, akkoriban a sárkánylovasokra voltunk rákattanva. Hamar el is keltek a filmesítési jogok, ráadásul itt forgott a film egy jelentős része Magyarországon. Ám a lufi nagyot pukkadt: a film rémes lett, a cselekménynél jobban szórakoztatott, hogy a Ság-hegyet azonosítsam benne és az ismerőseim, akik statisztáltak benne. A regények is egyre laposabbak lettek – Paolini kiszenvedett magából még 3 folytatást, ami közül az egyik csak a helyet foglalta a polcon, és a többi sem sokkal élvezetesebb.

De, mivel olyan kort élünk, amikor mindenki kapaszkodik a sikereibe, Paolini is visszatér az Eragon történetekhez. Itt van ez a kötet, elolvastam, és nem tudom megmondani, miért kellett ezt megírni. Bár, tudom: Paolini biztos jó pénzeket kapott a kiadótól.

Ám a regény ettől még siralmas.

Hiányzik egy kerettörténet, ami összefogná a regényt. Most komolyan, annak kellene érdekelnie, hogy Eragon elsüllyed a bürokrácia poklában, és fáradt? Nem sok kellene, hogy nyavalyogjon a fél köteten át, és az agyamra menjen teljesen.

Két mellékszál van, amelyek lekötöttek. Murtagh mindig is szimpatikusabb volt nekem, mint az öccse. Ő szenvedett, neki kellett a sötét oldaltól elszakadnia, ő a tragikus hős. Eragon ilyen szempontból sokkal egyszerűbb és szerencsésebb: kezdettől ő a jó fiú, akinek ki volt jelölve az útja. Murtagh még mindig keresi a megváltást, és az ő nyomozása milliószor érdekesebb, mint bármi, amit Eragon alkot ebben a részben.

A másik, Eragon meghallgat egy helyi legendát. Egy Ilgra nevű lány meséje, aki elhatározta, hogy végez a faluját feldúló sárkánnyal. Az legalább mesének korrekt volt, és tanulsága is akadt – ha klisés is. Soha nem tudhatod, hogy lesz barátból ellenség és fordítva.

Irritált az is, mennyire nem jó a szövege ennek a kötetnek. Nem egyszer úgy éreztem, hogy ez egy iskolai fogalmazás, nem egy komolyan vehető regény. Gyerekes, egyszerű. Talán valami izgalmasabb cselekmény feledtette volna mindezt velem, de nem volt ilyen.

Különösen mélypont, amit Angela Paolini írt bele betétként (Angela, a füvesasszony története). Nem is értem, miért ezzel akarják eladni, amikor a nő abszolút kezdő, nem is ír jól. Most attól, hogy van egy író rokona, már ünnepelni kell, hogy ő is tollat ragadott? Nem egy Joe Hill a nő, nagyon nem.

Hatalmas csalódás a kötet, pedig alapból nem voltak magas elvárásaim.

Paolini: A villa, a boszorkány és a sárkány – Mint fantasy: 25% nincs egy alaptörténet, ami összefogná a szerkezetet. Stílus: gyerekes.

Szubjektíven: 30% Murtagh és Vérmund meséjét szerettem, a többi semmilyen lett.