Családot keresős, nyomozós, romantikus.

A repülő Törökországból tartott Párizs felé. A hegyekben hirtelen történt a katasztrófa, mindenki odaveszett. Majdnem, mindenki. Egy csecsemő kikerült a robbanás epicentrumából, életben maradt. Ám két 3 hónapos kislány is ült a gépen: a gazdag örökösnő, Lyse-Rose de Carville és a szegény Emilie Vitral. A nagyszülők egymásnak esnek az unokáért, akiről nem lehet eldönteni, kinek a vére. A bíróság a Vitral család javára dönt, de a kétely mindig is ott marad közöttük. A sajtó által Szitakötőnek becézett lány felnőve különösen szenved attól, hogy nem lehet biztos abban, ki ő. Emilie vagy Lyse-Rose? Lehet boldog, vagy botrányos módon egymásba szerettek a bátyjával? Marc mindössze pár órát kap, hogy az öngyilkosságot elkövető Grand-Duc magánnyomozó naplójából rájöjjön az igazságra, vagy elveszíti a családját, mielőtt igazán az övé lehetett volna. A múlt titkai pedig súlyosak…

A Fekete vízililiomok nagy kedvencem volt, így le is csaptam, amikor rájöttem, hogy a szerzőnek már jelent meg regénye magyarul. Az Emilie vagy Lyse-Rose egy korai Bussi, gyengébb is, mint a fentebb említett kötete, de ezt is nagyon tudtam szeretni.

Pedig a kezdet nem volt könnyű. Olyan volt, mintha egyszerre lenne in medias res kezdés és mintha nagyon távolról haladnánk a lényeg felé. Már az elején érezni, hogy hatalmas feszültségek vannak a szereplők között, hogy egy tragédia van születőben. Csak éppen azt nem lehetett nagyon sokáig érteni, mi is pontosan a drámai szituáció. Miért olyan fontos pont most, hogy a lány Emilie vagy Lyse-Rose? A fülszövegnél már ellőttem kicsit a poént, a szerelmi szálat, de ennél azért több van a helyzetben, szóval nyugi, ez csak egy morzsa a sütiből! Ám amíg ez kiderül, szálanként tépkedtem volna ki a hajam gyakran unalmamban.

A cselekmény nagy része a múltban játszódik, hiszen megelevenedik, amit Marc olvas Grand-Duc naplójában. Ami annyira hidegen hagyott, hogy az már fájt. Eleve, Grand-Duc nem volt szimpatikus egy pillanatra sem. Egy ügyeskedő, ravasz kisember, aki próbálkozik, csinál dolgokat, de nem éreztem, hogy bármit haladt is volna. Hosszas kitérők, fejtegetések és rengeteg Grand-Duc. Visszagondolva még rosszabbnak érzem, mint amikor olvastam.

Mert jön a csavar, teljes borzalmában megértjük a jelen dilemmáját, és megindul Marc vesszőfutása. Órák, egy boldog életért vagy a pokol bizonyosságáért. A szereplők mozgásba lendülnek, több az akció és a végsőkig feszítve vannak az érzelmi húrok. Amennyire untam közben az elejét, annyira nehezen tettem le a végét. Ott volt akció is bőven, a cselekmény nagyon felpörög a kötet elejéhez képest.

Bussi karakterei megint szinte élnek. Marc és Szitakötő ugyan kevés vonással jellemzettek, de annyira helyesnek, rendesnek és szépnek vannak megírva, hogy nem lehetett nem szeretni őket. Alapból ki szokott akasztani, amikor hasonló szituációba keveredett emberek szerelmi életéről kell olvasnom, de ez a második kivétel, ahol drukkoltam. Ok, Daeny és Jon tévében voltak, de most itt van Marc és Emilie/Lyse-Rose. Annyira szerettem volna, ha jut nekik happy end… Az emlékezetes figurák viszont a mellékszereplők. A Carville család tagjai. Mathilde és Malvina elképesztő figurák, színesek és összetettek, de Leonce is megéri a pénzét, bár nem a tolókocsis kiszerelésben.

A csavar – nem számítottam rá. Arra vágytam/vártam, hogy Szitakötő Lyse-Rose de Carville. Nem mondom el, ki is ő igazából, de Bussi meglepett.

Már ebben a kötetben is látszik, a francia író mennyire jó mesélő. Élvezettel, színesen beszéli el az eseményeket, ha azért később már sokkal jobban sűrít és húz is. A Fekete vízililiomok fontos jelenetek sorából állt, itt több az üresmenet.

Végül, a sztori ismeretében a borító is nagyon ötletes. Tetszett a könyv, a külcsín is.

Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose? - Mint thriller: 75% lassan induló cselekmény, sokszor túlírt is. De felpörög. Jók a karakterei.

Szubjektíven: 85% a vége miatt rákattantam - meglepett. Plusz Marc nagyon szimpatikus volt.