Fülszöveg: 
Lou boldog házasságban él, és egy elragadó kisgyermek édesanyja. Ugyanakkor egy sorozatgyilkos áldozata is. Egy kormányzati program keretében nemrég életre keltették,
visszatérhetett gyászoló családjához. Hálás, amiért kaphatott egy második esélyt.
Az új Lou visszajut régi életének megszokott kerékvágásába, és közben szoros kapcsolatba kerül a többi áldozatul esett nővel. Ám eközben rájön, hogy a halálával kapcsolatosan még mindig sok a nyugtalanító, megválaszolatlan kérdés. Nem tudja, mi történt vele pontosan, ahogy azt sem, hogy valójában mennyire bízhat meg a körülötte élőkben.
Így hát nem elég, hogy gondoskodik gyermekéről, szereti a férjét, és dolgozik, most még saját halálának körülményeire is fényt kell derítenie, feltéve, ha nem akar újra meghalni.
Szerintem:
Van egy laza sci-fi és thriller kerete, de különben nagyon is
női regény. Olyan vonásokkal, cselekményszálakkal, hogy a végére fogtam is a fejem, minek kellett így alakulnia benne a dolgoknak.
Pedig, az alapötlet még tetszett is. Volt egy sorozatgyilkos, 5 áldozattal. A nőket azonban klónozzák – a főszereplő, Lou is ilyen nő. És küszködik azzal, ki ő és hogyan folytassa az életét. Körkörösen mindig visszatér oda, hogy megvannak az emlékei, érzései, és azok mégsem a sajátjai. Pl. van egy kislánya, Nova. Emlékszik, milyen volt kihordani, miközben pontosan tudja, hogy ez a test nem volt terhes.
Ilyesmit annyiszor feldob és folyamatosan javítja ki magát a szereplő, hogy az hamar zavarni kezdett. Pláne, mivel nem éreztem ki a kötetből, hogy tudott volna bármit is kezdeni Lou identitásválságával. A végére eljut oda, hogy élni akar és nem gondolkozni. Ezzel nem éreztem megoldottnak a helyzetet.
Visszatérő elem az is, hogy a meggyilkolásukat feldolgozzák. A nem túl távoli jövőben járunk, így pl. lehetőségük van arra, hogy virtuális valóságban újraéljek a történteket, de most felülkerekedjenek és megvédjék magukat. Sokan ezt többször meg is teszik, vagy a VV-ban újra meghalnak. Lou eljut arra a pontra is, hogy beszélni akar a gyilkosával, amit el is ér. Csak ezzel a szállal is az volt a bajom, mint az érzelmi problémáival. Megtörténik, van továbblépés, de itt sem éreztem, hogy segített volna vagy rendes zárása lenne.
Az kissé megpörgethette volna a cselekményt, amikor Ed bevallja, hogy Lou-t nem ő ölte meg. Nem volt az áldozata. Akkor kié volt? Mi történt igazából? A regény azonban nem lesz krimi. Nem nyomozgat Lou, szinte besétál a megoldás. Ami nem is tetszett.
Kapunk vele egy olyan szereplőt, aki iránt minimális szimpátiát sem tudtam érezni. Nem mesélem el, de a végére az a bizonyos szereplő nagyon ellenszenves lett, aminek hála az egész könyvre morogni kezdtem.
Talán azt mondanám, olyan szinten lelkizés az egész könyv, amit nem toleráltam. Rövid, és mégis ismétli magát. A feszültség nagyja belülről fakad és sűrűn műnek is éreztem. Nem kedveltette meg a szereplőket.
A világa is csak körvonalas. Bedob olyan technikát, mint a klónozás és a nagyon valósághű virtuális valóság és ennyi. Egy-egy részlettel még kezdeni se tudok semmit. Lou munkája, hogy virtuális térben megöleljen másokat? Jól értettem? Ok, az elidegenedés korunk betegsége, de ez? Én előbb vennék egy háziállatot és kényeztetném azt, mint egy virtuális személyt ölelgessek.
Fura volt a cselekmény, sok az ismétlődő elem, nem szerettem a szereplőket. A kötet végét meg egyenesen utáltam. Az alapötlet volt jó, és könnyen lehet olvasni a kötetet. Vagyis, ez most nem tetszett. Nagyon nem.
