Családos, bűnözővel együtt élős, lebuktató.

Már a kezdetektől baljós körülmények vették körbe a gyerekeket. A szüleik házasok voltak ugyan, de ettől nem lettek szerető család. Az apa rendszeresen ivott és verte a családját. A négy gyerek mindig csak azt látta, hogy az erőszak a megoldás. Apa verte anyát, őt verték egymást. Alig várták, hogy elég idősek legyenek, és elmehessenek otthonról. A két lány férfiakhoz menekült, fiatalon lettek anyák. Ám egyikük sem jól választott: Astrid egy idősebb férfi mellett kötött le, aki küldetésének tekintette, hogy minél több gyermeket nemzzen minél több nőnek. Mire erre a lány rájött, már volt egy lánya. Sonja a bátyja egyik barátjához költözött, ment hozzá és szült neki két gyereket. Ám ez a férfi ugyanabból élt, amiből a lányok bátyja is: a bűnből. A leghíresebb holland emberrablás, a Heineken emberrablás az ő művük volt. Mégsem ez volt, ami miatt a nővérek kénytelenek voltak a bátyjuk ellen fordulni: Wim szétszakította a családot azzal, hogy végzett a sógorával. A gyerekeiket féltő anyák pedig nem maradhattak tétlenek.

Tévesen azt gondoltam, ha az egyik leghíresebb emberrablás kitervelőinek és végrehajtóinak egyik rokona könyvet ír, ami nem is titkoltan a bátyjáról szól, akkor abban szó lesz az emberrablásról. Vagyis, inkább bűnügyi történetet vártam, krimihez közelít.

Még arra is volt elméletem, miért Júdás a címe. Mert Wim azért került börtönbe, mert a húgai tanúskodtak ellene és segítettek a bizonyítékok gyűjtésében is. Így ők Júdás, a bátyjuk eláruló lányok.

Ám a könyv mindkét tekintetben más. Egyrészt, a Júdás maga Wim. Nem az a bűne, ahogy a sorok közül kiolvasom, hogy bűnöző volt. Azért lett Júdás, mert a családot is elárulta. Azért léptek fel ellene a testvérei, mert képes volt egy családtagot bántani. Valahol piszkálta is az agyam, hogy azt mennyire természetesnek vették, hogy miből élnek. Amikor nagyon ment a szekér, Sonja és a családja kifejezetten jó körülmények között élt, és nem tisztes munkából. Nehezemre esik együtt érezni olyan szereplőkkel, akiknél ilyen éles a határ bűn és bűn között. Másokat bánt? Kit érdekel. Minket is? Akkor már cselekszünk. Álszentnek éreztem őket.

De ennél jobban zavart, hogy a bűn kimaradt a könyvből. Astrid nem volt része az alvilági üzelmeknek, nem is próbálja bemutatni őket. Azt említi, mi mindennel vádolták a bátyját, de bármi konkrét vagy tényleg érdekes, az nem volt a kötetben.

Ez egy családi memoár, amiben azt meséli el, hogy nőttek fel egy erőszakos apa mellett és fogta mindenki menekülőre, amint tehette. Kívülállóként ironikusnak is találtam, hogy nem esett le neki, hogy ezért menekültek más férfihoz túl fiatalon, és ha nem is a családját verő férfit választottak, olyat, aki szintén nem volt alkalmas férjnek és apának. Mondjuk, Sonja férje legalább próbálkozott, csak éppen voltak olyan szenvedélyei, amelyek nagyon nem egy családapának valók. Astrid választása még ennyit sem tett meg. Wim is azért lett olyan, amilyen, mert ezt a családi örökséget kapta.

Majd Wim lebuktatásának története következik, de itt is az érzelmek és önmaguk mentegetése a fontos szál. Mennyire féltek, mennyire védeni kellett a gyerekeket. Többet tudtam meg arról, hogy mennyire tartottak Wim bosszújától, mint magáról a tárgyalásról vagy a bizonyítékok gyűjtéséről.

Nem szerettem a stílusát és a könyv felépítését sem. Memoár, és Astrid eléggé csapong. Nagyjából időrendben mondja el a történteket, de amikor valami eszébe jut, másról ír.

A vége meg különösen rosszul esett. Végig azt bizonygatja, hogy nem tehettek másként. Veszélyben voltak. Aztán meg bocsánatot kér a bátyjától, akit még mindig szeret.

Minden téren csalódás volt, ez egy érzelmes családtörténet és önigazolás, semmi több.

Holleeder: Júdás - Mint memoár: 40% töredékes, nagyon egy oldalról mutatja be az eseményeket, érzelmes.

Szubjektíven: 15% a bűnügyről keveset tudtam meg, és a végére betett rész lehangoló is.