Családi, jobb sorsért küzdő, egymást kereső.

A fiatal családanya, Mavis két kislánnyal marad egyedül a II. VH-t követően. Férje, Don az életét vesztette egy bevetésen. Az életébe lépő Jimmy erőszakos, sem a kislányok, sem Mavis anyja nem szeretik. A nő azonban teherbe esik, és minden áron újra családban akar élni, egy férjjel az oldalán. Csak akkor hajlandó ezt Jimmy megadni neki, ha a család a sajátja lesz – vagyis, Don és Mavis kislányait nem tűri meg. A nagymama megpróbálja átvenni a nevelésük, de egy baleset miatt erre képtelen lesz. A nehéz szülés után Mavis ereje is elfogy a férfi ellenében, aki így eléri, hogy Rita és Rosie árvaházba kerüljön. A kislányok csak haza akarnak menni, és a felügyelőnőnek nincs türelme hozzájuk. Elintézi, hogy ausztrál társintézményük vegye át a lányok nevelését. A kórházból hazatérő nagymama hiába keresi őket, hazugságot kap csak. A lányok pedig igyekeznek túlélni egy teljesen új világban, ahol szétválasztják őket és újabb borzalmakkal kell szembenézniük.

Ez a regény asszonyok és lányok, anyák és lányaik története. Három generáció küzdelmeinek regénye, melynek végére már a 4. generáció első képviselője is megszületik. Van benne sok dráma, szenvedések, történelmi képek és mégis, erő is. A remény, hogy túl lehet élni, és előbb-utóbb mindenki megkapja, amit érdemel.

A cselekmény viszonylag lassan halad, de ez olvasás közben fel sem tűnik. Talán nem történnek benne gyorsan vagy lendületesen az események, de ezt sok lelki és egyéb részlettel ellensúlyozza a szerző. Minden egyes mozzanatot több szereplő szemszögéből átélve is látunk. Pl. párhuzamosan meséli el a kislányok félelmeit és rettegését, amikor felteszik őket az ausztrál hajóra, miközben olvashatjuk azt is, hogy a nagyanyjuk éppen ekkor mennyire a nyomukra igyekszik akadni, és milyen lelki kínokat okoz neki, amit kiderít – vagy inkább írjam azt, amit hazudnak neki az árvaházban?

A szenvedés különben is a regény egyik állandó eleme. Sok szinten és módon van jelen. Eleve, Mavis, aki gyászolja a férjét. Majd az élete Jimmy mellett, aki az érveknél jobban szereti az öklét használni, és a kocsma jelenti számára a kikapcsolódást. Akármi éri, mindenért a nejét okolja, aki szép lassan kikészül mellette, és teljesen meg lesz félemlítve. A kislányok, akik úgy érezhetik, hogy az anyjuk kidobta őket. Akiket az árvaházban megaláznak és változatos módokon kínoznak.

Nem egyszer éreztem úgy, hogy ez a sok szenvedés már túl sok. Ennél rosszabb nem lehet már. A szerző mindig rám tudott cáfolni: de, lehet ennél sokkal rosszabb is. Azt nem állítom, hogy thriller rajongóként nem tudnék nehezebb sorsot és több szenvedést elképzelni, mégsem egy szadista sorozatgyilkos foglyaiként kötnek ki a lányok, de azért így is rettenet, amin keresztül kell menniük. Valóban ilyen embertelen tudott lenni az a kor? El tudom hinni, és borzongok tőle. Volt itt testi és lelki fenyítés, szexuális zaklatás, fizikai erőszak…

Amitől mégsem rossz a könyv, hogy nem a fájdalomban tobzódik. Mindig inkább a túlélés lesz a fontos, ahogy találnak valamit, amibe bele lehet kapaszkodni. Ahogy a lányát elvesztett idős asszony az utolsó megmaradt unokája nevelésében talál egyszerre erőt és feladatot a folytatáshoz. Ahogy a magára hagyó, szenvedő kislány egy szeretett emlékbe kapaszkodik. A végére pedig a szerző mindenkit eljuttat egy olyan pontra, ahol békét találhat. Többen a boldogságot is megtalálják, és minden szenvedés ellenére pozitív képpel tud zárni Costeloe.

A történelem az, ami kevés benne. Csak névleges, ahogy a helyszín is. Közel a regény fele Ausztráliában játszódik, de ez pl. abszolút észre sem vehető. Távoli hely, ennyi csak a lényeg.

A nők portréja, az egymás közti kapcsolataik nagyon összetettek, és emlékezetesek.

Nem egy olyan könyv, amit szórakoztató olvasni, de attól még érdemes.

Costeloe: Eldobott gyerekek - Mint családregény: 70% megrázó, de erőt adó történet is. Karakterközpontú, hangulatos.

Szubjektíven: 75% a női alakok érzékletesek, többek sorsáért is tudtam szurkolni. Érdekes.