Fülszöveg: 

2019. ​Kate az éj leple alatt menekül el Londonból családja düledező vidéki házikójába. A borostyánnal beszőtt ház és a körülötte burjánzó kert mintha teljesen más világba tartozna, mint ahonnan idemenekült erőszakos partnere elől. A lány azonban arra is rájön, hogy a rég meghalt nagy-nagynénje, Violet által ráhagyott hely titkokat rejteget, amelyek egészen a 17. századi boszorkányperekig nyúlnak vissza.
1942. A társadalmi konvenciók és elnyomó apja által gúzsba kötött Violet a világ megismerésére vágyik, ám ehelyett családja düledező kúriájában kell töltenie napjait. A magányos lány megpróbálja megfejteni fiatalon elhunyt anyja titkait, aki halála előtt állítólag megtébolyodott, és nem hagyott rá mást, mint egy V betűt mintázó medált, a hálószobájának padlójába vésett Vészlény feliratot és megválaszolatlan kérdések seregét.
1619. Althára anyja hagyta rá a növények titkát, ami nemzedékek hosszú sora óta öröklődik a Vészlény családban. A falusiak gyakran fordulnak hozzá segítségért, ám a különleges nőket mindig gyanakvás övezi, és miután egy helyi földművest saját nyája tapos halálra, Althát gyilkosság és boszorkányság vádjával állítják az ítélőszék elé.

Szerintem: 

3 korszak, 3 nő, 1 család és hasonló esetek. Ha egy dolgot emelek ki a regényből, az az lenne, hogy mennyire tébolyító, hogy

ugyanazokat a hibákat és tragikus vétségeket követik el egymás után a leszármazottak. Bosszantó!

Ha kicsit részletesebb vagyok, akkor a boszorkányüldözések korában él Altha, akit perbe is fognak mágiával való gyilkosságért. A II. világháború idején játszódik Violet története, akit az apja elzárva tart és egy rokon majd kihasznál, míg Violet fel nem ismeri az erejét. Napjainkban pedig Kate-et ismerhetjük meg, aki egy bántalmazó kapcsolatban ragadt. De most terhes, és a gyerek miatt elmenekül. A családi házba, ahol megtalálja Altha és Violet örökségét. Ahol felfedi, mi az a vészlény és maga is közéjük tartozik.

Az egyik közös pont talán már ennyiből is látható: a történet főszereplői olyan nők, akiket a férfiak megnyomorítanak. Altha és a per csak egy dolog – az ő történetében van egy legjobb barátnő, Grace, akit a férje bántalmaz. Akiért olyan erőkhöz nyúl, amelyektől az anyja óvni akarta, amiért rásütik a boszorkányság bélyegét. A házastársi erőszakon át a szóbeli és fizikai bántalmazáson át a nemi erőszakig akad a történetben minden. Ugyanazok a körök ismétlődnek, míg minden történetben el nem jön a töréspont, valami, amiért a hősnő kiáll és harcolni kezd. Ettől nem lett éppen izgalmas a regény: ugyanazt a konfliktust húzza elő háromszor is, ismétlődő elemekkel és ugyanazzal a végkifejlettel.

A második közös pont a mágia. A vészlény élet mibenléte. Elsőre csak a természethez való nagy közelség. Mindhárom nő az állatvilág szerelmese, a növények ismerője. Mindegyikük próbál ilyesmivel is foglalkozni a történet során és nem különcnek lenni. Mert ezen túl van egy különleges kapcsuk varjakkal, madarakkal, ami már nem simán a természethez való ösztön. Kb. mintha a gondolataikkal távirányítanák a madarat. Ezt mindegyikük használja majd önvédelemre és el lehet így jutni a gyilkossághoz is.

Annak ellenére, hogy a különböző idősíkok az ismétlődő cselekményszálakkal nem igazán tetszettek, maga az ötlet működik és hatásos. Egy-egy nő története önmagában nem töltené meg így a könyvet, így van egy plusz rétege családregényként, és általánosítja a problémát is. A nő túl könnyen válik áldozattá, akár egy férfi, akár a családja által. Azt még élveztem is, hogy összeraktam, hogyan rokonai egymásnak a szereplők. Érdekes volt az is, hogy ugyanazt a természethez való közelséget, szeretetet miképpen lehet a különböző korokban megélni. Anno csak füvesasszony lehetett, akinek a máglyától is tartania kellett. A leszármazott már járhatja a világot, kutathat. Amivel egyik korban szervesen együttélnek és hisznek, máskor már csak hihetetlen babona.

A szereplők egyértelműen jók vagy rosszak. Áldozatok vagy erőszaktevők. Magamban szavaztam is, melyik férfi tűnik a legrosszabbnak a három idősíkban. Különben én nem a nemi erőszakolókat választanám – nálam Violet és Graham apja nyerne. Ahogy diliházba záratta a feleségét, míg a gyerekeknek azt hazudta, hogy Graham szülésébe halt bele. Ahogy mindkét gyerekkel bánt. Csoda, hogy lelkileg egyik se nyomorodott meg. A lányát kvázi tálcán kínálta az unokaöccsének. Az utolsó húzása meg különösen mocskos: nem csak kitagadja a gyerekeit az örökségből, de még iratokat is hamisít, hogy megtagadja őket gyerekeiként és mindent a lánya erőszakolójára hagyjon. A nők mind kedvesek, ártatlanok és eljön az a pont, ahol harcolniuk kell. Erősebbnek kell lenniük, hogy túléljenek.

A stílusa kellemes. Jól láttatja a szereplőket, kellően olvasmányos és bár egyértelműen a szereplők a lényeg – karakterépítő a regény –, nem nyomott agyon a túlgondolással és vagy érzelmi túltengéssel. Női, de nem átesve a ló túloldalára. (Megjegyzem, LMBTQ szálat ennyire visszafogottan nem is tudom, mikor olvastam utoljára. Itt kb. elbújik a sorok között és nincs érzelmi csomó belőle.)

Működne ez a történet a mágia nélkül, de így ad neki egy plusz színt. Sok minden tetszett benne, más kevésbé. Az biztos, hogy nem bántam meg, hogy elolvastam, ha nem is pont az a típusú történet, amit tudok szeretni.

Idézet: 

Olyan sok minden tűnik csodálatosnak, ha távolról nézed. Az igazság olyan, mint a rútság: közel kell menned, hogy lásd.