Titkos szövetséges, mágikus, harcos, istenes.

Negin vonzó és fiatal nő, aki különleges képességgel rendelkezik. Érzékeli a szellemeket, és képes őket átengedni a túlvilágra. Amikor a képessége jelentkezett, egy titokzatos szervezet kereste meg, akik az egyházzal együttdolgozva, de önállóan küzdenek a démonokkal, és segítenek a nyugtalan szellemeknek továbblépni. A lány velük nő fel, tanulja meg használni egyre növekvő erejét. Amikor egyikükkel démonok végeznek, egy mesterlövész érkezik a helyére, George. Egy másik feladatot is kap a férfi: Negin testőre lesz. A lány eleinte utálni akarja a barátja helyére érkező vonzó férfit, de olyan vonzalom van közöttük, amit nem vehet semmibe. Amikor pedig az eddig ismeretlen apja és isteni erők is színre lépnek, George lesz az egyetlen, akiben bízhat az egyre veszélyesebb helyzetben egyensúlyozó Negin.

E kötettel Carrigan letette egy új sorozat alapjait. Örömmel tapasztaltam, hogy ez nem a szerelemre épül. Rendben, van benne az is, fontos is, de mellette sok minden más is helyet kapott benne és urban fantasy zsánerben is megállja a helyét.

Izgalmas benne, hogy nem a gyakran feldolgozott mitológiák szerepelnek benne. A görög-római, a viking és valamivel kisebb mértékben az egyiptomi mítoszok sűrűbben kerülnek a regényekbe, itt viszont Mezopotámia istenei lépnek színre. Egzotikusak, érdekesek és abban emlékeztetnek a görögökre, hogy nagyon is emberi érzelmek és intrikák hatják át a világukat. Szerelmesek, félrelépnek, bosszút állnak, átkot szórnak – mint egy szappanopera szereplői, csak éppen nekik mágikus hatalmuk is van. Abban még humort is láttam, hogy Negin eleinte nem is hisz az istenekben, a végére meg mik ki nem derülnek még róla is…

Szerettem azokat a részeket, amikor szellemekre vadásznak vagy démonokkal küzdenek. A szervezetnek van ugyan más és titkos, sötétebb tevékenysége is, de Negin kezdetben csak a felszínt látja. Ez pedig kalandos, mágikus, szellemvadászattal teli rész, aminek megvan a sajátos zamata. Cseppet zavart, hogy mennyire amatőrnek tűnik a csapat a hátterük és a speciális tagok ellenére is, de még van reményem, hogy ez a fele fejlődik a történetnek, ahogy Negin előtt kevesebb a titok magáról a szervezetről és a képességeit is jobban használja.

Abban is van még lehetőség, hogy igazából ki milyen oldalon áll. Még nem tiszta, ki lesz ebben a történetben a jó vagy a rossz. Az Oroszlán és az istenek is bővelkednek olyan titokban, ami miatt mindkét szerepre alkalmasak. Még akár jó kis stratégiai háború is lehet a felek között…

Végül, a szerelmi szál, amit direkt hagytam a végére. Mert ez az, amiért nem tudok lelkesedni. Ugyanaz a tucat történet, amit milliószor olvastam már. Dögös, helyes szereplők, akik azonnal elemien vonzódnak egymáshoz, minden logika és ismerkedés nélkül. Legalább nem esnek azonnal ágyba, mert Negin eleinte gyászolja a halott társukat, de aztán George hamar áttöri az ellenállását. Annyira fáraszt már, amikor ismerik egymást 2-3 napja, lefeküdtek egyszer vagy kétszer, aztán máris az örökkévalóságot tervezik egymással és olyan nagyon szerelmesek! Ez pont ilyen, még mágikus magyarázattal is, miért tudtak ilyen gyorsan egymásra kattanni. Mondjuk, azért az vicces, amikor egyszerre bizonygatják azt, hogy a múltjuk miatt már nem újdonság a szerelmük, miközben Negin mégiscsak most Negin, más nő és George ezt a lényét szereti most, nem akit ismert egykoron. Most akkor melyik?

A karakterek – sok van belőlük, de Carrigan igazából csak kettőt ábrázol alaposabban. Negin és George a kiemelt szereplők, kiemelten Negin. Ugyan az istenek majd megkapják a maguk szerepét, de az töredéke a szerelmespár játékidejének és ábrázolásának.

Összességében sorozatnyitánynak tökéletesen megállta a helyét: volt benne kaland, rejtély és szerelem is, éppen elég nyitott szállal és további titkokkal.

Carrigan: Az oroszlán árnyékában – Mint fantasy: 70% érdekes mitológiát használt fel, egyszerre szerelmes és kalandos történet.

Szubjektíven: 65% szórakoztatott, lekötött, bár a szerelmi szál tipikus. Van benne potenciál.