Fülszöveg: 

Bryce Quinlan és Hunt Athalar próbál visszarázódni a normál kerékvágásba – megmentették Crescent Cityt, de annyi minden fordult fel fenekestül az életükben, hogy leginkább csak pihenni szeretnének. Le akarnak lassítani. Kiderítenék, mit tartogat számukra a jövő.

Az Aszterek eddig tartották a szavukat, békén hagyták őket. De így, hogy a lázadók lassacskán egyre inkább kikezdik az Aszterek hatalmát, az uralkodók jelentette fenyegetés nőttön-nő. Bryce, Hunt és a barátaik belekeverednek a lázadók terveibe, és választaniuk kell: vagy csendben tűrik az elnyomást, vagy megküzdenek azért, amit helyesnek tartanak. És mint tudjuk, a hallgatás sosem volt az erősségük…

Szerintem: 

Több szinten is feljebb lépett ezzel a regénnyel Maas. Nem állítom, hogy mindegyik tetszik, de tény, hogy egyre nagyobb szabásban készülnek az írónő regényei.

A legfeltűnőbb, hogy

a Marvel mintáját követve univerzumban és párhuzamos világokban fogja össze a történeteit. A regény végén elég nagy meglepetés volt, hogy Bryce teleportál, és Maas egy más regénysorozatának világába, Rhysand és tündérei körébe. Ez az, amit megosztónak érzek. Miért kell mindent összekötni? Az egy külön történet. Most már nem. Ezt még emésztem.

Viszont, csak ennek a sorozatának a világát most egy sokkal nagyobb konfliktusba helyezte bele. Az első kötetben megismertük a szereplőket, és mondhatni helyi, városi problémát kellett a szereplőknek megoldani. Most azonban kitágul a világ, már nem csak egy városban, hanem birodalomban gondolkodhatunk. Jobban el van mesélve, mi folyik az Aszterek uralma alatt, kik és hogyan élnek. A főszereplők jó része belekeveredik a lázadásba. Azt kifejezetten érdekesnek is találtam, hogy mennyire mások az indokaik és hogyan ébrednek rá arra, hogy ez több náluk, és valamit tenni kell. Bryce Danika titkairól és így a barátnőjéről akar többet megtudni. Ruhn csak belesodródik. Sofie az öccse megmentéséért válik ügynökké és harcossá. Hunt nem is akar ilyesmikkel foglalkozni, ő már elég sokat vesztett egy korábbi lázadásban, és már csak békében meghúzná magát. Vagyis, nem a nagybetűs hősöket ragozza a szerző, ennél emberibbek. Fejlődnek, hogy klasszikus hősök legyenek, akik magukon túlnézve, a nagyobb jóért dolgoznak.

Igen, talán kissé túl van írva és brutális, hogy milyen vastag ez a kötet a tényleges cselekményhez, kiderülő titkokhoz képest. Viszont, Maas még bírja ötlettel és kalanddal. A szereplőit mozgásban tartja, mindenféle kalandok és titkok vannak köröttük. Elég nagy fordulatokat is talál ki, akár a cselekményben, akár a szereplőkkel kapcsolatban. Akár Nap személye, akár az Aszterek titka is ide sorolható lenne, de Ithan is tesz egy nagy felfedezést a részben, és jól húzza az olvasó agyát azzal is, hogy mi történt Sofie-val vagy az öccsével.

Ahogy az írónő szokta, a szerelmi szálakat is ötletesen variálja. Itt nincsenek olyan elrendelt, nyilvánvaló párok, mint sok románcban. Ok, talán Bryce és Hunt elrendelt párnak tűnik, de mindenki más esetében vannak kérdőjelek és izgalmak. Olyan leküzdendő problémák előttük, amit nehéz is elképzelni, hogyan tudnak leküzdeni. Ruhn kapott egy olyan szerelmi szálat, hogy az most sokkal jobban le is kötött, mint Bryce és Hunt, bár ők a főszereplők.

Talán úgy fognám meg, hogy az egész kötetben, akár a cselekményben, a szereplők múltjában vagy a szerelmi szálakban, van egy fájdalmas él. Nagy, epikus történetek, de olyan mélyen át vannak itatva tragédiákkal, hogy kb. 2 fejezetenként merengtem azon, hogy mennyire sajnálom ezeket a szerencsétleneket, és milyen borzalmakat kell valahogy épségben átvészelniük.

Sok szereplőt és sokfelé mozgat a szerző. A kiderülő, nagy konfliktus sikeresen osztja őket két csoportra: Aszterek ellen és mellett. A kettős ügynökök árnyalják kicsit a helyzetet, de alapvetően vannak a küzdők és a behódolók. Az utóbbiak között nagyon sok a brutális alak, amitől csak még sötétebbnek tűnnek. Végül is, ki érzi jól magát a brutális elnyomó zsarnok keze alatt? Annak kínzómesterei és katonái, akik élvezik az erőszakot.

Olvasmányos, könnyed, de azért itt már megjegyzem, néha sok. Nem bírom megemészteni, hogy ezt közel 900 oldalba kellett megírni. Még azért nem az a jellemző, de már felmerült bennem egy-egy jelenet kapcsán, hogy ismétlődik – pl. sellőnk nyüglődése a királynője irányába – vagy nem viszi előre a cselekményt, csak a lapszámot növeli.

Összességében azonban jó szórakozás, van benne bőven ötlet és a hype is nagy körötte. Kisebb fenntartásokkal szerettem ezt a kötetet is.

Idézet: 

Ruhn lerázta magáról a döbbenetet, és Athalarhoz fordult.
– Nagyon menő a szmokingod! – Majd, csak hogy idegesítse, hozzátette: – Felség!
Athalar meghúzta az inge nyakát.
– Nem csodálom, hogy tele vagy piercinggel, ha így kell öltöznöd ezeken az eseményeken.
– A herceglét első szabálya – felelte Ruhn vigyorogva. – Lázadj kreatívan!