Űrlényes, küldetéses, csapdába eső.

Ellen Ripley és a lánya, Amanda sokat tettek azért, hogy a xenomorf, gyilkos űrlények ne juthassanak el a Földre, és a Weyland-Yutani se tehesse rájuk a kezét. A cég nem felejt, és szemmel tartja Ripley leszármazottai. Egy alkalommal az egyik egy éppen benépesülő bolygón a földbe süllyed, a Bánat Tengere elnevezésű résznél. Alatta komoly föld alatti rendszer húzódik, és a férfi valami megharapta. Mivel telepatikus képességei is vannak, az eset óta különös rémálmok kísértik egy vadászó falkáról, csendben várakozó rettenetről. A cég felismeri az esélyt, és sejtik, mire bukkantak. A családjával zsarolt férfit katonák kíséretében küldik vissza, hogy gyűjtsön be nekik űrlényeket, vagy Ripley adósságát rá és a gyerekeire terhelik. Odalent egy ősi város vár rájuk, és rengeteg alien, akiknek két vágyuk van: gyilkolva szaporodni és levadászni ellenségük leszármazottját.

A sorozat erre a részre új szerzőt kapott. Nem is a filmek síkjában mozgunk, hanem a jövőbe visz előre a történet. Nagy különbség nincsen: az emberek folytatják a világűr meghódítását, a Weyland-Yutani továbbra is élet és halál ura, az alien pedig csendben várakozik, hogy lecsaphasson. Ha nem lenne kifejtve, hogy a hősünk, Decker Ellen Ripley kései leszármazottja, nem lehetne megmondani, hogy nem ugyanabban az időszakban járunk.

A regény újítása, hogy Decker a telepátia révén jobban megérti az alien fenyegetést, mint bárki korábban. Eddig ezek a lények ösztönös gyilkológépek voltak, akikben nem lehetett semmi mást felfedezni. Ölni, szaporodni, ölni, szaporodni… Moore ezt a képet próbálja tágítani, de nem újítása nyerte el a tetszésem.

Az, hogy bolyként mozognak és gondolkodnak, teljesen rendben van. Ha már királynőjük van, ami a szaporodásuk kulcsa, nem meglepő, hogy másban is eszembe juttatják a hangyákat. Csak ők nem építenek, viszont az utódok és a királynő életben tartása ugyanolyan fontos nekik.

Ami viszont nagyon böki a csőröm: a bosszú. Mégis, hogyan képesek emlékezni Ripley alakjára, és felmérni, mennyit küzdött ellenük? Az még érthetetlenebb, hogy abból, hogy megharapták Deckert, azt is tudják, hogy ő Ripley rokona. Mégis, mióta van az alien szájában DNS elemzés? Honnan lenne meg nekik egyáltalán Ripley DNS-e, amivel összevetik? Ez akkora ökörség, hogy komolyan felhúztam magam rajta. A Cápa folytatások közül megvan az, amikor a fehér cápa a rendőrfőnök gyerekeit kezdi le levadászni bosszúból? Ez értelmileg kb. azon a szinten mozog. A cselekménynek talán ad egy minimális pluszt, de jobb lett volna, ha nem kerül bele. Bosszúálló alien… jaj.

A regény sci-fi és horror keveréke. Horrornak működött is. Alaposan le van írva az emberek rettegése, Decker esetében nagyon átélhető az elemi félelem, ami egyre jobban elhatalmasodik rajta, mert ő pontosan tudja, mibe nyúltak bele, amibe nem kellett volna. De Moore abban sem fogta vissza magát, hogy mire képes az alien karma, savas vére, a fogazata az emberi csontokkal, hússal, zsigerekkel.

Sci-fi tekintetében a telepátia az új elem, különben öröklődik az Alien filmek környezete és társadalma. A Weyland-Yutani szinte még rosszabb is, mint az űrlények. Az emberi életek semmibe vétele, a profit maximalizálása és a rájuk jellemző kegyetlenség a szememben rosszabbá tette őket. Arról nem is beszélve, bele sem akarok gondolni, mit akarhatnak az elfogott lényekkel. Nem is véletlen, hogy egy másik szériában egy egész elmenekült embercsoport tér azért vissza, hogy ezzel a céggel leszámoljon.

A szereplők közül egyedül Decker összetettebb, a többiek alien tápanyagok kis karakterrel.

Volt, ami tetszett benne, de a bosszúszomj nagyon nem kellett volna.

Moore: A Bánat Tengere - Mint sci-fi: 65% sok mészárlás van benne, a horror dominál. Egyes elemei túl hihetetlenek.

Szubjektíven: 55% amennyire tetszett a horror szcéna, annyira utáltam az öröklő szálat.