Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Attar: A Serengeti köde

2020. június 23. - BBerni86

Romantikus, gyászoló, gyermekeket megmentő.

Politikai támadás volt – a beszéd egy plázában lett volna, és a cél az volt, hogy végezzenek a jelölttel, nem számítanak a civil áldozatok. A fiatal tanárnő, Rodel azért utazik Afrikába, hogy a plázában elhunyt nővére utolsó küldetését befejezze. A nő meg akart menteni 3 albínó gyereket, akiknek a testrészeit a mágusok előszeretettel 6_23a_serengeti_kode.jpghasználják a szertartásaikon. Azt tanácsolják Rónak, forduljon segítségért a kávéültetvényes Jack Wardenhez. Jack pont olyan, mintha Ro valamelyik szeretett romantikus regényéből lépett volna elő. Magas, erős, észvesztő kék szemekkel és fájdalommal a szívében. A férfi is elvesztett valakit a támadásban: a kislányát. A gyász megbénítja, de ez a küldetés és Ro valamit elkezd visszaadni neki. Miközben a gyerekek életéért a sajátjukat kockáztatják az afrikai vadonban, gyerekrablókkal hadakoznak, együtt a gyászt is képesek feldolgozni. De van-e jövője egy olyan szerelemnek, mely egy afrikai ültetvényes és egy angol tanárnő közt szövődik, akik mindketten rajonganak az otthonukért?

Vannak ellenérzéseim a romantikus regények ellen. Simán az, hogy két szép (mert a legtöbb ilyen regényben kifejezetten jól néz ki a hős és a hősnő is) ember összejön, nekem nem elég a szórakozáshoz. Pláne, hogy ismétlődnek a konfliktusok és a cselekményszálak. Mégsem adom fel a próbálkozást, és olvasok ilyen regényeket is, mert időnként rábukkanok egy-egy olyan történetre, mint ez a regény.

A Serengeti köde vérbeli romantikus regény, így aki ezt a zsánert szereti, nem fog csalódni. Benne van minden, ami elvárás. Van egy szép nő, aki nem is tudja magáról, milyen szép. Meg egy jó pasi, aki már megszokta, hogy megnézik maguknak a nők. Találkoznak, hamar vonzódni kezdenek egymáshoz, és a zsáner sémáját követve jön a boldog egymásra találás, majd szétmennek, hogy izgulhassunk, jut-e nekik happy end. Természetesen az egyik tesz egy nagy gesztust, és onnantól kezdve minden halad a séma szerint… Nagy érzelmek, heves szenvedélyek, ami egy romantikus regényben elvárás.

Csakhogy ez a regény két dologgal többet tud ennél: a hősöket egy kalandos történetben hozza össze, így a cselekményszerető olvasók is megkapják a maguk drog adagját e kötettől. Lesz itt üldözés-menekülés a szavannán keresztül, egy nagy vonatos jelenet és betekintést nyerünk a bennszülöttek faluiba is. Izgalmas, romantika nélkül is.

Másrészt, ez egy gyásztörténet is. Mindkét szereplő nagyon szenved és keresi a helyét abban a világban, ahol a számára legfontosabbat elvették tőlük. Jack annyira meg van zuhanva, hogy a történet elején az a csoda, hogy képes reggelente felkelni és elkezdeni a napot. Attar meg tudta írni úgy a férfi mély fájdalmát, hogy olvasóként átéreztem annak a mély tragédiáját.

Gördülékeny, könnyű olvasni, és vannak szép leírások is benne – noha a leírások általában nem kötnek le, itt érdeklődve olvastam, hogyan néz ki a Serengeti. Azért egy szafarihoz nem kaptam kedvet, de regényben egzotikus és rabul ejtőnek találtam.

Hogy azért ne csak azt emeljem ki, ami tetszett, a végére túlságosan előtérbe kerül a románc. Ugyan megszerettem mindkét főhőst, és nagyon drukkoltam, hogy jó véget érjen a történet, már kicsit sok volt, amit összehoztak a végére. Amennyire meg volt pl. Jack zuhanva Lily halála után, annyira magasan van a történet végén.

Az erotika is egy fokkal több volt a végére, mint ami jól esett. Az utolsó fejezeteknél úgy éreztem, mintha csak az lenne, hogy a jövőt tervezik és vízszintesben akrobatikáznak.

Ha nagyon akarom, a rasszizmus kérdéskörét is elő lehetne rángatni, de nem akarom. Az azért érdekes volt, hogy Afrikában a fehér Jack a kisebbségben élő.

Előítéletekkel telve álltam neki, de egy olyan regényre leltem, amit még újra is lehet olvasni.

 

Attar: A Serengeti köde - Mint romantikus: 100% értelmes és drámai a cselekménye, sok érzelemmel, értékkel.

Szubjektíven: 90% a végére már kicsit sok volt a boldogság. Bár ilyen lenne minden románc!

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3115907548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása