Szerelmes, titkot őrző, családot rejtő.

EJ (aki nem díjazza, ha a teljes keresztnevén szólítják, ami Evelyn) fiatal egyetemista, aki művészettörténetet tanul és lételeme az alkotás. Mellette egy bulis lány, aki hűséges rocker barátjához – míg rá nem jön, hogy a férfi csalja. Szakít, és a férfiaktól kicsit távol tartaná magát. Egy iskola melletti munkán azonban megismerkedik a leendő mérnök Fosterrel. Semmi közös nincs bennük: az egyik logikus, a másiknak az érzelmek a fontosak. Egy bulin többet isznak a kelleténél, és egy ágyban kötnek ki. Egyikük sem vágyik komoly kapcsolatra, de a szex jó, így megegyeznek, hogy barátok lesznek extrákkal. EJ maga lepődik meg legjobban, amikor ráébred, hogy egyre többet jelent neki a fiatalember. Miközben a családjával is igyekszik zöld ágra vergődni, azt is felméri, lehet-e pár a tűz és víz.

Ezzel most bajban leszek. Pont az a könyv, amit annyira semlegesnek érzek, hogy nem is tudom, miről kellene írnom. Se pozitív, se negatív irányba nem leng ki az értékelésmérőm, nekem ez a teljesen érdektelen kategória.

Az alapja pont ugyanaz a zsáner elem, amit már végzetesen unok. A szenvedélyes kezdet után megjönnek az érzelmek is, mire boldogok lennének együtt, egy ostobaságon összevesznek, és kell egy nagy gesztus, hogy kibéküljenek. Annyira jó lenne, ha sűrűbben botlanék bele olyan történetbe is, ami meg tud lepni… mert ez nem tudott.

Azt nem is tudom, arra mit kellene reagálni, amikor kiderül, hogy Foster mit titkol a családjáról. Valahol ezt vártam, pont a lelepleződés előtt volt egy olyan jelenet, ami eléggé sejteti, hogy ez lesz a fordulat. Amúgy nagyon a semmiből jön, nem voltak erre utaló nyomok. Meg, Evelyn is ugyanazt titkolja. Így tulajdonképpen egy akkora happy end alakjait rakja le a szerző, hogy mindenki nagyon boldog lehessen a végén, még a lány szülei is.

Az viszont irritál, és nagyon negatív irányba húzza Evelyn értékelését, ahogy reagál. Megsértődik, pedig ő is ugyanezt csinálta, ugyanezzel a titokkal. Más szemében a szálkát, a sajátjában a gerendát sem? Így annyira zavaró, ahogy nagy kiborulást rendez ezért. Meg is érdemelte volna, hogy Foster másként reagálja le az esetet, mint ami itt a történet vége lett.

Ami szinte tetszett a kötetben, ahogy részleteket kapunk az alkotás folyamatából, és Evelyn művészeti óráiból. Sajnos, nem eleget ahhoz, hogy dominánsan művészeti regény legyen, de arra elég, hogy egy plusz íz legyen benne. A végén egy nagy kiállítás is van, és le van írva, Evelyn mit készít arra. Az egy jó példája annak, miért romantikus ez a regény. Maradjunk annyiban, hogy én nem voltam annyira oda a szobráért, mint amilyen sikert elér majd vele. Én a közhelyet éreztem benne, de a regény tematikájába tényleg illett.

Cselekmény tulajdonképpen nem sok van benne. Karakterközpontú, és nagyon sok a beszélgetés. Itt legalább nem csak azzal tölti Foster és Evelyn az időt, hogy gyűrjék a lepedőt. (Mondjuk, így is nagyobb súlyt és részletesebb bemutatást kapott a szexuális életük, mint ami tetszett volna.)

Vannak jó felvetései, de egyen se mennek végig. Evelyn komoly konfliktusban áll, igazság szerint az egész életével. Van, amit ő akar csinálni és tudja is, mi lenne az. A családi nyomás azonban egy más irányba tereli, amitől szenved, de nem képes egyedül változtatni. Foster majd ebben is segít neki, és a végeredmény egy magabiztos, magáért kiálló Evelyn. Azt még értékelni is tudom, ahogy a nagyszájú, cserfes lány leblokkol a szülei közelében. Ettől hitelesebb. A lány az érzékletesebben megírt karakter, Foster sokkal inkább átlag jó pasi a regényben, aki a hősnő nagy szerelme lesz.

Vagyis, nincs döntés. Ha nem is untam, majdnem. Lekötött, nem is. Nem voltak szimpatikusak a szereplők, de nem is utáltam őket. Nekem ez szagtalan, íztelen volt.

Ericson: Több mint víz - Mint new adult: 60% a szerelmi tematikát családi konfliktussal vegyíti, gyorsan olvasható.

Szubjektíven: 50% nem volt hatása. Nem untam, nem is szerettem. Ahogy a szereplőket sem.