Otthont kereső, embereken segítő, barátos.

Alfie elkényeztetett házi kedvenc volt: egy szürke kis kandúr, egy idős hölgy féltett és szeretett macskája. Ám az asszony halála után szembe kell néznie azzal, hogy az otthona elveszett: a gazdája lánya nem tudja megtartani, kutyákat tart. Alfie kihallgatja, hogy menhelyre adná be, de ő abból nem kér. Úgy dönt, inkább maga keres új otthont magának. Kiszökik, és az utcákat kezdi járni. Hamar szembesül azzal, hogy az utcai élet kemény és nem neki való. Sürgősen új gazdi kell! Egy szimpatikus utcában van pár kiadó ház, és Alfie figyelni kezdi a beköltözőket. Első kiszemeltje a frissen elvált és sebzett Claire. Majd Jonathan következik, aki még mindig sértett korábbi állása és élete elvesztése miatt, és nagyon nem akar macskát. Végül két kisgyerekes család érkezik: egy depressziós anyukával és a külföldről érkezettek a maguk félelmeivel. Alfie kész mindegyiküknek segíteni.

Be kell látnom, hogy előítéleteim vannak. Ha ugyanezt a történetet egy kisebb testű kutyáról olvasom, mondjuk, egy westie-ről, még talán rajongani is tudtam volna. Még akkor is, ha egy kutyának sokkal nehezebb lenne megvalósítani ezt „a több helyen otthon van” felállást, mint egy macskának. Kevésbé lenne hiteles, és mégis azt hinném el jobban.

Mert egy kutyáról elhinném, hogy empatikus a gazdi felé, és próbál segíteni neki. Az, hogy itt egy macska igyekszik az emberek életét rendezni, nekem nem hihető. Az otthoni állatokból kiindulva a kutyám hozzám bújik és próbál vigasztalni, ha bajom van. A macskát meg csak addig látom, amíg kiteszem a táljába a kaját, eszik és már le is lépett.

Alfie viszont lélekben olyan, mint amilyennek én egy kutyát tartok. A szerző nagyon emberivé tette az alakját, ami kutyának is túlzás lenne. Az állati ösztönökből alig maradt benne valami, logikusan gondolkozik és tervez. Amilyen érzései vannak, azok is emberiek, nem egy állat jutott róluk eszembe. Egyetlen olyan tevékenysége volt, ami nagyon macskás, és amiben ráismertem a kandúrokra. Ahogy a leölt állatot odapakolja ajándékként a lábtörlőre. Ilyen részből kellett volna több, ha a szerzői narráció ezt is túlmagyarázza, és emberi indokokkal többszörösen alátámasztja. Melyik macska mondana olyat, hogy virágot és bort nem tudok ajándékba hozni, tőlem egy egér vagy madár számít annak?

Mégis, tud működni a történet, mert szeretnivaló, és mert sokan hinni akarunk benne, hogy az állatok ilyen társak. Végtelenül jók és gondoskodóak. Néha úgy teszik jobbá az életünket, hogy annak nem is vagyunk a tudtában.

Működik a történet azért is, mert a négy család különféle problémái és a köztük való lavírozás mozgalmassá teszi a kötetet. Még akkor is, ha nagyon direkt, ahogy az emberek egymás mellé kerülnek, és amivel küzdenek. Pl. Jonathan és Claire is friss szakításon és fájdalmon van túl, mindketten szinglik, helyesek… korban is összeillenek, persze. Vajon mit talál ki nekik a macska? Vagy, a két beköltöző család. Mindkettőben kisgyerekek vannak, mindkettőben szenved az asszony attól, hogy magányos, új helyen van, nem ismer senkit. Vajon Alfie hol talál nekik barátnőt, társaságot?

Tetszett, hogy nem egy édes regény, amiben minden csodás és könnyed. Az emberi szereplők problémái nagyon valósak, és korunkra jellemzőek. Van dráma benne, de ez nem teszi nehézzé a kötetet. Talán a macska elbeszélő miatt is könnyed, szellemes tud maradni végig, amiben több humoros jelenet is helyet kap.

Merenghetnék még azon, hogy a vége túlzottan happy end. Hogy a főszereplő macska karaktere mennyire emberi. De helyette a könyv értékeit tartom fontosabbnak.

Szórakoztató, miközben komolyabb témákat is feszeget. Van humora, és nagyon állatbarát is. Még egy kutyakedvelő olvasónak is.

Wells: Mindenki macskája, Alfie - Mint humoros: 60% állat- és családbarát történet, túlzott empátiával és jósággal, humorral.

Szubjektíven: 55% aranyos, sok mindenkit meg is kedveltem. De miért nem macskás Alfie?