Utazós, élet bűneivel szembenéző, bűntett mögötti indokok.

Írország, a XIX. század közepén. Olyan éhínség csapott le, amilyenre még nem volt példa. A helyzetet súlyosbítja, hogy a földesuraknak most is a haszon az első. Sokkal jobban megéri nekik megszabadulni a bérlőktől, helyettük birkákat tartani. Az emberek tömegei pedig éheznek, és próbálnak kivándorolni. A Tenger Csillaga is utasok tucatjait szállítja New York felé, ahol sokan újra akarják kezdeni az életüket. Az út végére azonban valakit meggyilkolnak. Ki tehette, és ki az áldozat? Miért? Mire egyáltalán megtudjuk, ki az áldozat, a múltbeli szálakból kiderül, hogy sokan ismerik egymást korábbról. Sötét titkokat rejtegetnek, és nem csak az ír éhínség miatt szenvedtek.

Egy történelmi regényből elsősorban tényeket és személyiségeket akarok megismerni. Ahogy Bernard Cornwell írja: van egy izgalmas cselekmény, amiből megjegyzek pár történelmi tényt, miközben a karakteres főszereplők mellett a történelmi szereplők is emlékezetes portrét kapnak.

Vannak azonban olyan történelmi regények is, amelyek ennyire nem konkrétak. Nem egy fix eseményt vagy személyiséget akarnak megragadni. Mint egy impresszionista festmény, inkább azt igyekeznek megragadni, milyen lehetett egy adott korszakban élni, milyen volt az emberek hangulata, az egész miliő. Számomra ilyenek az Outlander kötetek is.

A Tenger Csillaga is.

A jelenben még cselekmény is alig van. A hajóút alatt szinte semmi nem történik, időnként beszélgetnek, készül a hajónapló, és olyan emberek sodródnak össze, akiknek van közös múltjuk és ez indítja majd be az eseményeket, melyek gyilkossághoz vezetnek.

A flashback jelenetek, ahogy a szereplők múltját megismerjük, a sokkal fontosabbak. Azok mutatják meg, hogy jutottak ide ezek az emberek, milyenek és az indítékokat is a múltjuk rejti. Ugyan O’Connor a végére kicsit eljátszadozik velünk – nem feltétlenül az a gyilkos, akire a gyanút tereli és amiért.

Még talán posztmodern is, ahogy az elbeszélő a cselekmény része, és a végére elárul pár titkot, amivel elbeszélőként tud manipulálni minket, olvasókat. Ő kicsit más megvilágításba helyezi a történetet, de ez már inkább csak irodalmi csemege, mint a regény egészére kiható benyomás.

Amit vinni tudok magammal a cselekményből, a helyzet nyomora, és ahogy ebben a korban mindenki szenvedett. Mert nem csak a szegényeknek volt nehéz ebben az időszakban. Ha valaki becsületesen akart eljárni, amivel lord David is próbálkozott, el kellett buknia. Nem volt remény és nem voltak kilátások. Ez teszi tragikussá a férfi alakját is. Nem volt rossz ember, jót akart tenni, de belebukott. Menekülnie kellett, és a múlt is utolérte. Számomra ő is áldozat, hiszen az apja és a kora bűneiért kellett fizetnie.

Mellette még kiemelt szereplő egy tolvaj és gyilkos, a hajón már nyomorék férfi. Benne azt mutatja meg a szerző, elég 1-2 rossz döntés, és az egykori paraszt nagyon mélyre süllyed. Végül, Mary, a lord gyerekeinek dajkája, aki nem csak a két férfi jelenének, de a múltjának is a része. Tragikus karakter, aki szintén mindent elveszít, önhibáján kívül. Benne viszont meg van az erő, amivel túl lehet élni. A két férfiban ez nincs ott ilyen dominánsan.

E hármas viszonyai alakítják a jelent és a múltat is – a sorok között pedig el van rejtve egy másik történet, amit az elbeszélő direkt hallgat el. Nekem a végéig nem tűnt fel. Kicsit zavara is, hogy derült égből villámként jött az a vonal.

A kor fájdalmai, az emberek nyomora és elkeseredettsége teljesen benne van, és ezt nem jó olvasni. Plusz, igazán szerethető karakter hiányom is akad.

O’Connor: A Tenger Csillaga - Mint történelmi: 60% benne a korszak átérezhető hangulata, személyes és karakterközpontú.

Szubjektíven: 45% érzéseiben megmutatja az ír nyomort, de a történet nem fogott meg.