Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Caplin: Egy csésze kávé Koppenhágában

Egy csésze kávé 1.

2020. szeptember 07. - BBerni86

Sajtóutas, várost felfedező, szerelmes, összebarátkozó.

Kate nagyot kénytelen csalódni. Titkos barátja nem csak az ötletét nyúlja le a cégnél, de a kinevezést is, amire a lány régóta hajt. Az eredmény egy szakítás és egy sürgős munka lehetetlen határidővel, amit azért vállal, hogy bizonyítsa, ő is méltó a kinevezésre. Annyira sikerül elkapnia a hygge hangulatot, hogy a dán cég Kate cégét 9_7egy_csesze_kave.jpgbízza meg a PR-ral. Első feladat: 6 újságírót összeszedni, átmenni velük egy hétre Koppenhágába, hogy megismerkedjenek a hygge életérzéssel. Sokszínű társaság jön össze, akiket valahogy a lánynak kell összefogni. Köztük egy komoly újságíróval, Bennel, aki nagyon hamar Kate idegeire megy – pedig jó pasi lenne, ha… Miközben a város, a gasztronómia felfedezése közben a csapat összekovácsolódik, mindenki leckét kap abból is, hogyan kellene élnie. Kate is, Ben is, de mindenki más is új nézőponttal mehet haza.

Női, illetve romantikus regényben eléggé válogatós tudok lenni. Képes vagyok mindenbe belekötni, és sokkal nehezebb eltalálni az ízlésem, mint egy krimi vagy thriller esetén. Zavar, ha nagyon eltérnek a kliséktől, de zokon veszem, ha csak a szokott köröket futják. Nem szeretem, ha a pár azonnal egymásra kattan, és kell cselekmény is az érzelmek mellé. Néha azonban sikerül olyan könyvre ráakadnom, ami pont azt adja, ami nekem kell. Ez egy ilyen könyv volt.

Van normális cselekménye! Kate egy kinevezésre hajt, és ezért mindenre kész. Prezentációt szervez, majd levezényel egy sajtóutat Koppenhágában. Városnézés, problémák elhárítása, és még a magánéletének is a rendezése. Miközben fontosak az érzelmei, ahogy fejlődik és megéli a dolgokat, vele tényleg történnek is dolgok. Arról már nem is beszélve, hogy közben a szerző láttatja velünk Koppenhágát! Eddig Norvégia volt az álom úticélom északon, de most nagyon komolyan gondolom, hogy nekem Koppenhágát is látnom kell! Tudom, nem most, de addig is olvashattam ezt a könyvet és úgy érezhettem, hogy magam is Dániában vagyok.

Utazós könyv – ebben pont úgy turistáskodnak, ahogy én is szeretek. Miközben megnézik, amit Koppenhágában látni illik, marad idejük a város hangulatait és ízeit is felfedezni. Múzeum és kastély, de mellette vidámpark, hangulatos éttermek, biciklizés és elveszi az érzésben. Élmény volt velük tartani.

Nagyon megszerettem a szereplőit. Kate sok mindenre képes, bizonyítani akar, de hagyja magát elnyomni és még nincs igazán tisztában a saját vágyaival, értékeivel sem. Itt majd változik a helyzet, és úgy tud változtatni az életén, hogy az jobb legyen neki.

Ben is több egy szimpla jó pasinál. Morgós medvének ismerjük meg, aki mindenkibe beleköt, de aztán szépen kibomlik az ő karaktere is. Még azt is szerettem, hogy a kapcsolatukban ott van a klasszikus romantikus komédiás sor – egymásba szeretnek, boldogok, butaságon összevesznek, nagyobb gesztussal békülnek –, de olyan helyzetek és karakterek vannak mellettük, hogy ez nem tudott zavarni. Megvannak a nagy romantikus pillanatok – például az estélyen, de humorral és a többiek mozgatásával több ezeknél a sztori.

Nagyon jó, hogy ott az újságíró csapat köröttük, és mindenki emlékezetes, helyes karakter. Mindenki cipeli a maga keresztjét, és együtt találnak majd megoldásokat, ahogy összebarátkoznak és megnyílnak. Pl. van, aki a házasságát akarja megmenteni, más komoly anyagi gondokkal küszködik. Koppenhága mindenkit kiszakít a szokott mókuskerékből, és lehetőségük lesz más szemmel nézni az életükre és a dolgaikra.

Csajos, humoros, nagyon szerethető az egész könyv. Szép helyen játszódik, szimpatikusak a szereplők, vannak humoros helyzetek és izgalmak. Cselekmény, karakterek, érzelmek és Koppenhága bemutatása – ezt akarom én egy romantikus, női regénytől!

 

Caplin: Egy csésze kávé Koppenhágában - Mint női: 95% egyszerű, de jól előadott történet, ami a kliséket is remekül használja fel.

Szubjektíven: 100% városnézés, egy mosolygós romantikus sztori, jó karakterek – szerettem!

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3216192758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása