Fülszöveg: 

Néhány héttel azelőtt, hogy elhagyná Washingtont a szebb kilátások reményében, Solange Pereirát esküvőszervező unokatestvére megkéri, hogy segítsen neki egy random pár nagy napján. Könnyű meló…, egészen addig, amíg Solange tanúja nem lesz egy olyan helyzetnek, ami meggyőzi arról, hogy a két fiatal nem egymásnak lett teremtve. Mit tehet egy vérbeli romantikus? Természetesen meghiúsítja az esküvőt, és gondoskodik róla, hogy a gyanútlan vőlegény ne kövesse el élete legnagyobb hibáját.

Dean Chapman a füstbe ment esküvő után a munkahelyén fontos megbízást kap, de csak egy feltétellel: ha fel tud mutatni egy komoly barátnőt. A kiszemelt lány belemegy a játékba, elkezdődik hát a kamurandizás.

Az egész románc csak színjáték, kizárt, hogy két ennyire különböző ember tényleg egymásba szeressen, igaz?

Szerintem: 

Nekem ez most túl ismerős, a zsánertől nem eltérő volt. Kb. úgy éreztem, mintha

kismillió meg egyszer olvastam volna már ilyet.

Talán csak a felütés volt egy kicsit más, ahogy Solange konkrétan az a személy, aki felszólal Dean esküvőjén, hogy a menyasszony gondolja át, tényleg ezt akarja-e. Onnantól kezdve viszont átsiklunk egy nagyon sima, álkapcsolatból igazi lesz történetbe. Éppen olyan rózsaszín az egész, mint maga a borító.

Solange és Dean eljátsszák a párt, Deannek a karrierje miatt kell, és Solange jön neki eggyel az esküvő elrontásáért, közben meg jön a fizikai vonzalom, majd az egyre erősebb érzelmek is. Kevés közös program, fogadások és agyon-vissza van ragozva, hogy a nő mennyire szépnek látja a férfit. Már az első benyomása is az volt róla, hogy iszonyatosan jóképű. Ezt tetézi Sosa úszó testtel és Magic Mike tökéletes utánzásával.
Egyszerűen nem kaptam elég tényleges cselekményt, csak sok érzelmet és gyötrődést, némi erotikával fűszerezve onnan, hogy beleugranak egy barátok extrákkal kapcsolatba.

A regény igazi konfliktusa igazából Dean jellemében van – Sosa nagyon szájbarágósan magyarázza is. Ő a racionalitások embere, akinek mindenre terve van és pontosan tudja mit és hogyan akar elérni. Solange viszont ösztönös, érzelmes, nem véletlenül latin-amerikai szenvedélyes nő. Ahogy belegondolok, sztereotíp figura. Elkalandoztam. Dean anyja majd tart egy kiselőadást arról, hogyan sikerült a saját hibái árát a fiának megfizetnie – vagyis a sok rosszul sikerült kapcsolat után a gyereke kaparta össze, költözött vele mindenfelé és túl sok be nem tartott szerelmi ígéretet hallott, így a saját életében ezeknek nem engedett semmi teret. Vajon Solange miatt változtat a hozzáállásán? A kérdés természetesen költői.

Ami még esetleg a regény javára szólhat, hogy tett egy meleg, családi közösséget Solange köré. Van családi melegség, összetartás a történetben. Ezzel eléri azt is, hogy mindig felbukkan egy mellékszereplő, aki oldja a Solange – Dean túlsúlyt a történetben. Kell is, különben minden nagyon csak róluk szólna.

A stílusa a női regényes, szórakoztató. Különösebben nincs bajom vele, de plusz élményt sem nyújtott. Műanyag női szórakoztatás. Tizenkettő egy tucat.

Jut eszembe, hasonló a keret, mint a szerző másik nálunk megjelent könyvében. Csak itt nem a faképnél hagyott ara, hanem a vőlegény találja meg az igaz szerelmet. Hogy még idegesítően újrázósabb legyen, Max és Lina jelen vannak mellékszereplőként is. Miért ne emlékeztessen Sosa mindenkit, hogy írt már egy majdnem ugyanilyet?