Romantikus, betegséggel küzdő, egymásba kapaszkodó.

Aundrea utóbbi évei nem voltak könnyűek. Még kamasz volt, amikor rákkal diagnosztizálták, és egyik komoly kezelés követte a másikat. Most újabb kezelés fog következni, de mielőtt a kemoterápia legyengítené és elvesztené a haját is, egyet bulizni szeretne. Barátnőkkel megy el egy bárba, ahol belebotlik egy eszményi, jóképű srácba. Folytatást nem tervezve elmegy vele, és reggel távozik. Ám a sógora bemutatja az új társát az állatorvosi rendelőben: ő az! Aundrea egyéjszakás kalandja az a Parker, aki ezentúl az életük része lesz. Parker pedig nem akarja annyiban hagyni a dolgot, jobban meg akarja ismerni a lányt. Aki küzd azzal, hogy súlyos betegen mennyire engedheti közel magához a férfit. Egy kicsit szeretne úgy Amanda tenni, mintha nem lebegne a feje felett a betegség, de ez mennyire fair Parkerrel szemben?

Attól tartok, ezt a zsánert nagyon nem nekem találták ki. Kapok érte hideget-meleget, de az ilyen nyálregényes mesék egyre inkább megfekszik a gyomromat. Ahogy belegondoltam, az utóbbi időszakban, bármi hasonlót olvastam – Ezzel a szívvel, Ezer csók – nem győztem azt fejtegetni, miért nem tetszettek. Bennem is felmerült már, miért próbálkozom mégis. Mert nagy ritkán akad egy olyan is, amit komolyan sajnálnék, ha nem olvastam volna el. A Csillagainkban a hiba örök példa erre, azt is nagyon nehezem kezdtem el, aztán szinte végigbőgtem és folyton példaként hozom. Vagy, az Élni akarok! De sajnos Maxlyn regénye a negatív példákat bővíti, nem a kevés kivétel egyike.

A szerelmi történet most sem volt hiteles számomra. Ha nagyon bele próbálom élni magam, Aundrea oldaláról meg tudom érteni. Parker minden tekintetben álompasi. Istenien néz ki, jó az ágyban, kedves és okos. Jó egyetemen végzett, gazdag a családja – neki is bőven van mit a tejbe aprítania – és jó a szakmája is. Ehhez hozzájön, hogy mennyire figyelmes a lánnyal és mennyire áldozatkész. Mutasson valaki az életben egy ilyen főnyereményt, akinek egy súlyos betegségre is az a reakciója, hogy majd együtt megoldják! Nincs ilyen főnyeremény, csak a regényekben. Mondjuk, ez is az.

Ehhez képest Aundrea a szomszéd lány tipikus megfelelője. Képtelen vagyok rájönni, mi volt benne a vonzó tulajdonság. A betegsége miatt igazán élni sem tudott. Vegetál, próbálkozik, de még önálló sem lehet. Azt kellene becsülni benne, hogy mennyire kitart és küzd a rák ellen? Az ember nagyon élni akar, szerintem annyira nem meglepő, hogy huszonegy-két évesen nem a halálra készül, hanem küzd. Jó, legyek fair. Ahhoz azért kell erő, hogy pozitív maradjon, ne keseredjen meg. Benne ez megvolt, szeretni tudott és nem gyűlölni azért, mert neki ez a kereszt jutott és a folytonos küzdelem.

De, amire ki akartam lyukadni, hogy nekem már az túlzott reakció volt, amikor az egyéjszakás után újra találkoznak. Parker egyből olyan, mint aki biztos benne, hogy megtalálta az Igazit. Könyörgöm, miből? Ott még nem volt köztük kapcsolat, csak random szex. Erről jut eszembe – pont előtte van arról szó, hogy Aundrea háta mennyire sebes és ronda a kezelések miatt. Az hogy nem tűnt fel, ha annyira szenvedélyesen egymásnak estek?

De ok, nagyon ellenszenves nekem a regény, így mindenen fennakadok, próbálok leállni. Koncentráljunk arra, ami korrektebb benne.

Személyes, könnyen átélhető nézőpontja van. Aundrea lelkét és cselekedeteinek okát teljesen az olvasó elé tárja. Van benne dráma, és sok tragédia, ha a szerző nem is mer igazán mélyre lemenni. Egyszer hittem azt, hogy meglépi, lesz súlya a sztorinak, de sajnos visszakozott. Így viszont egy mese marad, amiben van egy fájdalmas, szinte reménytelen küzdelem.

Könnyű olvasni, érthető és érzelmes a stílusa.

Próbálkozom, de ennél többre nem futotta. Nekem nagyon nem tetszett ez a regény.

Maxlyn: Mi lesz velem? - Mint romantikus: 50% érzelmi oldalról megfogott romantika, némi drámával és betegséggel.

Szubjektíven: 15% vállalom, mennyire kiakaszt ez a történet. Mese habbal és sok nemiséggel.