Hibákkal szembenéző, árulót kereső, istenekkel ismerkedő.

A világot megmentették, de a három gyereknek egyre inkább azzal kell szembenézni, hogy valami mégis rosszul sikerült. Saját korukban hárpiákba botlanak, akiket titokban igyekeznek legyőzni. A helyzet fokozódik, amikor a görög isteneknek megint szükségük van rájuk. Lethe, a felejtés istennője, egyben az Alvilág egyik folyója eltűnt. Héphaisztosz szervezkedik a börtönéből, több istennek is ajándékot küldött, és gyanítják, hogy új szövetségest szerzett. Mivel Zeusz nem tudja, kiben bízhat, megint a jövő harcosai segítségét venné igénybe. Kéer megint a segítőjük lehet, miközben kivallatják az isteneket, milyen ajándékot kaptak és próbálnak rájönni, mi lehet a kovács isten terve. Közben az otthoniak miatt is aggódniuk kell: Adria és Erik szülei válnak, Marcell a tetoválása miatt van bajban, amit nem magyarázhat el, miért és hol kapott.

Második részéhez érkezett a sorozat, ami meglepően jól viszi tovább a cselekményt. Nagyon tetszett az irány, ami az újabb fordulat és nyomozni való lett. Nem kellett megerőszakolni a regény világát, hogy értelmes folytatása lehessen.

Az előző résznél nagyon nehezményeztem, hogy tele volt mitológiai történetek felelevenítésével, amelyek elnyomták a regény tényleges cselekményét és a gyerekeket. Most jobbak az arányok, és sikeresebben be vannak építve a cselekménybe a történetek.

Ahogy az isteneket látogatják sorra, akik megkapták az ajándékot, előkerülnek róluk történetek. Működik, miért ezek a történetek és ahogy el vannak mesélve. Logikusan jön belőlük a regény fordulata, Héphaisztosz terve. Vagyis, a cselekmény váza sokkal jobban tetszett, és regényesebb, gördülékenyebb.

Az is működött, hogy egyáltalán látjuk a szereplőket a jelenükben és a múltban. A múlt furcsa, időtlen nekem. Ok, istenek között mászkálnak, nem történelmi regény, hanem fantasy kaland gyerekeknek, de semmi ókori görögös nincs benne. Ha már egyszer a múltba mennek vissza, nem bánnám, ha legalább azt tudnám, mégis mikorra mennek vissza. Ezért is szerettem jobban a jelen korszakot, ami hitelesebb, mert nincs úgy időn kívül.

Kalandos, mozgalmas regény, de a mitológiai történetek most is nagyon lassítják. Kevésbé bánom, mert itt több értelmét láttam a regényben. Még most sem igazi krimi, de nem is kell annak lennie.

Ez gyerekkönyv, és az kell, hogy legyen benne kaland, ami volt. Legyen benne valami tanulható – volt benne. Megint sok mindent fel lehetett szedni a görög mitológiából, és tetszett, amit kimondanak az istenekkel kapcsolatban. Egyre inkább érzem azt, hogy Héphaisztosz érvei is elfogadhatóak, és ha nem lenne benne nem kis hatalomvágy is, érteném, hogy miért akarja megdönteni az isteneket, és lehetne belőle hős is. Kicsit, mint Prométheusz, aki az emberek javáért fellázadt, ellent mondott Zeusznak és segített, és borzalmasan megfizetett érte. Igen, csak nála nem volt ott a hatalom téma, ami itt igen. Héphaisztosz uralkodni is akar, Zeuszék helyett. Ezért marad a rosszfiú oldalon.

Végül, kell, hogy lehessen azonosulni a gyerekekkel. Adria és Marcell esetében most megvan az a pont, amihez rá lehet kapcsolódni érzelemben. Adria azzal szembesül, hogy az amazonok leszármazottjaként milyen örökséget cipel. A férfiakban a rosszat látja, és könnyen továbbáll. Az anyja már a második válásában van benne, és a lány most fogja fel, hogy hiába akar majd családot, és jobban csinálni, ez benne is megvan. Marcell pedig igazságtalan büntetéstől szenved, amiért haragszik, de szereti a családját. Ki nem élt már át ilyesmit?

Jobban tetszett az előző kötetnél, minden tekintetben. Még mindig van hova fejlődni, de megvan a jó irány. Hajrá, jöhet a harmadik kötet!

Bessenyei: A feledés folyója - Mint gyerekkönyv: 70% okosan beépíti a mitológiai elemeket, kalandos és gyerekbarát.

Szubjektíven: 65% jobb történet, szerethető folytatás, de még mindig vannak fenntartásaim.