Űrháborús, parazitával együtt élő, jövőbeli.

Kira xenobiológus, aki készül továbblépni az életében. Letelepedni, férjhez menni, és Alan kedvéért még családot is kész lenne alapítani a férfival. Egy rutin feladat azonban mindent a feje tetejére állít: egy idegen létforma, egy parazita fészkeli be magát a nő testébe. Ahogy a társai segíteni próbálnak neki, vizsgálnák, a parazita támad, és míg Kira eszméletét veszti, a körötte levő emberek meghalnak, köztük Alan is. A nőt a tudósok azonnal vizsgálgatnák, de Kira felismeri, hogy minden veszteség ellenére mit nyert: a benne levő xeno segítségével képes értelmezni az emberiségre támadó proteidák nyelvét, és megfordíthatja a háború menetét. Ezenkívül a xeno alakítja a testét, sok tekintetben tökéletes fegyverré lett. Elszökik, hogy egy hajón társakat találva az események sűrűjébe vesse magát.

Christopher Paolini az Eragon miatt lett nagyon fiatalon sikerszerző. Az már más kérdés, hogy az első nagy siker után mi jött. A folytatás kötetek nem voltak olyan jók történetben sem, stílusban sem. Majd ezt a világot folytatta, mintha nem lenne más a tarsolyában. (Érdekes, ha sikerfilm lett volna az elsőből, merre halad a karrierje, de ez már nem fog kiderülni. Bukott a film is, jogosan.)

Az Álmok a csillagok között már csak azért is érdekes, mert ez nem Eragon történet. Zsánert is váltott a szerző, fantasy után sci-fi.

Azt érezni is belőle, hogy beleásta magát a témába. Nagyon sok minden benne van, ami kifejezetten sci-fi. A leginkább talán az, hogy a jövőben járunk, amikor az emberiség már bolygókat hódít meg, és találkozik más értelmes lényekkel. Talán az sem meglepő, hogy nem mindegyik kapcsolat békés, megy egy háború is. Aztán, az is jellegzetes, hogy az egyik hőst megszállja egy más életforma. Egy űrhajónak a mindennapi élete.

Valahogy mégsem éreztem azt, hogy ez teljesen összeáll. Egyszerre történik benne sok minden, és van túl sok üresmenet is. Háborús összecsapások időhúzó beszélgetésekkel váltakoznak, helyenként bonyolultabb, már szinte tudományos témák, máskor olyan banális problémák, mint a menstruációs ciklus megléte vagy nem léte. Nem volt olyan izgalmas, hogy haladni akarjak vele, és túl sok a lassítás is benne.

Érdekes vállalásnak éreztem, hogy Paolini női hőst állított elénk. De miért kellett Kirának nőnek lennie? Nincs egyetlen olyan vonása sem, amitől nőinek érezném a karaktert. A szerelme halála, a teste megváltozása egyaránt megviselne férfit és nőt is. Talán csak egy olyan rész volt benne, amihez nőnek kellett lennie – a xeno egy férfi menstruációs ciklusát sem tudná visszaállítani anatómiai hiány miatt. De ezt különben is felesleges résznek éreztem – és a tovább vitt gondolatsora Paolininek is egy más sztorit juttatott eszembe. Belegondolt, milyen nehéz lenne neki szexelni most, hogy a xeno páncélként le tudja zárni a testét. A bátor férfi könnyen lehetne farkatlanná az aktus során – volt egy horror, amiben a hősnő nemi szerve hasonlóra volt képes, és leharapta a vele közösülő férfiak farkát.

De, ha már felhoztam, még valamire nagyon emlékeztet a sztori. Ahogy Kira együtt kezd élni és létezni a parazitával – nagyon olyan, mint Eddie Brock és Venom kapcsolata, csak az szórakoztatóbb, és jót tesz nekik az antihős színezet. Itt ez nincs.

Érzelmileg volt kevés Paolini – főleg, mert női hőse van. A nők érzelmesebbek, de itt nem nyitotta ki Kira karakterét eléggé. Felszínesen tudjuk, közben mit érez, de a női írók ennél sokkal mélyebben hozzák a hősnőiket.

A mellékszereplők között nem egy olyat találtam, aki sokkal közelebb jutott hozzám. A kamasz Trig sokkal színesebb, életszerűbb lett, mint maga Kira.

De egy része meg jönni fog, addig még nem hajlok semerre. Lehet ez még jobb…

Paolini: Álmok a csillagok közt - Mint sci-fi: 60% többféle cselekményszál; kínlódó, hősies hősnő, a zsáner sok tipikus eleme.

Szubjektíven: 50% egyelőre nem tudom eldönteni – nem fogott meg, de nem is utáltam.