Fülszöveg: 

Egy ​titokzatos, fekete kalapos és öltönyös férfi, Richard Farris egy csodálatos, mahagóni varázsdobozt bíz a tizenkét éves Gwendy Petersonra. A dobozka kezdetben apró ajándékokat ajánlott fel a kislánynak, de ez a színes nyomógombokkal ellátott eszköz hatalmas felelősséggel is járt, hiszen gazdája egyetlen mozdulattal bármikor elpusztíthatta volna bármelyik földrészt. Később, amikor a sikeres írói, majd politikai karriert befutó Gwendy egy gyerekrabló utáni nyomozásban segített szülővárosában, újra meg kellett küzdenie a doboz kísértésével. Napjainkban Gwendyt már a szenátori székért látjuk versenyben, élete azonban korántsem lehet nyugodt, mert sötét és gonosz erők igyekeznek megszerezni a dobozt, és neki mindenáron meg kell óvnia tőlük. És ahogy korábbi élete egyre jobban felszámolódik, az egyetlen kiutat végül a világűrben találja meg.

Szerintem: 

Éppen csak egy bajom van: ennek a kötetnek

nem sok értelmét találtam. A szerzőpáros elvarr minden szálat, hogy a mágikus doboz, toll, stb. története folytathatatlan legyen. De különben mi értelme a cselekménynek? Nem sok.

Jó, azért egyes dolgokat észrevettem. Gwendy kénytelen visszatérni a politikai életbe, mert kezd hatalomra emelkedni egy olyan férfi, akinek nagyon nem kellene másokat vezetnie és hatalmat kapnia. Nem tudtam nem belelátni, hogy ezzel King és Chizmar mennyire szembehelyezkednek Trumppal és mindennel, amit ő jelent. Még akkor is, ha nincs nevén nevezve. Ez azonban a cselekmény kisebb darabja, és a háttérben, egyfajta magyarázatként jelenik meg.

Nagyjából így tájékozódunk arról is, hogy az előző rész óta mi történt Gwendy magánéletében. Vagyis, megmarad az életrajzi vonal. Korábban volt gyerek és fiatal felnőtt, karriert építő nő és feleség, most pedig az idős évek jönnek. Szépen elosztották, hogy nagy sikerek és fájdalmas veszteségek is legyenek benne. Gwendy korán elveszti szeretett férjét, és bármennyire is szerettek volna családot alapítani, a nőnek nem sikerült teherbe esnie. Ugyan meghagyják misztikumként, hogy ez mennyire történt azért, mert Gwendy használta a tollat és a dobozt, de a horror elemet nem éreztem benne.

Sőt, a politikai utalását már említettem, de a szerzőpáros még egy világproblémát térképre tett, aminek itt a dobozt adja meg magyarázatul. Vagyis, itt ennek a következménye lesz a COVID elszabadulása. Szintén, nem horrorként éltem meg. Ez tinkább zavaróan furcsálltam, ahogy ez a téma a regénybe került.

Pedig, próbáltam magyarázni magamnak, hogy az egésznek mi az üzenete. Az alaptörténettel együtt – Gwendy az űrbe kell menjen, hogy ott végleg megszabaduljon a doboztól. Már nem lehet bízni abban, hogy olyan felelős emberekhez kerülne, akik nem okoznának katasztrófát vele, így el kell rejteni, ahol nem lehet hozzáférni. – oda lyukadtam ki, hogy az emberiség egyszerűen nem érett arra, hogy felelősen irányítsa saját magát vagy a bolygót. Nagyon könnyű eltévelyedni és korrumpálódni, felelős és kompetens, becsületes ember nagyon kevés akad.

Végig hiányoltam a feszültséget, a horrort. De még a thriller elemeket is. Egyszerűen nem éreztem fenyegetettséget vagy feszültséget. De az ötlet is, az űrutazással, elég furcsa ahhoz, hogy ne szeressem a cselekményt.

Stílusában sem éreztem semmi pluszt. Érthető, az idősíkok nem keverednek össze, bár többször is visszamenőleg magyaráz el eseményeket és történéseket. Nincs túlírva sem, és próbál Gwendy fejébe is engedni, és vinni előre a cselekményt.
Megjegyezném, hogy King keze nyomát leginkább abban vettem észre, hogy nagy történetei miképpen vannak beidézve ebben a cselekményben. A számomra legfeltűnőbb Az jelenléte volt, de annyira fanatikus King olvasó nem vagyok, hogy ettől szeretni kezdeném a regényt, vagy nagyon örülnék neki.

Vagyis, a számomra legjellemzőbb szó a regényre a furcsa. Mindent szépen elvarr, tartja a megszokott stílus- és cselekményelemeket, de nekem összességében furcsa a cselekménye és a megoldásai.