Fülszöveg: 

Amerikát totális diktatúra uralja, a renitens polgárokat különítmény hurcolja el. A tizenéves fiúk számára egyetlen kiugrási lehetőség kínálkozik: a minden évben megrendezett Hosszú Menetelés, amelyet országszerte százezrek figyelnek, és a tévé is közvetít. Száz fiú indul útnak a megadott útvonalon, amelyet gyalogszerrel, legalább négy mérföld per órás átlagsebességgel kell teljesíteni. Csak egy győztes lehet, a lemaradókat ott helyben katonák végzik ki.

Szerintem: 

King már 1979-ben is tudta, mennyire egyszerű játékokkal is lehet horrort kezdeni. Nem kell viadal és válogatott borzalmak – ennyi éppen elég: menetelj, tartva a

minimális tempót, vagy agyonlőnek. Kiút nincs és csak egy maradhat.

Ez a Hosszú Menetelés. Egy évente megrendezett, 18 éven aluli fiúknak szervezett halálos játék egy meg nem nevezett korban, az Egyesült Államokban. Abban is más, mint az Éhezők Viadala, hogy ez önkéntes. A jelentkezőknek komoly szűrűn kell átmenni és nagyon sokakból választanak ki százat. Ha halálos játékokat keresünk, amivel hasonlíthatjuk, nekem a Squid Game előbb eszembe jutna. Nagyon egyszerű játék, kíméletlen agyonlövéssel, ha elbuksz.

Maga a regény is foglalkozik azzal, miért nézünk ilyeneket. Mert az Éhezők Viadala is hatalmas siker volt, ahogy most a Squid Game is. Korábban meg ott voltak a gladiátorjátékok, a nyilvános kivégzések. King az egyik szereplője szájába adja a választ: mert ezzel az átlagember élete normálisabbnak, elviselhetőbbnek tűnik. Lehet, hogy szenved és minden baja van, de még mindig jobb neki, mint annak a szerencsétlennek, aki a szeme előtt meghal.

Kell is valami plusz, mert eléggé légüres térben van ez a menetelés. Mikor? Miért? Hogyan kezdődött? Ki és mit nyer vele? Nincs környezet, csak amit a fiúk beszélgetéseiből le lehet szűrni. Az meg nem sok. Kapunk már életképek a mindennapjaikból, de abból nem derül ki, milyen a világ. Van szó alacsony bérekről, a kormány által eltüntetett emberekről, de alig páran hoznak konkrét történetet is. Mintha nem lenne más, csak az út, amin mennek rendületlenül. Ok, annyit még levettem belőle, hogy rengetegen fogadnak a menetre. Nem csak a nyertesre, de távolságra és mindenféle kombinációra. Meg a katonaság szervezi és hajtja végre.

Ha nagyon el akarom vonatkoztatni, akkor az élet metaforáját keresném benne. Menni kell, míg össze nem esel és akkor vége. Mi értelme, mi a jutalom? Azt nem lehet tudni. Az egésznek az értelme a halál, azt senki nem kerülheti el. Még arról is pletykálnak, hogy igazából győztes sincs. Azt is kilövik a végén a katonák.
De akkor minek jönnek ide, meghalni? Beszélnek erről is, de megnyugtató válasz nincs.

Ténylegesen meg kamasz fiuk menetelése, akik közben barátkoznak, összevesznek, az élet minden területét kibeszélik. Csak éppen a világukat nem. Pusztán kisarkítva a cselekményt, kevés. Mennek éjjel, mennek nappal, beosztják az ételt, beszélgetnek. Mégis, sokkal több az egész, mint ennyi.

Pszichésen hoz izgalmas részeket a kötet: ahogy az elején mindenki éljenez a katonák vezetőjének, mitikus, szinte mesebeli alak. Rajonganak érte. Aztán ő kezdi megtestesíteni a halálukat, ami eljön. Nincs kegyelem. Lesz, aki fellázad, a katonákra támad, vagy olyan, aki szökni akarna a menetből. Az eredmény ugyanaz: golyó és halál. A túlélők meg gyűlölnek, a katonákat és a vezetőjüket, hogy a gyűlölet adjon erőt egy-egy újabb lépéshez.

Ahogy a fiúk egyszerre bajtársak és vetélytársak. Összebarátkoznak, kapaszkodnak egymásba, miközben nem menthetik meg egymást, nem lesz olyan, hogy többen nyernek. Csak egy maradhat. Minden, amit másnak adnak, akár lelki, akár fizikai segítséget, a saját esélyük csökkenti. És mégsem magányos farkasként mennek, magukba fordulva, mert a másikkal könnyebb. Jó példa a vége is – Garraty lesz az utolsó menetelő, de már sokkal korábban elbukott volna. Csak McVries utánament, felpofozta, visszahozta, megmentette.

Ez egyszerűségében iszonytató. King nagy beleérzéssel festi a fájdalmakat, fájó lábakat és a tempót. A másik elvesztésének traumáját, vagy éppen a haragot, a sötét színeket. Több fiút közelebb hoz, enged drukkolni nekik, miközben maga is kimondja az ítéletet: ez véres valóság, nincs menekvés, lelőnek. A fiúk maguk is sokkot kapnak az első lövéseknél, noha tudták, mire jönnek. Többen már látták is a menet egy-egy pontját. Mégis, mennyire más csak tudni és látni is a halált.

A cirkuszt és kenyeret tételből a cirkuszt szolgáltatja is King. Csak éppen, nem értem a plánét. Ma rásütném, hogy a szórakoztató show-k fekete tükre. Ide tartunk. Amikor a bukás egyenlő lesz a halállal egy játékban is. De 1979-ben?
Ehhez jön hozzá, hogy naivságomban nem nagyon tudom értelmezni, mi történik az utolsó két oldalon. A győztes megőrül, lelövik, elszalad és belehal? Sejtem, hogy semmi jó, de akkor se tudom kisakkozni.

De már leírtam, amivel leginkább jellemezném ezt az egész történetet. Egyszerűségében iszonytató. Maga ez a regény is egy gladiátorviadal, korszakra szabva.