Kamaszos, első szerelmes, baráti társaságos.

Merrilee és a legjobb barátnője, Eliza most új iskolába mennek, Roryval együtt, aki Merrilee húga. A barátnők a másodikosok, Aurora elsős lesz. Magániskola, ahol kezdettől nagy elvárosoknak kell megfelelni. Merrilee nagy könyvmoly, a YA fantasy románcok falója. Meg van győződve arról, hogy egy valódi srác sem érhet a regénybeli hősök nyomába. Azonban úgy tűnik, az élet tartogat neki is egy darabot: megkapja az iskolai darabban Júlia szerepét és Rómeó pont az a helyes srác, akinek a családja politikailag ellentétes oldalon áll, mint Merrilee nővérének jövendő szenátor anyósa. A fiatalok szimpatikusak egymásnak, járni kezdenek – de lehet, hogy nem ez Merrilee igazi története. A tanárnője a Büszkeség és balítéletet adja a kezébe, és Merrilee egyre inkább felismeri belőle a szereplőket a saját életében. Lehet, hogy az igazgató ellenséges és arrogáns fia nem is olyan kellemetlen alak, mint elsőre tűnt? Lehet, hogy a barátja nem is Rómeó, hanem Wickham?

Az lenne a normális tőlem, hogy nagyon bele tudjam élni magam a könyvmoly hősnő történetébe, hiszen magam is a betűk bűvöletében élek, amióta megtanultam olvasni. Merrilee is folyton bele van merülve egy-egy történetbe – igaz, más az ízlésünk. Ő a románcokra bukik úgy, ahogy én egy jó thrillerre. Lehet, hogy már itt kezdődtek a gondjaink egymással?

Nem, nincs azzal semmi baj, ha valakinek a romantikus történetek a kedvencei. Az már sokkal inkább zavart, hogy a lányt úgy mutatják be nekünk, mint aki annyira bele van zuhanva a regényekbe, hogy a való világ nem is érdekli. Minek igazi pasi, ha a könyvesek annyival jobbak?

Nagyon kis átlag, szomszéd lány típusnak festették meg, aki nem a legokosabb, nem a legszebb, csak aranyos és mókás – mondjuk, én nem találtam annak, de nagyon más a stílusunk, ahogy már említettem. Nekem a fekete humor sokkal inkább fekszik, mint ezek a lányos piszkálódások és bemondások. Gyakran nekem le se esett, hogy elvileg ő most vicceset mond. Nem is értettem, hogy miért az egyik ok, amiért beleszeret majd a nagy Ő-je, hogy viccesnek találja a lányt.

De, amit ki akartam ebből hozni, hogy ilyen kezdet után azzal indít az iskolában, hogy minden srácot nyálát csorgatva megbámul, nagyon hamar barátja is lesz, és más is felfigyel rá. Egyszerűen nem fért össze azzal ez a flörtölős, szerelmet kereső lány azzal, akinek még az iskolába induláskor is tűnt.

Aztán jön az, hogy minden rá kezd húzni az írónő a Büszkeség és balítéletre. Mindenki megfeleltethető onnan egy karakternek, és pont olyan történeteik és múltjuk van, ami illik a képbe. Ezt akkor tudnám elviselni, ha a lány kezében nem lenne ott az Austen-regény, és nem abból értelmezné a saját életét. Nem volt mókás, hogy olvassa a könyvet, miközben vele is ugyanezek történnek ugyanilyen karakterekkel – a tanár meg ráérzett? Mi az a nő, jósnő?

Vagyis, a legnagyobb kínom az, hogy abszolút hiteltelennek éreztem az egészet. Mivel sorozat, már meglestem, kik lesznek a következő részekben és melyik regényekkel. Ott is egyszerre olvassák és ismerik fel az életükben a regényt. Nem fantasy, de ennyi alapján azt is rá lehetne nyomni.

A cselekmény kamaszos, ami nekem már gyerekes, de a célközönségnek megfelel. A hősnő dilemmái olyasmik, amelyet abban a korban, középiskolában él meg az ember.

Még csak rosszul sincs megírva, érzelmes és karakterközpontú, ahogy kell. De nem tetszett.

Schmidt: Randi Darcyval - Mint ifjúsági: 65% modernizálja Austen klasszikusát, túlzottan is átemelve a történetet.

Szubjektíven: 40% kiakasztott a történet a történetben. Hogy lehetne ennyi egyezés? Sehogy!