Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

5 regény, amit el kell olvasnod

Kortárs, hazai és rövid gyerekkönyv

2020. december 01. - BBerni86

Nem kicsit lepett meg, hogy múlt héten mennyire érzékeny téma lett a kötelezőké. Akkor ígértem, hogy nézünk olyan gyerekkönyveket, amelyek talán nem annyira klasszikusok, de lenne értelme kézbe adni őket. Egy más tanítási gyakorlat alapján választottam a szempontokat: kortárs, rövid, hazai és gyerekkönyv. Sorrend most nem is r5_56.jpgkell.

+1: Böszörményi: Lúzer Rádió, Budapest! – jópofa rajzokkal illusztrált, hamisítatlan gyerektörténet kis nyomozással, sok humorral, sok-sok szerethető szereplővel. Nem az első rész tetszett legjobban, de sorozatot azzal illene kezdeni. Abból derül ki, a 13 éves Marci hogyan kezd rádiózásba, és ki az a Béla, akit írtani kell, az állatklinika ügyeiről nem is szólva.r4_69.jpg

+1: Kalapos: Massza – Patrik 14 éves kiskamasz, aki nagyon készül az álma megvalósítására. Színész akar lenni, és most be is kerül egy előadásba, főszerepben. Annyi lehetőség van benne, de zaklatni kezdik, és a fiú élete lassan rémálommá változik. Egyszer pedig az elnyomott, tönkretett fiú robban. Osztályfőnökin is r3_84.jpgsimán el tudom képzelni.

+1: Mészöly: Hanga és Várkony – kis krimi, iskolás környezet, kisvárosi magyar gyerekek. Jópofa rajzok, sok humor és egy kislány, akinek Sherlock Holmes a példaképe. A kedvenc részemben Hanga és Várkony egy olyan rejtély nyomában, melyben nem lehet a kötelezőket kikölcsönözni a könyvtárból. Miért nem emlékszik senki a Pál utcai fiúkra?r2_90.jpg

+1: Időfutár – humoros, fiatalos és van benne történelmi színezet is, időfutár humorral. Hanna életét felforgatja egy rejtélyes körző, egy ijesztő történelem tanárnő, meg Kempelen Farkas időutazó inasa. Iskolás barátságok, komoly helyzeteket, időutazás. Plusz, r1_93.jpginteraktív olvasata is lehet. Van már belőle társasjáték, színdarab és eredetileg rádiójáték volt, amit a YouTube-on végig is lehet hallgatni.

+1: Hetedhét – mesekönyv, de másképpen. Kortársak mesélik újra a klasszikus meséket. Kicsit fantasy, kicsit sci-fi, kicsit mese. Mellé lehet tenni az eredeti meséket, jó lenne drámapedagógiára is, akár még saját mese átiratot is lehet íratni utána. Mivel jó pár mese van benne, simán lehet szemezgetni is belőle, nem muszáj az egész kötetet feladni. Abban a világban, ahol a Shrek átformálta a mese képünk, simán van helye.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7816310106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása