Fülszöveg: 

Tekla egy reggel benyit a gardróbjukba, és legnagyobb meglepetésére a békésen szivarozgató Móra Ferencet találja ott. És mindez semmi ahhoz képest, hogy estére már boszorkánysággal vádolják mindkettőjüket 1728-ban. Úgy tűnik, hogy az ártalmatlanná tett időgép mégsem teljesen használhatatlan, de arra persze nem jó, hogy úgy működjön, ahogy elvárható lenne. Így Tekla és Móra igencsak meglepődik, amikor a visszaút után azzal szembesülnek, hogy a Mars tér éppen Marx tér…
Ahogy az Időfutár-sorozatban mindig, most is egymást váltják az izgalmas helyzetek és a korhű karakterek, azonban a megszokott csapatból most egyedül Bór Tekla szemüvegén (vagy épp nagyítóján) keresztül vizsgálhatjuk meg a boszorkányüldözések és a puha diktatúra mindennapjait.

Szerintem: 

Tudom, miről kellene írnom. Mennyire szerettem az

Időfutár-könyveket, hogy hallgattam végig a rádiójátékot. Mennyire örültem, hogy kapott spin-off történetet, és vártam Tekla és Móra Ferenc külön kalandját. Erről kellene mesélnem.

A helyzet viszont az, hogy Vészits Andrea telibe találta kiskamasz korom legfájóbb olvasmányélményét. Mindig is könyvmoly voltam – és gyorsabban is olvastam, mint a korosztályom. 13 évesen a kedvenceim voltak A kőszívű ember fiai, A nyomorultak, az Excalibur-trilógia, a Gyűrűk Ura. 7. osztály utáni nyáron jött az Aranykoporsó. Még emlékszem, mennyire ráfüggtem, amikor színre lépett Quintipor és felismertem benne a császár fiát. Tőlem nagyon távol áll a könyvek megrongálása és bármi hasonló. De azt a könyvemet szó szerint bevágtam a szekrény mögé, amint végeztem vele. Egész nyáron fájt a vége, és vagy 1 évig volt a szekrény mögé szorulva a kötet. A mai napig kísért a kép, amikor a császár feltépi a koporsót és ott a halott fia. A világtól elvonulva a nyomorult élete, ahol kivájta a szemeit, mert azokkal folyton egy fiatal fiú véres árnyát látta. Még mindig pokolian tud fájni, és bizony felkavar. Egyetemen kötelező volt, de kérvényeztem, én hadd olvassak mást, mert nem bírom megint kézbe venni. Hát, Vészits most újra a kezembe adta, és megint 13 évesnek érzem magam és annyira utálom azt a befejezést. Még mindig. Az Aranykoporsó miatt kezdek minden könyvet az utolsó fejezettel, mert én még egy olyan halált nem akarok átélni, mint azt a traumát az Aranykoporsó végén. Hú, de nehezemre esik átlépni ezen, ebben a regényben annyi beidézés van az Aranykoporsóból. Köztük a top3 legfájóbb jelenet egyike. Amikor Gránátvirág jelentkezik keresztényként, és marad akkor is, amikor elküldenék. Annyira sürgős neki meghalni a lány után, akinél szerintem simán jobbat érdemelt volna.

Jó, mély levegő. Időfutár. Tekla és Móra. Egy sorozat kvázi folytatása, amiért rajongtam. Amin nevettem és jól szórakoztam. Maradjunk ezen a vonalon.

A történet teljesen jól érthető az előzmények nélkül is. Ez Tekla külön időutazós kalandja – legfeljebb annyiban van rákapcsolva az Időfutárra, hogy miképpen került a hadron Tekláék szekrényébe, és hogyan nyílt az időkapu. De annyi utalás van, hogy azokból az is összerakja a képet, aki nem olvasott az alapsorozatból. Plusz, az is igaz, hogy a régi gárdát legfeljebb emlegetik, de senki nem szerepel. Még Bulcsú sem, aki elvben Tekla barátja. (Azért a kapcsolatuk jelen leírásából a gyakorlatban-t nem írnám le.)

A lány új útitársat kap, méghozzá Móra Ferenc személyében. Az idős író a regény egyik erőssége. Egyedi humora van, jól kezeli a helyzeteket. Sikerül egyszerre a történetet oldó, jópofa karakternek lennie és a helyzetek komoly megoldójának. Főleg az első, félresikerült utazás után a korai felvilágosodás korába ő tartja egyben a csapatot, mert Tekla kb. úgy szétesik, mintha ez lett volna az első időutazása. Vészits nagyon szép emléket állít neki, a regény egyik legszerethetőbb alakja az övé.

Tekla a másik főszereplő, és vele már volt gondom. Mégis, mikor kezdett el így beszélni? Ok, nem tegnap olvastam az Időfutárt. De Tekla az okos, kocka lány volt, itt meg úgy kommunikál gyakran, mintha komoly pontokat vesztett volna az IQ-ja, a szókincse meg visszafejlődött volna. Túl sok a szleng. Remélem, nem az volt vele a cél, hogy ezzel legyen hangsúlyozva, hogy ő fiatal és mai a nyelvezete, mert akkor nálam nagyon mellément. Leginkább azon törte a fejem, hova lett a lány, akit korábban kedveltem. Túl sok mindent kezel éretlenül, és az érzelmi életére tett utalások se tetszettek. A 'románc' Zsák úrfival, utána Máriusz és közben meg ott van neki Bulcsú. Messze nem románc, szerencsére, de elég szerencsétlen vonal, ahogy azon sopánkodik a XXI. századi lány, hogy nem tud elmenni századokkal korábban egy randira a Notre-Dame-hoz.

De, szerencsére bőven vannak jól sikerült mellékszereplők. Sima, mindennapi személyek, de elrejtve történelmi személyiségek is. Schrödinger, a macska jó érzékkel talál rá a híres emberekre, ahogy Móra egyszer poénkodik is azon, hogy Mozart után megtiszteltetés a macska simogatóinak sorába kerülni. Itt jellemző, hogy egy-egy személy híresség lesz később, de erre csak a történet végére jönnek rá az időutazók. Talán Zsák úrfi a legjobb példa. Még akkor is, ha már korábban is vannak olyan nézetei, amelyekben rá lehet ismerni a későbbi téziseire – szóval, akár gyanakodni is lehetett.

Főleg, mert elég átlátszó, amit a nevekkel megjátszott Vészits. Ami különben nálam megint annak a jele, hogy Tekla IQ-ja esett. Magyarosan át vannak írva a francia vezeték- és keresztnevek, de erre simán rá lehet jönni. Zsák az Jasques, egyet felfedve.
Sejtem, hogy ez a kötet humorának a része akar lenni Tekla nyelvezetével együtt, de ezek nem tetszettek. Sokkal inkább az abból fakadó helyzetkomikum, amikor Szegeden Móra feltűnik évekkel a halála után, és csalónak hiszik és hasonlók. Az különösen tetszett, amikor még az újságba is beteszik, hogy egy Móra-imitátor üzletel hamis kézirattal, úgyhogy tessék vele vigyázni!

Konfliktus nem is igazán van benne. A lényeg annyi, hogy mindenki hazajusson a maga korába. Szórakoztató, jópofa könyv, ami azért némi ismeretet is átad a kalandok közepette. Szeged történetéről és korábbi viszonyairól nekem elég sok újat mondott.

Azzal együtt is, hogy felszabott egy régi sebemet, és hiányoltam azért a korábbi kedvenc szereplőimet, humoros és jól megírt ifjúsági könyv. Szerettem.

Idézet: 

Mohó kíváncsiság az arcokon – adott leírást a hallgatóságról Móra. – És féktelen gyűlölet. Bámulatos, mennyire szeretnek ebben az országban gyűlölni.