Egymásba gabalyodó, viszonyos.

Natalie megcsinálta, bejutott álmai egyetemére az álomszakra. A barátoknak így sikerül rábeszélni, hogy egyetlen estére engedje el a kontrollt, és bulizzon velük. Az este túl jól is sikerül, Natalie a börtönben találja magát. Nincs egyedül, egy jóképű srác is be van zárva. A kihívó öltözetű lányt a srác prostituáltnak nézi, és egy menetre be is fizetne nála. Natalie, maga sem értve miért, beleegyezik. Reggelre a fiatalembernek nyoma sincs, a lány meg rázódhat vissza az életébe. A tandíj miatt dolgoznia kell, és pincérnőnek jelentkezik egy menő kávézóba. Itt látja újra az egyéjszakás kalandját: Nathan hamis nevet mondott neki, valójában az étteremlánc tulajának a fia. A fiatalok között elemi a vonzalom, és egy-egy alkalomra el is sodorja őket. De beérik ennyivel?

Kezdem azt gondolni, hogy elértem oda, hogy a romantika zsánerében a szélsőségek azok, amelyek képesek kiakasztani. Nem szeretem, amikor egy történet túlzottan mese. Ha nem direkt mese feldolgozás vagy lányregény, akkor a túl szép, hogy igaz legyen történetek fárasztanak. Viszont, azt sem díjazom jobban, amikor a testiségre épülő hihetetlen nagy szerelmeket akarnak eladni nekem. Bergh ez utóbbival próbálkozott – nálam nem sok sikerrel. Sőt, többször is úgy éreztem, bűntett ellenem a regény.

Már ott elkezdődtek a bajok, hogy nem tudom beleélni magam annak a helyzetébe, akinek ilyen erotikus fantáziái vannak. Ebben a történetben tulajdonképpen egy olyan szerelmet kellene megismerni, drukkolni neki, ami kb. egy bántalmazó kapcsolatból növi ki magát.

Azzal indítanak, hogy még egymás nevét sem tudják, de szó szerint a rácsok között kefélnek. Nekem már elképzelni is nehezemre esik, ahogy a rácsok közt létesítenek intim együttlétet. Van, akinek ez a fétise? Hogy nem irritálja a meztelen bőrük a rács, és bármikor bejöhet egy rendőr is, meg egyáltalán… rendben, azt hiszem, kimondhatom, ehhez a regényhez én prűd vagyok. Már ez a nyitó kép is megviselt, és akkor sem kedveltem meg jobban, amikor a folytatásban jött a nyilvános szex a parkban. Mondjuk, olyat már hallottam, hogy valaki erre bukik, de az nem én vagyok.

Azon túl, hogy ilyen epizódokkal indítanak, Thomas közel a regény feléig abban a hitben van, hogy Natalie prosti, vagy ha nem is teljesen az, pénzért tartják ki a pasik. Úgy is bánik a lánnyal. Elképzelni nem tudom, Natalie hogyan tud beleszeretni, amikor úgy beszél vele, mint valami szeméttel. Úgy is viselkedik vele. Ahogy mondtam, nem egy egészséges kapcsolati modell.

Igaz, azt is mellé kell tennem rögtön, hogy mit is várna a lány? Ahogy összefekszik vele a kezdetektől, az nem annak a lánynak a viselkedése, akinek különben Bergh el akarja őt adni. Az örök jókislány, aki a gimis szerelmével vesztette el a szüzességét, azóta más nem is volt neki, csak tanul és készül a jövőre. Akkor mégis, minek csinál ilyeneket? Feltűnik Thomas, az IQ leesik a padlóra a bugyijával együtt. Ne akarja akkor elhitetni velem az ártatlan lelkét!

Minimális fejlődés van közöttük, ahogy Thomas jellemében is. Ahogy a szerelmét választja a kijelölt út helyett, komolyodik is kissé. De nem hittem el – se a kapcsolatuk szerelemmé fejlődését, se Thomas felelősségvállalását. Különben is, mitől lesz ez a srác a regény álompasija? Ha belegondolok, Bergh tulajdonképpen kettő pozitív tulajdonságot ad neki: remekül néz ki és gazdag.

Ragozhatnám még egy ideig, de nagyon nem talált rám ez a regény. Nem tetszett a stílusa, nincs üzenete, a szereplők és a cselekmény is irritált.

Nem is tudom, kiknek a kezében tudom elképzelni. De, tudom. Elég sokan szerették a Szürke 50-et. Azon a szinten ez is van.

Bergh: Lázadás 2.0 – Mint new adult: 20% Thomas kap jellemfejlődést, a kapcsolat is, de hihetetlen erotikus mese.

Szubjektíven: 5% abszolút mélyrepülés. A történet, a szereplők, az erotika része – rühelltem.