Fülszöveg: 

„Folyton azon rágódok, mások mit gondolnak rólam. Kit látnak bennem. De veled nem így van. Ha veled vagyok, egészen önmagam lehetek.” Amikor Micah találkozik az új szomszédjával, el sem tudja hinni: éppen Julian az, aki néhány héttel korábban elveszítette miatta a munkáját. Micah rettenetesen érzi magát, főleg azért, mert Julian rideg és elutasító vele, és még arra sem ad neki alkalmat, hogy bocsánatot kérjen tőle. Ugyanakkor Micah-t lenyűgözi Julian megfejthetetlen magatartása, és feltétlenül meg akarja ismerni közelebbről. Közben rájön, hogy Julian nem csupán vele, hanem minden emberrel szemben távolságtartó. Mert van egy titka, amely örökre megváltoztathatja azt, amilyennek Micah látja Juliant.

Szerintem: 

Kneidl összehozott valami mást. Ez nem az a megszokott tini románc, ha annak is indult. Sőt, nagyon sokáig szenvedtem vele, mire a végére

sokkal mélyebb és értelmeseb lett, amit már értékelni is tudtam.

A történet hőse Micah, az egyetemet kezdő lány, aki leginkább átlagos, csak éppen a családi helyzetében van extrémebb vonal. Micah a jó kislány, aki teszi, amit a szülei akarnak. Miattuk ment jogra, miattuk van egy bizonyos viselkedése és elvisel mindent köröttük, ami esetleg nem tetszik neki. Az egyemen aztán megismerkedik a titokzatos Juliannel, aki egyre fontosabb neki, de akibe mégsem merhet egészen beleszeretni, mert a fiúnak titkai vannak és Micah gyűlöli a titkokat. Éppen elég neki, amit a családjából hozott. A szülei ugyanis kitagadták a bátyját, amikor az bevallotta, hogy meleg. Adrian felszívódott, és a lánynak hiányzik. Vissza akarja kapni, de otthon még a nevét se mondhatja ki. Ahogy a barátai sincsenek beavatva a családi titkukba.

Sokáig ennyi a könyv – Micah elkezd kinyílni az egyetemen és egyre szerelmesebb lesz, csak éppen gyötrődik Julian titkai miatt. Érzelmes, lányos és van benne egy olyan naiv szemlélet, ami csak nagyon sokára pukkad ki. Amikor Adrian visszajön és Micah hiába akar családi békét teremteni, a szüleik még csak hallani sem akarnak a fiukról. Az lesz az a pont, ahol Micah felébred. Ahol már nem a megfelelés fogja hajtani, hanem azért kezd el küzdeni és tenni, amit ő maga szeretne. Jog helyett művészettörténet és az a pár, akit szeret és nem aki jól mutatna mellette a szülők szerint.
Hozzáteszem, azért vesz el az összképből, hogy Micah nagy szabadulása nem önálló mutatvány lesz. Az teszi lehetővé, amit otthonról kapott – vagyis, már vettek a szülők neki egy lakást, ami a nevén van. Említi, hogy több ingatlant irattak rá ezen felül is. Van pénze a bankban. Meg egy csomó dizájner ruhája az anyjától, amit el tud adni. Mondanám, könnyű úgy az elszakadás és önállósodás, hogy az anyagi jólétet már előre biztosították neki. A bátyja, mindezek nélkül és elmenve – az tett volt és bátorság. Micah legfeljebb az illúzióit vesztette el, neki nem kellett a megélhetése miatt aggódni.

Ez nem von le abból, hogy kedves és nyitott lány, jó barát, aki tényleg támogatja a körötte levőket. Lilly-t, a legjobb barátnőjét, aki kamaszként esett teherbe és most távkapcsolatban neveli a kisfiát egyetemista párjával. Cassie-t és Aurit, az egyetemi új barátokat, akik egy barátság és egy szerelem között ingadoznak.
A mellékszereplők, az ő történeteik mind hozzáadnak ahhoz, hogy több legyen a regény egy szimpla ifjúsági romantikusnál.

A végére meg betesz egy olyan fordulatot, ami még inkább kiemeli az elfogadás és az identitás kérdéskörét. Nem csak Adrian, Julian titka is komoly, sok kérdést vet fel és Micah igencsak éles helyzetben tesztelheti le, milyen ember igazán.
Plusz, azért éreztem rávezetést menet közben is. Nem tudom, hogy a Hófehér-trilógia hasonló szereplője miatt érezhettem rá, vagy igazán voltak nyomok. De nem ért váratlanul, amikor ki lett mondva Julian titka. Amikor annyira gyötrődött, menjen-e a temetésre vagy sem, már erre tippeltem. Különben én jobban szeretem a rávezetéseket, mint a semmiből jött csavart.

Nagyon emberbarát, elfogadó, példaértékű, ahogy a történet zárul, ahogy a fiatal felnőttek reagálnak és ahogy happy endbe vannak terelgetve.

Ha nem annyira tipikusan, ismerősen indul, még többre is becsülném. Csak éppen át kellett rágnom magam egy nagy adag ifjúsági regényes, túlérzelmeskedett én-keresésen is. Nekem az húzta le.

Idézet: 

Mert a művészet érzéseket ébreszt. Szív nélkül nem lehet alkotni, de a művészetet szemlélni sem. Mindig ki fog váltani belőled valamit, ha időt adsz neki.

– Igen, egyszerűen olyan szép – feleltem. – Két ember, akik úgy döntenek, életük hátralévő részét együtt akarják tölteni. Míg a halál el nem választ.
– Vagy a válóperes ügyvéd.