Mágikus rejtélyt megoldó, családi, természetfeletti lényes.

Matthew és Diana párosa visszatér a reneszánszból. Nincs idejük pihenni, örülni a babáiknak – háború szélén állnak. Felmérik, milyen harcok várnak rájuk: a Tanács előtt meg kell védeni a születendő gyerekeiket, és megindokolni, hogy lehet boszorkánynak és vámpírnak közös gyermeke. Ráadásul a vértéboly miatt Matthew saját ágat kellene, hogy létrehozzon. Össze kell rakni az Élet Könyvét, és rejtőzni kell az ellenük induló boszorkányok, vámpírok elől. Matthew kitagadott fia, Benjamin is visszatér, aki mániásan kutatja, mi a vámpír – boszorkány gyerekáldások titka. A módszerei véresek és drasztikusak, és egyre inkább ez a pár kerül a célkeresztjébe. Miközben a szövetségeseik is hadba állnak, karmokkal és mágiával, de tudománnyal is harcolnak.

Az előző köteteket már elég rég olvastam, de a sorozatnak hála képbe kerültem vele, így frissebben eshettem neki Diana és Matthew történetének a végének. Itt hívnám fel a figyelmet: egyenes folytatása a korábbi részeknek, ezt nem érdemes szólóként kezelni!
A hangulata elvitte az egészet. Harkness nagyon lassan halad az eseményekkel, máskor az ilyesmit unom is, de ennek annyira sűrű a légköre, hogy beleragadtam. Itt mindennek múltja és története van – nagyon át tudtam érezni Phoebe heuréka pillanatait, amikor szembesül vele, milyen történelmi ereklyét, művészeti tárgyak vannak a vőlegénye családjának tulajdonában.
Bár a jelenben Matthew és Diana vívja a harcot, de mindezt sok minden készítette elő évszázadok óta. A jóslatok, a mágia, a családok – mivel annyira sok a réteg, talán ezért nem fájt annyira, hogy időnként alig történik benne valami.

Szerettem benne, hogy a család mennyire összetart. Még a fekete bárányoknak is van szerepe, és kellemesen meg tudtak lepni. Az is nagyon ki van találva, hogy a vámpíroknak milyen a család- és társadalmi rendjük. A boszik és a vámpírok világa alaposan meg van rajzolva – kicsit a démonok ágát hiányoltam, de közülük nincs is fontos szereplő a történetben.

Van viszont humor. Chris, aki a Yale egyik vezető kutatója és Diana régi jó barátja, hatalmas figura. Akárhányszor feltűnt, lehetett vigyorogni. Ahogy beceneveket ad… bár ott volt tudományos színezet, és nem nagyon tudtam követni, amit helyenként a DNS vizsgálatokban alkottak, azon mindig jót derültem, milyen a légkör ott és Chris kinek mit szól be.

A végére pedig az események is felpörögnek. A tanácsban lezajló játszmák, de a Benjamin elleni nyílt háború is izgalmas lett. Amennyire más részek lassúak voltak, ott aztán volt tempó. Az talán jobban is tetszett, amíg a regény első fele megfontoltabban haladt előre.

Alapvetően pozitív karakterekkel van tele, és nem egyszerű hibát találni bennük. Talán egyes döntéseik nem a legideálisabbak, de a szereplők így is fekete-fehérek.
Nem tudnám megmondani, ki volt a kedvencem. Diana itt már magabiztos harcos, erős boszorkány, aki nagyon odateszi magát a családjáért. Matthew, aki képes felülkerekedni a vérbajon. Marcus, Phoebe, Gallowglass, a Clairmont vámpírok, Jack. Chris. Mindenkit úgy írt meg Harkness, hogy legyen egy gyengéje, valami sötét folt, de különben nagyon erős karakterek. A rossz karakterek ugyanilyen hittel állnak ki a maguk igaza mellett.

A sorozat 3. évadára még várni kell, de addig is lehet haladni tovább Marcus történetével. Bár szeretem a regények világát, azért nem lennék boldog, ha Harkness nekiállna minden mellékszereplőnek saját történetet írni. Nem lesz akkor nagyon többszörös rókanyúzás hangulata?

Harkness: Az élet könyve – Mint fantasy: 75% összetett világa van, hangulata a történetnek. A szereplői is kedvelhetőek.

Szubjektíven: 85% nagyon beleragadtam a világába, nem kicsit a sorozat miatt. Folytatást!