Játszmás, mágikus, szülőt kereső, hatalomért ármánykodó.

Tella egy titokzatos segítőnek köszönhetően jutott a Caraval játékába, de most fizetnie kell. Legend nevét kell átadnia, vagy soha nem tudja meg, mi történt az anyjával. Scarlett pedig semmit nem sejt, azt sem, hogy a húga kinek és mennyivel tartozik. Az újabb Caraval a császárnő születésnapján lesz, és ők is mehetnek rá. Tella ott aztán több halálos játszmába is belekeveredik: Dante, a korábbi játékban megismert jóképű színész segíteni próbál neki, és a lány nehezen dönti el, kezdenek tényleg egymásba szeretni, vagy ez is csak a játék része. Jacks, a koronaherceg zsarolja a lányt és egy isteni lényekkel teli halálos játékba kényszeríti. Miközben az anyja titkai nyomába jár, a világ sorsa is a játszmán múlik. Tella csak válaszokat akar, az anyját, de rá kell jönnie, hogy a válaszoknak súlyos ára van.

Garber egy okos húzással folytatja, de meg is újítja a sorozatát. Sikerült is elérnie, hogy a folytatás jobban tetszett, mint az első kötet.

Az első nagy ötlet, hogy Scarlett keveset szereplő mellékszereplővé válik, és a főszerepet megkapja a húga, Tella. Ő sokkal szerethetőbb egyéniség, de lehet, hogy nekem szimpatikusabb, hogy ez a lány cselekszik, bátor és nem csak sodródik. Tudja, mit akar és tesz is érte. Talán néha rossz döntéseket hoz, és túl későn jön rá, hogy rossz kérdéseket tesz fel. Néha gyerekes, de annyira fiatal is még, hogy abszolút illik a korához. Természetes, hogy egy ennyire fiatal lány vissza akarja kapni az anyját, és keresi a helyét.

A második, hogy nem erőszakolja ránk a szerelmi szálat. Tella körül alapvetően két férfit helyez el: Jacks és Dante. Másként vonzó mindkettő, és egyikkel sem most indul a lány története. Hamar átlátni, melyik szívből, melyik érdekből van körötte. De nem romantikáznak, nincsenek nagy romantikus jeleneteik, csak a végén két nagy gesztus. Az még simán belefért.
Mindkettő fiatalembernek megvan a maga titka, és a rosszabbik az érdekesebb nekem. Aki jót akar, az kiszámítható is. A másik viszont meg tud lepni, és a gátlástalanság arra is jó, hogy a húzásai újak, mindent átfordítóak legyenek.

Ezt a Caravalt most mozgalmasabbnak éreztem, noha még mindig megvan az érzésem, hogy igazság szerint ez egy ember játéka. Ahogy korábban Scarlett a húgát kereste, most Tella az anyja kártyáit. Rájuk van igazítva az egész történet, a többieknek az tényleg csak játék, de Tella esetében vérre mennek a játszmák.
Maga a játék és a kulcsok is jobban háttértbe szorulnak. Van kis mágia, a feladatok segítenek kicsit, de nem azok segítségével derülnek ki a dolgok. Tella családi múltja, a kártyák és a többiek játszmái jobban mozgásban tartják őt és a cselekményt is. Nagyobbak a tétek, és a játék már csak az álca. Ez is tetszett.
(Tella tisztában van magával is, neki nem kellettek azok az öntudatra ébresztő játékok, mint a nővérének. Ettől még YA, Tella is bizonytalan és kamasz, csak akaratosabb is.)

Garber bővíti a fantasy világát, a szereplők múltját és a megjelenő mágiát is. Érdekesebb így, és kevésbé mese. Ugyan klisés fordulat akad most is – ki nem érzett rá, kicsoda Legend? Mindkét személyazonosságát lehet előre sejteni, így nagyobb ívű a történet. Az események sűrűjében kell, hogy legyenek, és az pont így lehet.

Továbbra is könnyű olvasni, érthető és egyszerű a nyelvezete. Ifjúsági regénynek korrekt. Több humort el bírnék viselni benne, de így sem rossz.

Még egy rész van vissza, nem is hagyom félbe a sorozatot. Jöhet a Finale.

Garber: Legendary – Mint YA fantasy: 70% Garber cseréli a hősnőt, bővíti a mágia és a világ történetét is.

Szubjektíven: 65% szimpatikusabb Tella hősnőnek, és szerettem, ahogy a játék tétje nő.