Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Fróna: Démonok közt

Fegyverforgató 2.

2021. július 03. - BBerni86

Démont kereső, speciális iskolás, különös viszonyos.

Megaira túlélte ugyan a mérget, de a gyilkossági kísérletet követően felbukkant a nővére. Szvetlána is fegyverforgató, és a húga segítségét kéri, hogy félig-meddig csaliként használva a lányt közelebb jusson a demonok_kozt.jpgcélpontjához. A nyár gyorsan eltelik, és Megaira visszatér az iskolába. Christopher továbbra is keményen bánik vele, új tanárnak egy olyan férfit választ a számára, aki még angolul sem tud, így a lánynak nyelvet is kell tanulnia az egyre komolyabb edzések és vizsgák mellett. Míg a tőre, Setan Kober és Christopher titkára fény derül, Megaira a barátai segítségével ered az iskolában megbúvó démon nyomába. A tanév egyszerre hoz majd boldogságot és nagy veszteséget is, de Megaira már nem térhet le az útról.

Alapvetően szeretem, amikor meglep egy regény. Érje ezt el egy merész csavarral, akár zsánerváltással – díjazom, ha van benne valami, amire nem számítottam. A fegyverforgató második kötete két meglepetést hozott: egy nagyobbat és egy kisebbet.

Az első, amely egyszerre tetszett és nem is: Szvetlána és Megaira közös nyári kalandja. Az előzetes elvárásom az volt, hogy a nővére tanítja majd erre-arra a lányt, és az egész kötet elmegy a nyári kalanddal. Így pozitív meglepetés, hogy ez csak a nyitány volt, nagyon hamar már szeptemberben járunk, és Meg visszatér az iskolába.

Csakhogy! Felesleges kitérőnek tűnik visszatekintve ez a rész. Nincs egy értelmes cselekményszál sem benne, mindössze annyit tudtam meg belőle, hogy Szveta és Lukasz között van egy elmondatlan történet és kapcsolat. Akaratlanul is eszembe jutott, amikor a HP kötetek elején Rowling valami nem iskolai kalandot adott a srácoknak: a világkupa, a vonat lekésése és alternatív út az iskolába – időhúzónak éreztem már ott, itt is. Ha legalább történt volna ott valami olyasmi, amire szervesen vissza lehet utalni később…

A másik: megjött a YA elengedhetetlen szerelmi szála. Számítottam rá, de nagyon meglepett, kivel és mi a titok. Mert bizony valaki eltitkolta úgy a személyazonosságát, hogy ez meg sem fordult a fejemben és nagyon meglepődtem. Setan Kober emberi alakját ugyanis ismerjük, csak nem tudtuk, hogy ő az… Az a csavar ütött. Ez az, ami tetszett, és nem az, hogy aztán milyen viszonyba kezdenek Megairával.

Tetszett az is, hogy végre kezdem átlátni, mire megy ki a játék. Felbukkant a regény nagy ellenfele, Edward. Még kicsit Voldemort jut róla eszembe, ahogy inkább csak emlegetik, mint látjuk, de vele megvan az ellenpont és a cél, amiért a szereplők küzdenek. Ez nagyon hiányzott az első részből, most már megvan.

A cselekmény felemás érzéseket keltett bennem. Pl. a démon utáni iskolai kutatás nem kötött le, de kaptunk egy-egy jól sikerült jelenetet. Pl. Brendon gyásza, és ami kihozza majd belőle. A nagy, epikus kalandokat szeretem, ez még nem az. Magánéleti szinten, a nagy ellenséggel szemben is van előrelépés, de még mindig olyan kisszerűek az események.

Még mindig van bőven lehetőség a világában. Továbbra is szívesebben venném a tágabb kört: a fegyverforgató családok, a világbeli helyük, stb. de most a fegyverekről tudunk meg többet. Még mindig eredeti az ötlet, ha meredek is nekem, amilyen kapcsolata lesz Megairának a tőrével. Egyrészt, nem érzem az emberi alak és Megaira közt a szerelmi kapcsot. A kötés miatt közel vannak, de szerelem? Hiába szeretők, nálam nulla köztük a kémia. Meg nehezen emésztem, hogy egyik jelenetben tőr a hátizsákban, a másikban meg szexelnek.

A mellékszereplőkkel is úgy vagyok, mint a világgal. Kedvelek többeket, de kevésbé érzem aktívnak őket. Nagyon Megaira van a középpontban, egy kivétellel mindenkit elnyom.

Vagyis, díjazom az ötletességet és a sorozat megjelenő irányát/konfliktusát, de még emésztem a különös szerelmi szálát. A kalandosabb cselekményre is várok még.

 

Fróna: Démonok közt – Mint YA fantasy: 65% irányt kap a sorozat, és rutinosabban hozza a YA kötelező elemeket.

Szubjektíven: 60% határozottan jobb az elsőnél. Épül a világ, karakterek, ha közhely is akad.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9716587112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása