Magánnyomozós, zsarolót kereső, jövőről döntő.

Cormoran Strike akaratlanul is botrányt okozott Robin esküvőjén. Matthew nem tudja megbocsátani, hogy a menyasszonya Strike-ra mosolygott, miközben igent mondott, elvileg neki és nem a főnökének. Ahogy az is súlyos téma, hogy Robin vissza akar menni dolgozni, és nem keres másik állást. Strike is vívódik, hiszen szerette volna, ha megmarad az esélye annak, hogy egy napon többek is lesznek egymásnak, mint kollégák. A nő nászútja után a távolságot tartva, ki nem mondott gondolatokkal folytatják a közös munkát. Két ügy is foglalkoztatja őket: egy sérültnek tartott fiatalember állítja, hogy gyerekként látott egy gyilkosságot, és arra kényszerítették, hogy hallgasson. Egy befolyásos gazdag férfi pedig a zsarolóját akarja elkapni, de azt nem árulná el, mit kell titkolnia. A két ügy lassan összeér, miközben Robin sorsfordító döntést készül meghozni a magánéletéről.

Húztam-halasztottam ennek a kötetnek az elolvasását, annyira rossz érzést keltett bennem az előző rész vége. Fura, de leginkább Matthew helyzetébe tudtam beleképzelni magam. Mennyit küzd Robinért, aztán Cormoran a legrosszabbkor esik be…

Az különben nem jó jel, hogy ez krimi, és mégis arról van kedvem írni, hogyan alakítja a szereplői életét Galbraith. Miért kell egy férfi – egy nő munkakapcsolatba elkerülhetetlenül szerelmet beleírni? Ez a személyes problémám, de nekem sokkal jobban működik a Cormoran – Robin páros, ha csak barátok és nyomozótársak. Nagyon nem szeretem azt az irányt, amit a szerző elkezdett alapozni és hangsúlyozni. Robin vonzódik a férfihoz, és Cormoran is egyre inkább a nőt látja Robinban. Csak éppen nem ennyire egyszerű a történet. Robinnak egy nem működő, de régi kapcsolata van, Strike meg olyan könnyen szed fel nőket, hogy még Robinnak se esik le, hogy akár esélye is lenne a férfinál (Matthew annál jobban leveszi.). Itt még nem megy át a történet romantikusba, és inkább csak a narrációból tudjuk, hogy mi alakulhatna közöttük, de így is sok volt.

Nyomorult Matthew… nekem csalódás az is, amit vele tesz a szerző. Nagyon leépíti, és így érthető, Robin miért teszi, amit. Csak éppen… nem vagyok azzal kibékülve, hogy ez a nyitánya egy Robin – Strike másféle kettősnek.

Sokféle teher van a szereplők vállán, és mivel szakmailag most jól állnak, a magánélet adja a regény fő konfliktusait. Át lehet érezni, többeket meg lehet érteni, alapos munka ilyen téren is. Csak éppen egy krimiben jobban díjaznám, ha a nyomozás kapná a nagyobb súlyt.

Amihez távolról indulunk neki. Sokára kezdődik el az ügy, és még több idő, mire elkezdenek összeállni a dolgok bármelyik szálon is. Kevés a fordulat és nincs úgy tálalva, hogy igazán érdekesnek érezzem. De legalább logikusan állnak össze a részek és szép, kerek lesz az ív, mire mindent felderítenek. Tudtam értékelni ezt is, ha annyira nem is fogott meg, ahogy a zsarolót keresik. (A másik szál, a gyilkosság, ami vagy megtörtént, vagy nem, szinte véletlenszerűen kerül elő és nem azon dolgoznak igazából.)

Tetszettek a kis plusz dolgok, amik belekerültek a történetbe. Annak a kérdése, hogy mennyire jó/rossz, hogy híres lesz egy magánnyomozó. A londoniak hangulata az olimpia előtt – abban még a humort is megtaláltam, ahogy Strike kapcsolatba keveredik az olimpiát ellenzők egy csoportjával.

Kezdem különben ebben a sorozatban is érezni, amit a Harry Potter részeknél is a szerzőtől, miután nagyon befutott a könyvekkel. Kezd sok lenni a nyújtás, a semmitmondó betoldás. Jók a karakterei, szépen összeáll a krimi is, de az oldalszám megnyomása… kriminél nem jó.

Nem ez a kedvenc részem a sorozatból, de összességében nem rossz ez sem. Csak nagyon nem vagyok megbékülve a romantikus irányba nyitással.

Galbraith: Halálos fehér – Mint krimi: 70% kényelmesen, logikusan építkezve összeér a cselekmény. Markáns hősök.

Szubjektíven: 65% a vége sokat húzott rajta, de nem szerettem Matthew leépítését + a nyitást.