Sorozatgyilkosos, szektás, nyomozós.

Amikor Tizi kérdezni kezd, karácsonykor, a nevelő apja elmondja neki saját történetének egy részét: Jim Hopper megjárta Vietnámot, túl kellett jutnia azon, amit ott látott. A feleségének és a kislányának hála ki tudott tartani, és kezdeni valamit az életével. Nyomozó lett, New Yorkban, a gyilkossági osztályon. Új társat kapott Rosario Delgado személyében. Hamarosan egy nagy ügy közepébe csöppentek. Három holttest is előkerült, ugyanazzal a módszerrel végeztek velük, és mindegyikük testére egy sátánista jelképet festettek. Az utolsó áldozat ráadásul ügynök volt, így a szövetségi iroda is bekapcsolódott a nyomozásba. A szálak egy szektavezérhez vezettek, akinek nem lehetett a közelébe jutni. Jim bevállalt egy veszélyes küldetést, hogy még azelőtt elkapják a férfit, mielőtt a Viperák nagyobb kárt okoznak.

A Stranger Things már olyan franchise lett, hogy számon se lehet tartani, mi minden tartozik a neve alá. A könyvekkel azért még próbálkozom, és már magyarul is olvasható a második hivatalos Stranger Things regény.

A középpontban Jim Hopper áll, de egészen másképpen, mint ahogy megszokhattuk. Azt az énjét, akit a sorozatból ismerünk, csak beköszönni látjuk, a keretben. Mert az a szín, amit a sorozatból ismerünk, ahogy El (Tizi volt a könyvben, ahogy a sorozat szinkronos verziójában is, de mivel angolul néztem, nem akar ráállni az agyam) nevelőapja lett, csak azért kell, hogy valamiképpen indokolja, ez a krimi hogyan kapcsolódik a Stranger Things univerzumba. Erőltetettnek is éreztem, ahogy beszélteti a szerző a két karaktert. Rendszeresen megszakítja a krimit a kettős beszélgetésével, melyekben El annyira gyereknek és naivnak tűnik, hogy a fejem fogtam fájdalmamban. Annyira naiv, mint e párbeszédekben, El soha nem volt.

A múltból megismert Jim boldog ember, aki megtalálta a helyét. Család, hivatás, minden a helyén. Abszolút szerethető és pozitív figura, akinek szerető családot is írtak. Nagyon szép és jó, már-már bántóan. Némi árnyalás nem ártott volna, de ez nem is az a regény, amelyben mélyen próbálnák megfogni a karaktereket. Hiába vonultat fel új szereplőket, mint Delgado, nem lettek eléggé élőek.

Korrekt, de nem kiemelkedő krimi, gyilkossági nyomozással, majd bandába beépüléssel. Talán lehetett volna izgalmasabb, úgymond látványosabb, de rendben így is. A szerző szépen levezeti, hogy rakják össze a történetet és miképpen erednek a bűnösök nyomába. Mellette igyekszik belevenni a sorozat jellemzőjét, hogy valakivel orvosi kísérletek miatt történik valami, ami megváltoztatja. A címbeli sötétség fejedelme – és ezért jó a cím – ehhez kapcsolódik hozzá, és megmutatja, hogy mit tesz valakivel egy háború, és az orvosi kísérletek, amelyeket ott folytattak le. A gonosz nem magától érkezik ebben a történetben sem, kellett hozzá pár kormánytag, akik a tökéletes katonán dolgoztak.

Miért nem tetszett igazán mégsem? Nem éreztem úgy, hogy bevállalósan nekimentek volna a témának. Mi történt pontosan, milyen következmények lettek? Erőltetett is, hogy valaki ilyen okból legyen szektavezér – csak hogy legyen még egy kapaszkodó az anyasorozathoz.

Kiérezhető, hogy mai témákat is igyekeztek beletenni, ha itt egy más korszakba is tették bele a problémát. Delgado küzdhet a kettős mérce ellen: nem elég, hogy nő egy férfias szakmában, még kisebbségi is. Rárímel a korunkra, ami ad is neki, de erőltetettnek éreztem ezt is. Talán, ha több mindent ki sikerült volna hozni belőle…

De aki szereti a krimiket és a Stranger Things világát, el lesz vele. Korrekt, csak nem jó.

Christopher: A sötétség fejedelme – Mint krimi: 65% hagyományos krimi, de az alaptörténetbe bekapcsolása erőltetett lett.

Szubjektíven: 55% ha nem Stranger Things regény lenne, tetszett is volna. Többet vártam.