Fülszöveg: 

Párizs ​a fény városa… és egyúttal az árnyékoké is. Az 1830-as júliusi forradalmat követően Lajos Fülöp országában kéz a kézben jár a liberális politika és az önkényuralom, az állami szervezetek és vezetők forgószélszerű változása pedig az okkult ügyek irodájának létét is veszélyezteti. Az iroda vezetőjét, Valentin Verne-t azonban nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja, és munkája is akad bőven. Ezúttal egy titokzatos médium után nyomoz, aki valamiféle természetfeletti erő segítségével életre kelti a holtakat.
Szokatlan történések, megmagyarázhatatlan jelenések borzolják a kedélyeket, és persze a Vikárius sem tétlenkedik: Párizs utcáit holttestek lepik el. Valentin azóta lohol eredménytelenül a rettegett bűnöző nyomában, hogy a rendőrséghez szegődött, most azonban talán sikerül elkapnia. De vajon képes élni a lehetőséggel?

Szerintem: 

Annyira nem volt meg a varázs, mint az első rész után, de még mindig annyira erős a sorozat, hogy simán olvasnám tovább, ha jönne magyarul a 3. rész is. A szereplők, a bűnügy, az egész korszaknak a hangulata, nekem változatlanul is tetszik.

Sorozatrész és Fouassier igyekszik megteremteni azt, amitől

működik egy több részes sorozat. Megőrizni az erősségeket, de mindig valami újjal is próbálkozni, hogy ne mindig ugyanazt olvassuk kicsit másképpen.
Ami itt ismerős lesz: Verne sebzett, egyszerre zseniális és nagyon erős, ugyanakkor törékeny és bizonytalan alakja. Nyomozóként rendkívüli, vág az esze és emberként is annyi minden passzol nála. Fiatal, értelmes, céltudatos, jól néz ki, vagyonos, illedelmes. A gyerekkori trauma azonban kísérti és az emberi kapcsolatok, az intimitás nem megy neki. Simán jó átívelésnek, ahogy küzd magával, próbál fejlődni. Modernebb korban simán segíthetne neki terapeuta, de ebben a közegben magának kell megoldania a gondokat.

Maradt a vikárius utáni nyomozás is. Folytatódik a játszma és vannak benne új elemek. Némi lezárás érkezik, de ez még nem a vége. Ügyesen el van ejtve, hogy bonyolultabb volt a történet, mint amit Verne egyelőre lát belőle. Csak nincs egy főnök vagy egy bűnszervezet is? És az jó, hogy tartja az érdeklődésem, őrzi a rejtélyt, ami horogként vihet előre a következő részbe.

Ami viszont új, hogy Verne itt már a saját részlegének a feje. Van egy alkalmazottja is, és nem csak egy ügyön kell dolgozni. A segédje megkapja egy okkultista esetét, aki állítólag vissza tudja hozni a holtak szellemét.
A két nyomozás párhuzamosan fut és Verne bőven hagy teret a társának. Lesz is belőle baj és tragédia, de az már egy más történet. Talán az a baj, hogy Verne annyira erős nyomozó, hogy a tanítványa nem tud a nyomába érni. A másik mellett az ő haladása lassúnak hat és rendszeresen vártam, hogy Verne találjon időt és vizsgálja felül a dolgait.

De a két történet szépen építkezik egymás mellett és egyre érdekesebbek is. Jó krimi kerekedik belőle, a kettő együtt több, mint egyedül. Jobban tükrözi, hogy egy-egy nyomozó és egység nem csak egy ügyön kell, hogy dolgozzon. Meg kell osztani a munkát. Ettől életszerűbbnek éreztem.

A szereplők nagyja fekete-fehér, vagy inkább úgy írom, könnyű eldönteni, hogy pozitív vagy negatív oldalon áll. A rend emberei és a gyilkosok, ármánykodók vannak a másikon. Az alapkonfliktus is az, hogy melyik világ uralkodik. Sikerül igazságot szolgáltatni, vagy reménytelenül korrupt és sötét már minden.

Talán kicsit kisebb a súlya, de jó hangulati elem a kor átmenetisége. A tudomány egyre inkább jelen van és tudományos módszerek kerülnek a rendőrségi munkába, miközben még vannak babonák, mitikus hitek is. Verne az új világ embere és küzd azért, hogy elfogadják, tere legyen a módszereinek. Az ügyekben is megvan ez a kettősség – most is. A szemfényvesztőt kell leleplezni, aki tudományos módszerrel kelti az illúziót a holtak feltámadásáról.

Korrekt ez a rész is, a kisebb fenntartásaimmal együtt tetszett. Hogy ismételjem kicsit magam, én szívesen elolvasnám a 3. részt is.