Kosztümös, művészettörténeti, olasz.

Érdy Lóránd művészettörténész, akinek az olasz reneszánsz és Leonardo a szakterülete. Éppen Olaszországban van, amikor egy különös meghívást kap. Feltárul előtte egy előkelő ház ajtaja, benne különös festmények és emberek. Mintha mindenki az urat szolgálná képességeivel: legyen az kémiai munka, vagy rajzolás. A házigazda meggyőződése, hogy az örökölt képei bizonyítják, hogy Predis festett sok mindent, amit Leonardónak tulajdonítanak és sok itt az elveszett képe. A férfit elbizonytalanítja sok nyugtalanító jel. (A lombard kastély) Cecilia egy király lánya volt, de apja elhunyt, a királyság elbukott. A fattyú leánynak menekülnie kellett Ciprusról, Velence fogadta be, de tettek róla, hogy ne egy ártatlan hercegnő, hanem egy megrontott leány érkezzék meg a városba. Cecilia így szépségével, eszével a tanács szolgálatába áll. Nyíltan, titokban küldetéseket lát el, míg egy festő iránt szerelemre nem lobban és más dolgok válnak fontossá a számára. (Lagúnák)

Passuth is olyan szerző, akinek a regényeiről jobban szeretek írni, mint ténylegesen olvasni őket. Nem könnyű a cselekménye sem, és olyan súlyos maga a szöveg is, hogy helyenként már a fojtó szót is használnám rá.

Ebben a kötetben két történet kapott helyet, és ami összeköti őket, az a művészet. Az elsőben egy művészettörténésznek kellene eredetiséget vizsgálni, miközben elméleteket olvasatunk Leonardo és Predis életéről. A másodikban pedig a hősnő szeret bele a kor egy nagy festőjébe. Mindkettőben ott vannak a képek, a művészet ereje és fontossága.

Helyenként meg is álltam, és elmerengtem egy-egy mondaton. Mert a sorok közt, a cselekményen túl Passuth a művészetről, és nem csak a festészetről beszél. Némelyik gondolata talán közhelyesebb, de akadnak egészen eredetiek is. Ezek mélyebb benyomást is tettek rám, mint a cselekmény.

Mert akármelyik regényt nézem, egyikre se tudnám azt mondani, hogy le se bírtam tenni izgalmamban. Ugyan van cselekménysor, de az események kifejezetten lassan haladnak benne. Sokkal fontosabbak a leírások, eszmefuttatások, majd Cecilia történetében az érzelmek is. Merengős, belemerülős kötet ez, nem egy kalandregény.

Bár van mindkettőben érzelmi szint is, nem azt emelném ki belőlük. Az elsőben két nő von különös hálót Lóránd köré, de mindkettő olyan alárendelt, számomra fura alak, hogy kényelmetlenül éreztem magam, amikor feltűntek. Cecilia izgalmasabb és emberileg érthetőbb is volt számomra. Nem egyszer eszembe jutott róla A velencei kurtizán című film is. Itt több az esemény is, és nincs a történetben az a furcsa, titokzatos hangulat, ami most nem esett jól.

A Lagúnák mondott többet már csak azért is, mert abban egyértelműnek éreztem a konfliktust. Velence politikája, fényűző és a pusztulásba vezető léte, amelynek Cecilia a szolgája, majd kiszakad belőle. A manipuláció, a játszmák kerülnek szembe a tiszta érzelmekkel. Ugyan itt még nem nyerhet a szerelem és a tiszta érzelem, de érezni belőle, hogy ez a pompa és győzelem már múlóban van, a rendszer romlik és hosszú távon elbukik majd.

A lombard kastélyban talán azt emelném ki, ahogy Lóránd sejt valamit, de olyan nyomás alatt van, hogy nem tudja kimondani a gyanúját. Az olyan emberi, hihető.

Még nem tettem le róla, hogy mást is olvassak a szerzőtől, de hagyok rá időt magamnak. Tömény, sűrű szövegezésű, nem olyan könnyed olvasásra való mű – ez sem volt az.

Passuth: A lombard kastély/Lagúnák - Mint szépirodalmi: 65% a szöveg szép és igényes, de nagyon tömény. Belemerülő kötet.

Szubjektíven: 45% egy-egy gondolata tetszett, de a történetek és a töménysége nem.