Sorozatgyilkosos, régi titkokat felfedő, bosszút álló.

Zalán az otthoni teendők miatt aggódott: édesanyját költözteti közelebb a családhoz, és még kiderül, hogy működik majd a közelség. A pizzériájából hazatartva azonban nem mindennapi látvány tanúja lesz: egy tetemre bukkan. Az ismeretlent különös kegyetlenséggel gyilkolták meg. Így keveredik bele egy több évtizedes történetbe. Még a szocializmus alatt egy kegyetlen sorozatgyilkos szedte az áldozatait, de a rendszer ezt eltitkolta. Megvolt a névjegye, és most is minden rá utal. Az egykor az eseten dolgozó nyomozó viszi az ügyet, és próbálják megfejteni, miért lett újra aktív a gyilkos. Miért hagy egy versrészletet minden áldozata mellett? Zalánt sem hagyja nyugodni a kérdés, és megkezdi a maga nyomozását. Ahogy egyre közelebb jutnak a gyilkoshoz, súlyos családi titkok látnak napvilágot – még az sem véletlen, hogy pont Babits Mihály, akinek a sorait a gyilkos használja.

Bekezdés-díjas olvasnivaló. Bár kezdek rájönni, hogy a regényeknél nem számít nekem, melyiknek milyen díja van, de azért jó jel, hogy volt, akiknek tetszett ez a történet.

Hamar be lettem szippantva. Kellően borzongató az ügy és a sorozatgyilkosos történetek különben is a gyengéim. Itt pár dologgal még fel is lett dobva: hogy a szocializmusban hogyan kellett eltitkolni az eseteket. Hogy mi okozhat egy több évtizedes kihagyást.

A történet több szálon van vezetve, és a fő szereplők szemszögeit felváltva olvashatjuk. Azért Zalán a legfontosabb szereplő, és végül a kulcs is ő lesz a megoldáshoz. Bár azt azért furcsának találom, hogy a rendőrség majd annyira bevonja. Gazdasági szakon végzett, pizzériát vezet, akkor mégis miből gondolják, hogy szinte nyomozói szerepkörben is megállja majd a helyét? A civileket, pláne a tanúkat, kétlem, hogy szabályos így bevonni.

Jó húzása van különben a sztorinak. A váltások miatt is, az idősíkok keverése miatt is. Ebben a regényben annyi a titok, hogy az folyamatosan húz előre, hogy ki, mit és miért titkol még. A jelenben megjelenő szereplők, a szocializmus idején, de még a Babits családban is gyűltek és mérgesedtek el a titok.

Az is egy plusz réteg, hogy feszegeti, a szocializmusban nem csak a gyilkossal kapcsolatban ment a titkolózás és a torzítás. A nagy költők, írók élete és személye is kilúgozva került megismerésre. Itt fel van emlegetve pár történet, elsősorban a nyugatosokról. Maradjunk annyiban, valóban, az máig szóba sem kerül, mennyi deviancia és romlottság volt jelen a nemzet nagy alkotóiban is. (Meg is fordult a fejemben, utána kellene olvasni, mennyi a fikció és a tény az itt elmeséltek között.) A sok irodalmi kapcsolat nekem feldobta, és jól ki van találva, hogyan kapcsolódnak össze a gyilkosnál az utalások.

A gyilkos személye, Keselyű különben is izgalmas téma. Nem látványos bűnözőzseni, de ettől csak még elismerésre méltóbb, amire képes volt. Ok, bűn, amit tett. De sok mindent meg tudtam érteni. Onnan elindulni, olyan gyerekkori traumákkal… nem menti fel, de pár dolgot magyaráz. Ahogy Oszkár viselkedésének is a neveltetése a kulcsa. Ravasz, ügyes, megfoghatatlan mindkettő.

Nem szoktam azért panaszkodni, ha egy történet sok és működő csavart hoz be. Itt azonban ez következik. Itt az utolsó utáni csavar után is jut még kettő olyan fordulat, ami szinte mindent átértékel. Az első kettő még tetszett, de amikor már úgy éreztem, hogy csak pakolva vannak egymásra a meglepetések, amin meg kellene lepődni, az sok.

Jó a tempója, olvasmányos is. Kellemesen keveri a borzongató elemeket a krimis sablonokkal – a rendőrségi munka volt monoton az elején, de az is feljavult. Működött.

Kétlem, hogy lehet neki folytatást adni, de annyira tetszett ez a regény, hogy a szerző egy újabb krimijének is biztosan adnék esélyt.

N. Nagy: Keselyű – Mint krimi: 75% fordulatos, jó tempójú és meglepő regény – a fordulatokból lesz sok végül.

Szubjektíven: 70% több szereplőt is megkedveltem, irodalmi szín is tetszett, csak a csavarok.