Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

2021. október 31. - BBerni86
  • Thompson: Molly Southbourne ezer halála

r1_168.jpgMolly túl sok sokkos eseményen megy keresztül. Rá kell jönnie arra, hogy az egyik molly hazament és meggyilkolta a szüleit, már árva. Ugyan a házat megtisztítja, de a szüleit nem kapja vissza. Az anyja leveléből tudja meg, hogy egykor kém volt, és az egyik beépülése alatt kísérleteztek vele. Civilként szerelmes lett, férjhez ment, és úgy gondolja, az akkori kísérletek miatt olyan Molly, amilyen.

Majd kiderül, hogy akikkel lefeküdt, halálra vannak ítélve. Bennük ugyanúgy elkezdett egy-egy molly kifejlődni, ahogy a lány véréből szokott. Az első szerelme már halott, és a professzor, akivel együtt él, szintén haloklik.

Molly elkapja az egyik mollyt, és mindent átad neki. Ő már nem bírja, öngyilkos lesz.

  • Lowell: Az árnyékfaluaz_arnyekfalu.jpg

Jenna exe addig mesterkedik, míg a nő vőlegénye egy kiküldetésen meg nem hal. Jenna a falujukat megszálló banda vezérét, Liamet vádolja sokáig, de ő rányitja a szemét az igazságra. Derek jó harcos volt, ő nem akarta a vesztét. A másik férfi viszont nem bírta elviselni, hogy Jenna őt választotta helyette.

Jenna bosszút állhat, amit meg is tesz.

Liam pedig maga mellett tartja, és kész várni a nőre. Szereti, feleségül akarja venni és van még egy közös vonásuk. Mindketten fertőzöttek, és időnként ölniük kell, hogy élhessenek és emberek maradhassanak. Megtanít mindent a nőnek, aki lassan egyre közelebb kerül hozzá érzelmileg is.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8016740376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása