Fülszöveg: 

Valahányszor Molly Southbourne vérzett, a véréből egy gyilkos született. Halálos másolatok, akik azért jöttek e világra, hogy elpusztítsák alkotójukat. Miután elérték céljukat, a biztonság és a béke reményében összefognak: az utolsó mollyk közös otthont építenek, abban bízva, hogy megszabadulhatnak örökségüktől, a múltjukat meghatározó gyilkosságoktól.

Azonban Molly Southbourne vérében sötét titkok gyűrűznek, melyek egy szovjet laborban születtek azzal a céllal, hogy beszivárogjanak a vasfüggöny túloldalán található Nyugatra. Most pedig a hidegháborús kémgépezet maradéka szeretné ezeket a titkokat visszaszerezni. Ennek érdekében hajlandóak felfedni a holtakat, és elpusztítani a Molly Southbourne utolsó másolatait körülvevő, törékeny békét.

Szerintem: 

Ezzel vége? Elvileg a Molly Southbourne trilógia, és ez a 3. rész, de ennek

sincs olyan lezárása, hogy teljesen befejezettnek érezzem. Nekem túl kérdőjeles az a világ, ahol tudományosan létezik és felhasználható lesz az a fajta osztódás, amire Molly és Tamara képesek.

De előre szaladtam. A kisregény több szálon vezeti az eseményeket: van Molly és a csapata, akik csak élni próbálnak és a még felbukkanó újabb mollykat szelídítenék. Családdá válnak, miközben egyek, mégis mások. Thompson külön energiát beletett abba, hogy ne csak abban különbözzenek a lányok, hogy Molly nevet ad nekik. Másra van szükségük, más lelki alkatuk van. Így külön is meg lehet kedvelni Ann-t, Moyát vagy éppen Molinát. Ha békén lennének hagyva, velük különösebben nem is lenne semmi.

Viszont, nem lehet őket békén hagyni. Mert felbukkannak másik mollyk is, és köztük vannak gyilkosok. Nem egy olyan történetet kapunk, hogy valaki összetalálkozik egy mollyval, aki aztán megöli. És itt van az egyik bajom: ezekkel az üres, gyilkos mollykkal nem tudok együttérezni. Nem is érzem fairnek, hogy nekik esélyt adjanak más életre. Alapból gyilkosok, és olyanokkal végeznek, akik arra semmiképpen nem szolgáltak rá. Miért kellene új életet adni annak a mollynak, aki hidegvérrel végzett a túrázó házaspárral, akik csak segíteni akartak neki, amikor meglátták, milyen állapotban van egyedül az erdőben?
Az ő felbukkanásuk miatt is lép a képbe Myke, aki már az előtt a kötet egyik legérdekesebb alakja, hogy kiderülne róla, hogy valójában kicsoda, és ki rejtőzik a Myke név mögött. Sokáig nem is gyanakodtam, pedig logikus. Ő elkezdi levadászni a mollykat – viszont ő a másik véglet. Ő annak sem kegyelmezne, aki nem gyilkos fenevad.
Végül, Tamara is visszatér, akinek le kellene vadászni a mollykat, és egy mintapéldányt átadni az oroszoknak. Ő azonban a saját szabályai szerint játszik, ezzel a végkifejletet más irányba terelve.

Önmagában az is eladná, ahogy ármánykodnak, ölnek és egymás kiiktatását/fogságba ejtését tervezik és lebonyolítják. Sok minden és gyorsan történik benne – mivel kisregény, nem lehetett elnyújtani, a több eseményt gyorsabban kellett elmesélni.
Nem is lett túlírt, és nincsenek felesleges körök sem. Inkább úgy éreztem, hogy egyes részek többet is elbírtak volna. Néhol kissé lyukasnak éreztem, hogy egyesek mit és miért akarnak pontosan. Az oroszok különben is furcsák a történetben, és nem igazán értem, nekik ebben mi a jó. Azt még értem, hogy a lakosságokat akarják felduzzasztani, mert sok elnéptelenedett vidékük van. De hogy segítene ezen egy városnyi molly vagy tamara? Nem tűnik fenntarthatónak, és egyszerűen csak fura ötlet is.

Ami az akción és kalandon túl többet adott a történetnek, az Myke révén a bekerülő múlt. Abból értettem meg igazán, hogy miért így alakultak a dolgok Molly számára, és a mollyk miért lettek gyilkos fenevadak. Könnyű is lenne az anyját hibáztatni, onnan indult minden. Bár van mentő tényező – amilyen tempóba Molly énjei születtek, egyszerűen nem tudom, hogyan lehetett volna kezelni a helyzetet. Hármasikrek még ok, de már az is meredek. De aztán hatványozódott volna a számuk, és pillanatok alatt lett volna egy városnyi, országnyi molly.

Tiszták a konfliktusok, és több jól sikerült karakter is mozog benne. Ahhoz elég különös az alaphelyzet, hogy ne legyenek egyszerűek ezek az alakok.
Molly tanul egynek és másnak is lenni. Tamara mondhatni egy rajként létezik. Myke kapcsán meg azt lehetne elemezni, hogy pszichopata vagy szociopata volt, és mennyire veszélyessé tette, hogy csak két ember volt, akiket tudott szeretni. Mindegyikük erős nő, de egészen másképp.

Jó a történet tempója, és ügyesen vannak elhelyezve a fordulatok. Vagy inkább, pálfordulások? Mert nem egyszer előfordul, hogy valaki másképpen kezd el cselekedni, mint ahogy az előzmények alapján várnánk. Aztán kiderül miért, és másképpen haladhat tovább a cselekmény.

Szórakoztató, kifejezetten jól sikerültek a horror közeli jelenetek. Legyen az a tusisták végzete, vagy amikor a csecsemők meggyilkolása van sejtetve a visszaemlékezős részben. Nem is kellett konkrétan leírni, hogyan ölte meg a kisbaba másait, elég volt elképzeltetni, hogy hasson.

Bőven kerekebb és jobb, mint a középső rész, de az első rész eredetisége már nincs meg benne. Az nagyobb pofonokat tudott osztani. Itt nem igazán tudom, mi legyen az egésznek a tanulsága.

Idézet: 

… kormányok jönnek és mennek, de a titkosszolgálatok fennmaradnak.
Csak egyenruhát cserélnek.