Szakítást kiheverni próbáló, újrakezdő, nyaralós.

Paul Stuart ismert név a szakmájában: a séf megjelentetett pár könyvet, különféle népek konyháiról és töretlen a sikere. Nem sztár, tévéműsora nincs, de kellemes élete van és azzal foglalkozhat, amit szeret. A magánélete már kevésbé sikeres: a barátnője elhagyta a személyi edzőjéért. A tört szívű férfinak kapóra jön, hogy a következő könyve a végső fázisban van. A helyszínre utazhat, hogy Toszkánában fejezze be a toszkán ízeket bemutató kötetet. Az úton pedig sorra jönnek a kalandok, melyek feledtetik vele a fájdalmát: börtönbe kerül kocsilopásért, markolóval szeli az olasz tájat és egy új szerelem lehetősége is megcsillan, miközben egy csodás tájban gyönyörködhet. Az ex azonban érkezik és vissza akarja szerezni a férfit – vagy mégsem?

Ami szembeötlő: a borító csodálatosra sikerült. A kedvenc borítóim általában az Agave hozza, de a Central sem panaszkodhat. Nem egy könyvre a külcsín csábított be. Részben most is ez volt a helyzet.

A másik vonzerő számomra az volt, hogy a főhős szakács. Nem gasztroregényt akartam olvasni, ez különben nem is igazán az, viszont a családban van szakács, és mondhatni, bevonzanak az ilyesmi történetek.

Hamar rá kellett jönnöm azonban, hogy egyik szemponttal sem lesz szerencsém. A borító lehet szép, ha a regény nem szórakoztat. Unatkoztam rajta és végig azt vártam, hogy igazán történjen már benne valami. Vagy legalább Paul fedezné fel Toscanát! Párszor leírja, milyen szép a környék, de ennyi. Elvan egy kis faluban, ahonnan szép a kilátás. Pedig ott van a környéken Pisa, Firenze, Siena – Róma se lenne túl messze. De nem, Paul nem megy sehova. Az ilyesmi regényekben jobban szeretem, ha megkapom a magam turista élményét. Itt ilyen nem volt – még csak ízekben sem. Ott van Olaszország egyik legszebb vidékén, és szakács létére nincs olyan fejezet a könyvben, ahol tésztát kóstolgatna, vagy felfedezné a helyi ízeket? Hogy gondolta ezt kedves McCall Smith?

Olasz hangulat – az részben akadt. A helyi emberek életszeretete, a maguk különcségei vagy éppen a máshonnan is ismerős problémáik megjelentek a lapokon. Egy nagyon kicsit meg tudott jelenni, hogy miért szeretik ezt a vidéket annyira a külföldiek.

Humoros regényként felemás a véleményem. Van egy-egy olyan komikus jelenet benne, ami nagyon jól sikerült. Az, ahogy az autókölcsönző kiad Paul részére egy kocsit, ami meg sincsen és autólopásért már a kölcsönzőből a börtönbe mehet… kész. De az sem semmi, ahogy jobb kocsi híján képes egy markolót kikölcsönözni. Különben elég vérszegény a humora, de annyira nincs is cselekmény, hogy nem is nagyon van, amit viccesen lehetne elmondani.

Romantikus regényként siralmas. Paul nagyon felkapott egy férfi, mert 3 nő van körötte a történetben. Egyikkel sem éreztem a szikrát, mi több, akivel a végén összejön, nem is értettem hogyan és mikor történt ez. Semmi szenvedély, semmi romantika, csak egy tutyimutyi szakács, aki még magáért sem tud kiállni. Igen, amikor feltűnik az ex, nem egyszer fogtam a fejem, hogy lehet egy férfi ennyire balek.

Ezzel már rá is világítottam még egy problémára: Paul. Túl rendes, és nagyon sótlan figura. Szépen eszeget, írogat, emészti a vele történteket és semmi harci kedv.

Most nem érzem úgy, hogy nagyon el akarnám olvasni a folytatást. Paul túl unalmas!

McCall Smith: Találkozzunk Toscanában! – Mint romantikus: 45% egy kis humor, szép borító, ami tetszett. De a hős mulya, a szerelem sótlan.

Szubjektíven: 35% van egy-egy jelenete, ami tetszett, de különben nagyon untam.