Fülszöveg:
Hannah és Finn egyetemista koruk óta minden karácsonyt együtt töltenek. Egyiküknek sincs hova mennie, Hannah szülei meghaltak, Finnt pedig kitagadták a felmenői, amikor bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik.
Nem mindennapi ünnepi kalandjaik idővel egyre merészebbé válnak. Miután megkezdik felnőtt életüket New Yorkban, a mindig kiegyensúlyozott, vidám és bölcs Priya és a gyönyörű, dúsgazdag, mindig kicsit titokzatos Theo is csatlakozik hozzájuk, így választott kis családjuk négytagúvá bővül, egy olyan szeretetteli közösséggé, amilyenre mindig is vágytak.
Amikor azonban Finn bejelenti, hogy Los Angelesbe költözik, és valószínűleg ez lesz az utolsó közös karácsonyuk, Hannah megrémül, hogy elveszíti a végre-valahára szívbéli családját…
Ez a karácsony talán pont azt a régóta esedékes változást hozza el a barátok életébe, amitől a legjobban félnek. Vajon mit jelent a búcsú? Hány új ajtó nyílik ki, ha becsukódik az az egy, amelynek olyan sokat köszönhetnek?
Szerintem:
Ez egy olyan könyv, amit lehetne a Hallmark figyelmébe ajánlani. Esetleg a Netflix is szóba jöhet, a nekik kellő alapok megvannak:
betegesen összetartó és kedves közösség, mondhatni család és szerelmi szálak a Hallmarknak, karácsonyi díszletek közepette. Több LMBTQ szereplő és minimum három rassz a szereplők között a Netflixnek.
Poénkodom, leginkább azért, mert nem tetszett a regény. Nekem több volt a füstje, mint a lángja. A központi szereplőnk leginkább Hannah, aki egyetemistaként, az első karácsonyán futott össze Finn-nel, akivel hagyománya lett együtt ünnepelni. Ez a kör bővült a lány szobatársával, Priyával, majd Theóval, aki Finn majdnem egyéjszakás kalandja lett volna, helyette bekerült a baráti körbe. A történet jelenében szétesőben van a hagyományuk, és a többiek próbálják Hannah-val megértetni, hogy nem a világ vége, ha nem egymással karácsonyoznak. Közben visszapörögnek az elmúlt évek, a közös karácsonyok és a legvégére valakinek csak leesik, hogy miért ragaszkodik ehhez ennyire Hannah, és még időben megbeszélnek mindent, hogy mindenkinek nagy happy end jusson a végére.
Az még működne is, ahogy megidézi az elmúlt ünnepek szellemét. Az is, ahogy görgeti Hannah ragaszkodását és Finn éveken át tartó agóniáját, hogy szerelmes Theóba, de nem meri elmondani, vagy éppen másokkal járnak és mindig csak az epekedés marad a jelenig. Csak éppen annyira gagyi és egyszerű a megoldás, hogy azért nem volt érdemes végigolvasni a regényt. Túl rózsaszín is, ahogy mindenki megtalálja a nagy szerelmet a végére, még Finn és Theo is összejönnek végre, aztán együtt ünnepelnek a párjaikkal az új közös programjukon.
A második gond, hogy Hannah és Finn is annyira kamaszosan viselkednek közel 30 évesen, hogy azzal az agyamra tudtak menni. Ahogy Finn nem meri bevallani az érzéseit évek óta. Ahogy Hannah még mindig biztatja erre. Tiszta középiskola. De röhejes az is, ahogy évekbe tellett az egyetemet végzett, komoly és sikeres embereknek rájönni arra, hogy mivel Brooke, Hannah egyetlen megmaradt rokona, a nővére az első közös karácsonyt a szüleik nélkül ellógta, Hannah a választott családjával ezért ragaszkodik ennyire a közös ünnepléshez. Úgy érzi, különben egyedül marad, mint akkor Brooke nélkül. Különben is, Hannah olyan embernek tűnik, aki előbb észreveszi a szálkát más szemében, mint a magáéban a deszkát. Ahogy nyomorult pasiját mindig háttérbe szorítja, és fel sem tűnik neki, hogy soha nem David az első. Ahogy Priya el sem tudja mondani, milyen tragédiákkal küzd, mert Hannah és Finn nem jutnak el addig, hogy a saját bajuk mellett más is érdekelje őket. Vagy: kiderül, Brooke sok mindent elmesélt, rendszeresen hívja is magához a húgát, de Hannah folyamatosan visszautasítja, mondván: igazából nem is akarja, hogy elmenjen. A történeteit meg nem hallotta meg, hiába mondta el neki. Vagyis, Hannah sérelmeinek jó részét saját magának okozta.
Értem, miért kellene együttérezni és szimpatikusnak találni az árvák klubjába tartozó négyest, de mégsem találom őket annak. Inkább idegesítettek. Nem kedves, hangulatos és családias a benyomásom, hanem a sok önsorsrontás és mű ízű konfliktus, ami megfekszi a gyomromat.
A stílusa tipikus csajos: érzelmes, túlgondoló és túlmagyarázott. Mivel Finn meleg, az sem lesz meglepetés, hogy ő éppen annyira ilyen, mint a lányok esetében a szövegek. Ha lány lenne, sem tűnne fel, nincs semmi férfias benne.
A karácsony szelleme különben is nehezen talál rám, inkább a Grincset látom magamban, de az ilyen regényekkel különösen. El tudom képzelni, hogy egyesek miért szeretik, de én nagyon más kategóriában érzem kényelmesen magam az olvasókuckóban.
